HamPLÓ

No, még egy kis Stuttgart, ezúttal a múzeum költözködéséről. Lehet, hogy villamosos fronton most kicsit takarékra teszem magam, mert sok volt ez az infókeresgélés, ami ahhoz kellett, hogy ne írjak zöldségeket a szövegben :)

Búcsú a zuffenhauseni villamosmúzeumtól

A múltkor megnéztük a stuttgarti villamosok dicső kimúlását, most megnézzük, mi lett helyette:

 
 
Stuttgart: a következetes Stadtbahn városa
Ahol az "U" az "U-Bahn" szóban a függetlenséget jelöli

Tudom, a "következetes Stadtbahn" jelzős szerkezet elég hülyén hangzik, de nem jutott eszembe jobb. Mert hát a svábok tényleg elég következetesen építették ki ezt a rendszert. Lehet rajta vitatkozni, hogy van-e (lett-e volna-e esetleg-e:) jobb megoldás, de hogy lenyűgözően működik, az biztos. Konkrétan: ha valaki hozzámvágna egy stuttgarti repülőjegyet, már mennék is vissza tovább próbálgatni :)

Véletlenül sikerült elcsípni az AXN-en kedvenc Dr. House részemet, a Három történet-et. Ismét megállapítottam, hogy zseniálisan megírt forgatókönyvű epizód, zseniálisan eljátszva, zseniálisan rendezve. Ellenben kicsit kiakadtam az egyik reklámszünetnél. Ez a csatorna ugyanis néha (mindig) megteszi, hogy szünetben előbb reklámot ad, majd műsorajánlót, majd megint reklámot. Most viszont meg mernék esküdni rá, hogy a második reklám után megint műsorajánló jött, aztán megint reklám. Persze lehet, hogy csak elbódultam - a magyar reklámok mellett ez könnyen megy. Vagy a vertibulális advertiszítisztől voltak hallucinációim, hogy stílszerű próbáljak lenni.

Mindenesetre valami egészen furát is látok újabban: őszintének ható reklámot. A spotban látható emberek ugyanis nem azt mondják, hogy az új fejfájáscsillapítójuk a legjobb, hanem azt, hogy "a régi már amúgy is csak receptre kapható". Talán nem tévedek nagyot, ha azt feltételezem, hogy a Quarellinről és az Algopyrinről van szó - gyakorlatilag olyan űrt hagyott maga után e két köznapi fájdalomcsillapító vénykötelessé tétele, mint Mátyás király óta semmi a magyar történelemben...

Riannával egyébként agyaltunk egy sort, hogy még lenne hova folytatni az "őszintézést", de csupa szalonképtelen ötlet jutott eszünkbe :)

2003-ban jártam először Stuttgartban, és azóta vissza akartam menni oda, nem kis részt az utolsó villamosvonaluk, a 15-ös miatt. A többi villamosvonalukat ugyanis addigra már átépítették a drága, de lenyűgöző Stadtbahn rendszerre, a 15-ös viszont megmaradt egyfajta "fogaskerék nélküli svábhegyi fogaskerekűnek". De persze ez csak átmeneti állapot volt, mert őt is elkezdték átépíteni, nekem viszont csak nem akart összejönni, hogy vissza tudjak menni oda.

Amikor eldőlt, hogy 2007 december nyolcadikának délutánján állnak át villamosról Stadtbahn üzemre a vonal érdekesebb felén, eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, én bizony ott leszek ezen az eseményen. És bár kevés idő állt rendelkezésre, végül sikerült megszervezni. Úgyhogy csak sikerült még egy utolsót villamosozni a rózsadombi Bimbó utca meredekségét hozó Alexanderstrasséban, és sikerült végigdöcögni a Kamaraerdőt idéző Geroksruhe-Ruhbank szakaszon is.

