HamPLÓ

Aki a múltkori lengyel motorvonatos bejegyzést a lepukkantság dícséretének érezte, annak most következzék valami tüchtig és modern!

Schneebergbahn név alatt általában a Puchberg am Schneeberg vasútállomásától a 2076 méter magas Schneeberg oldalára felkúszó fogaskerekűt értik, pedig igazából a Bécsújhelytől Puchbergig (kicsit sok a "berg" ebben a mondatban) vezető normál vasútvonalnak is ez a neve. Ugyanakkor kit érdekel egy vicinális, ha fogaskerekűzni is lehet?

A vonal közel tíz kilométer hosszú, érdekessége, hogy 1999-ig gőzmozdonyokkal üzemeltették, csak akkor vezették be a Szalamandra becenevű dízeljárgányokat, amiket a képeimen is láthatunk - sajnos nekünk nem volt szerencsénk, pont nem sikerült nosztalgia vonatot elcsípnünk ottjártunkkor.

A vonal mértékadó emelkedése 196 ezrelék, ami kis híján kétszerese a svábhegyinek (aminél ez az érték 110 ezrelék) - ha minden igaz, itt épp ezt látjuk.

Gimiben a tornaórák kötelező száma volt két kör futás a sulit is magában foglaló tömb körül. Itt, a Bikszádi utca és a Tétényi út sarkán állt egy öreg szerelvénydoboz, amire már akkor is mindig rácsodálkoztam, mert régi, a rozsda alatt sejthetően koronás-címeres dombor-embléma díszítette. Gyerekkorom egyik kedves szórakozása volt a Magy. Kir. Távb. Hál. (nem emlékszem a pontos nevekre, de arra igen, hogy jelentősen elütöttek a korabeli feliratoktól), Budapest Székesfővárosi Ezmegaz és hasonló csatornafedők és dobozok kiszúrása, de ilyen dobozból már akkor se nagyon láttam. Annál nagyobb volt a csodálkozás, amikor húsz évvel később azt vettem észre, hogy a doboz még mindig ugyanott van:

Sajnos lusta voltam kiszállni a kocsiból, és rendesen lefotózni, csak az anyósülésből kattintottam egyet rá - azért sajnos, mert a doboz azóta eltűnt. Nem mintha dísze lett volna az utcának, de azért a környék legöregebb objektuma lehetett...

Tulajdonképpen még most se hiszem el, hogy az angolok képesek voltak kivonni a szolgálatból a legkülönlegesebb repülőgépet, amit valaha kitaláltak: a helyből felszálló Harriereket! Oké, hogy az amerikai tengerészgyalogságnak még van pár a saját verziójukból, illetve az indiai, az olasz és a spanyol haditengerészetnek is, de eddigi repnapjaimnak mindig egyfajta csúcsa volt az angol gépek bemutatója. Például 2008-ban Kecskeméten:

Annak idején csak egy rövidebb jelenetet töltöttem fel, ezt most újravágtam pár további felvétellel. Függeszkedés, pukedlizés, majd a kedvenc pillanat, amikor helyben állásból elkezd gyorsulni. Aztán láthatunk egy paródiát is: a gép lassított felvételen mutat be egy leszállást, majd egy villámgyors tacsengót :) Utána helikoptert játszik, majd Michael Jacksonként moonwalkozik ki a képből. A legjobb, hogy néha látni lehet a hajtómű gázsugarát, így lehet sejteni, éppen mit csinál a masina. Lenyűgöző szerkezet!

Egyébként nem bírom eldönteni, hogy vajon ez a leghangosabb gép, amit valaha hallottam, vagy csak azért gondolom annak, mert ez az egyetlen típus, ami csutka gázon is folyamatosan hallótávolságban tud maradni. Mert ugye a legtöbb gép olyankor jön, durr, és már el is ment, ez meg csak zúg, csak zúg, csak zúg... :)

Kőbánya-Kispest metró/vasútállomás a részleges lebontásakor már vagy két évtizede a kosz, a káosz és a közbiztonságtalanság terepe volt. Minden egyes zugába vagy beköltözött valami (általában kétes kinézetű) elárusítóhely, vagy valaki ott aludt/csinált maga alá. Rossz volt átmenni rajta, rossz volt ott lenni, és rossz volt belegondolni, hogy a reptérről a városba tartó külföldieknek ez volt az egyik első élménye a fővárossal kapcsolatban!