Naná, hogy mindeközben fotóztam és filmeztem:

 
 
Meghalt a villamos, éljen a Stadtbahn!
Búcsú az utolsó hagyományos stuttgarti villamosvonaltól

:)

Biztosan van olyan olvasó, aki meglepődik, hogy miközben lefújták a kormányzati negyedelést, nettó tizenkét milliós végkielégítéssel jutalmazták a Titanic Metróigazgatóság egykori vezetőjét - akinek többek közt sok munkája fekszik abban, hogy komoly gondot okoz, mit csináljanak a Fővám téri állomással, amiről senki nem tudja, hogyan lesz kész időre -, szóval miközben zajlik az élet, én minderről semmit se írok. Pedig így van, mert ihletett napokat élek: elkezdtem megint gitározgatni. Szegény gitár nyaka ugyan ragasztás után se lett az igazi, de perpillanat még így is ezerszer jobban elszórakoztat, mint az azon való idegeskedés, hogy valami európai értelemben vett patópál épp mire szórja el a még meg sem született gyerekeim pénzét. Legyen ezen a héten ez a jelszó: foglalkozzon mindenki valami olyannal, ami örömet okoz neki! Egyen finomakat, olvasson jó könyveket, hallgasson jó zenéket - és kerülje a tévéhiradót és a hírportálokat :)

Hát, lehet, hogy nem vagyok teljesen normális. Na jó, ez így túlzás. Szóval biztosan nem vagyok normális :)

Eredetileg csak egy rövid útibeszámolót akartam készíteni arról, amit Karlsruhéban láttam decemberben, aztán majdnem útikönyv lett belőle. Nem, egy fél pillanatig sem esik szó arról, hogy III. Károly Vilmos őrgróf 1715-ben alapította a várost, meg még egy csomó érdekes infó kimaradt. De azért reményeim szerint bennemaradt egy rakat másik érdekesség. Végülis nem sok helyen lát olyat az ember, hogy egy gyorsvonat bekanyarodik a piactérről a főutcába!

 
 
Karlsruhe: a villamos-vonat szülőhelye
Nem lehetetlen, avagy kellemeset a hasznossal...

Tényleg érdemes végignézni, mert azon felül, hogy több pénzből könnyű klassz dolgokat építeni, kicsit az is kiderül, hogy nem csak a pénzen, hanem az akaráson is múlik a fejlődés. Ugyanis az itt látható dolgok egy részére itthoni illetékesek rendre azt szokták mondani, hogy ez nem lehet, ezt nem szabad, ez nem megoldható, ez őrültség, vagy éppen csak fotómontázs...

Csak véletlenül szaladtam bele a héten egy blogbejegyzésbe az Index címlapjának alján, miszerint nem lesz több Totalcar TV. Aztán tegnap meg is volt az utolsó rész. Szomorúan vártam, mert volt pár év, amikor ez volt az egyetlen magyar tévéműsor, amit mindig igyekeztem megnézni. Pedig hát autós műsor volt, én meg valamikor 6-7 éves koromban kinőttem az autómániát (na jó, gimnázium elsőben volt egy kis visszaesés, nemzetközi autókatalógus, autókiállítás, meg ilyenek, de gyorsan elmúlt:). Mégis szórakoztató volt, mert hát két lökött fazon azzal foglalkozott a képernyőn, amit szerettek csinálni, ami tényleg érdekelte őket. Néha voltak "nyútonméterek", meg "félmerev hátsó felfüggesztések", de nem vitték túlzásba. Inkább olyan szeretet és lelkesedés áradt a műsorból a téma iránt, mint amilyen remélem az én oldalaimon is érezhető (már hogy nálam a villamosok irányába).

Na, a lelkesedés persze manapság nem nyerő pálya: nincs elég néző, meg miegymás. Mert annak a kereskedelmi tévének, amit állandóan tönkrever a konkurrencia nézettségben, biztos a szombat déli tizenkét óra a legfontosabb idősáv, amikor a hozzám hasonló kockafejűek még csak ébredeznek, mindenki más meg vagy a hobbikertben kapál, vagy ebédet főz! :-/ Majd biztos lesz helyette szponzorvezérelt műsor, tudományos felmérések alapján, vagy esetleg rögtön helyből német/angol/holland licensz alapján legyártva - csak azt felejtették el a döntnökök, hogy Totalcarban bármilyen nézettségben a Totalcar volt/van/lesz a legjobb. És tényleg jó lehetett, ha én, aki öt percnél tovább nem bír semmilyen autós műsort nézni (na jó, a BBC-s Top Geart egyszer vagy tíz percig is néztem), rendszeresen úgy éreztem az adások végén, hogy lehetett volna hosszabb is...

Remélem a két lökedék, a Winkler meg a Karotta majd talál valami módot, hogy a hülyeségeit eljuttassa hozzám, mert szerintem szükség van a világban olyan emberekre, akik lelkesedésből csinálnak dolgokat, és ezt a lelkesedést képesek átragasztani másokra.

Már többször írtam arról, hogy nem értem, a vasutas szakszervezetek mire fel követelnek újabb és újabb juttatásokat, pláne prémiumokat tagjaiknak, miközben a munkájuknak nem sok látszata van. Hát most végre megtaláltam, miért várják el a pluszpénzeket: mert ők egy évben nem tizenkét, hanem tizenhárom hónapot dolgoznak! Legalábbis 2007 utolsó napjaiban erre utaló érkezési jegyzéket (vagy mit) találtam a keszthelyi vasútállomáson:

Igen, ez a vonat bizony 2007 tizenharmadik havának huszonötödik és huszonhatodik napján is közlekedik :)

UI: Tudom, a héten különösen menő a vasútba belerúgni egyet, emiatt klisés lehet ez a post, de mivel egyrészt a képet akkor készítettem, amikor még nem lehetett tudni, hogy január másodikán a MÁV - az előző napi havazásra hivatkozva - szombattá minősít egy munkanapot, másrészt pedig a kritikák többsége igenis jogos a Vasútállammal, izé, Államvasúttal szemben, mégis benyomom ide a blogba...

Az új évet Keszthelyen vártuk be, ahol nagy örömömre minden tiszta hó volt. Úgyhogy volt hóban csatangolás kézenfogva, forraltbor-ivás, meg minden, ami ahhoz kellett, hogy jó emlékeim maradjanak az óévről :)

Keszthely amúgy még szebb hely, mint emlékeztem rá, legalábbis így hóban nagyon bejöttek a Sóhaj allé (tényleg ilyen néven szerepelt a térképen) menti parkot övező százéves, vagy még régebbi házak, meg a főutca. A Festetich-kastélyt mindenki ismeri, azt most ezért nem említem...

Mivel elég közel volt a vasútvonal, vonatot is elmentem fotózni, ennek köszönhetően zakóztam egy akkorát egy lefagyott úton, hogy ha nem lett volna aszfalt a jégpáncél alatt, akkor tutira a magmáig repedt volna a földkéreg...

Magát a szilveszteréjszakát konkrétan átaludtuk. A tucctucc (amit Magyarország számos táján valamiért zenének neveznek) nem vonzott semmiféle klubba, az utcán hideg volt, a tévéműsor pedig még a kemény alkoholizálásnál is agysejt-pusztítóbb volt, úgyhogy hamar ágyba bújtunk. Az éjfélt ütésre így is felriadtam, hiszen kint kitört a III. égiháború, a himnusz pedig a szálloda épületének falain keresztül elrezgett a párnámig. A tüzijátékozók nem tudom, hány éjfélre készültek, de baromi sokáig pukkogattak még, emiatt jó ideig nem is tudtam visszaaludni. Ezzel együtt tök jó módja volt a Szilveszter eltöltésének, és ezt komolyan mondom!

Másnap aztán pihentem és jó hamar el tudtunk indulni haza. Az első harminc kilométeren  még a nap is sütött, aztán előbb szürke lett az ég, majd havazni kezdett, végül Székesfehérvártól negyvennel haladó hókotrók mögött jöttünk. Asszem eddig még sose láttam olyat, hogy autópályán egy órán át úgy tudtunk folyamatosan egy Audi mögött jönni, hogy közelébe se mentünk az engedélyezett maximális sebességnek :) Budapest közelségének első jele az volt, hogy az M0-s lehajtójánál eltűntek a kotrógépek, innentől kezdve csak megbecsülni lehetett, hol vannak a sávok. Azért épségben hazajöttünk, és örültünk vala a havazásnak. Évek óta hiányoltam a valódi telet, ez a mostani egyelőre annak tűnik...

Az alábbi, hatásvadász módon "cukiságos" képpel kívánok mindenkinek jó startot az óév-búcsúztatáshoz, illetve békés, boldog, egészségben és sikerben gazdag új évet!

A képet amúgy minap a Fogaskerekűből lőttem. Kellően ihletett hangulatban leledző olvasók megpróbálhatják kommentként megfejteni azt a szomorú történetet, mely eme két plüssmedve lakáson kívül rekedéséhez vezetett :)