Pedig klassz kis hely volt ez 1980-ban - meg még pár évig utána is -, nagyságrenddel barátságosabb és tisztább, mint a Déli, a Körtér, vagy nagyjából bármi más, ahol akkoriban megfordultam. Az ember leszállt a buszról, mozgólépcső vitte fel, és a vasút-metró átszállás is olyan minőségű volt, hogy azt akkoriban Bécsben se oldották volna meg különbül.

Aki nem hiszi, nézze meg: az én képemen már zárt részek eredetileg világosak, hatalmas ablakokkal burkoltak voltak! Kép innen.

Persze a plázás megoldás is látványos volt, legalábbis nem sokkal a megnyitás után - a kérdés az, hogy milyen lesz harminc év múlva. Meg az, hogy ez kiderül-e egyátalán, a pláza ugyanis a jelek szerint nem igazán sikerült gazdaságosan működtethetőre.

Lehet, hogy ezen a környéken az ilyen bódék a kereskedelem fenntartható méretű egységei? Esetleg a világgazdasági válság zavart be? Vagy az, hogy egy metrómegállóval odébb már volt egy nagy pláza?

Elszórt blogbejegyzések után önálló weboldalon is a tavalyi nyár, sok kipufogással, képek és videók formájában. Jó lenne, ha idén is lenne valami hasonló, mert gyerekkorom óta nem élveztem ennyire a vasút közelségét!

2013 nyara a Balatonnál
Nohab, lerobbant Csörgők, segélyező Szergejek, meg ami még ott volt

"Sugárhajtású mezőgazdasági repülőgép? Ez akkora hülyeség, hogy akkor legyen már rögtön kétfedelű is!" Körülbelül így is kezdődhetett volna ennek a típusnak a tervezése, de valójában komolyabb okok voltak mögötte. Vagy esetleg mégsem.

Március közepén szerepelt a hírekben, hogy a szolnoki sportrepülőtérről (ami nem azonos a katonaival) elszállítottak egy ott kiállított gépet: ezt itt fenn. Rögtön leszögezem, hogy szerintem előnyös üzletről van szó: ez a repülőgép magyar lajstromban soha nem repült, semmi közünk nem volt hozzá, ráadásul rossz állapotban volt - ha a tulaj, a Goldtimer Alapítvány kap érte egy új motort, amivel tovább repülhet a világ egyetlen repülőképes - végig magyar színekben repülő - Li-2-ese, akkor az egy jó bolt. A cserealap, a PZL M-15-ös ezzel együtt megérdemel pár szót.

Én így és itt, a szolnoki katonai reptér melletti múzeumban találkoztam először ezzel a masinával. Nem kicsit döbbentett meg a látvány, hiszen soha semmi köze nem volt a magyar repüléshez! Mint kiderült, eredeti tulajdonosai gyakorlatilag kényelmességből (senkinek nem kellett) hagyták az országban valamikor a nyolcvanas években, előtte persze kiépítve belőle a használható alkatrészeket. A farkashegyi katlanba került, a MÉM RSZ oktatóbázisára, ahol akkoriban a múzeumi megőrzésre szánt gépeket őrizték - emlékeim szerint egy régi Repülés hátoldalán láttam is egy légifotót, amin nem tudtam beazonosítani, mi az az izé ott. A rendszerváltás után a gép a csepeli Kossuth Lajos Szakközépiskolába került, onnan meg a szolnoki múzeumba. Itt hamar ráéreztek, hogy nem illik a tárlatba, így került a sportreptérre:

A cikkekben ugyan a 2003-as esztendőt emlegetik átkerülésnek, de az valószínűleg a gépből épített emlékmű avatása lehetett, mert ezeket a képeket még 2002-ben csináltam. Látható, hogy az eredeti Aeroflot színeket viselő masinát nem sokkal korábban újrafestették: csillogott-villogott! A pilótafülke üvegeit is ekkor cserélhették az itt látható anyagra - vagy csak ráragasztottak valamit  belülről a plexire? Sajnos nem kopogtattam meg, így nem tudom.

Gyakran morgok a magyar vasútra, az elavult, kényelmetlen, a mai igényeknek nem megfelelő járművek miatt (is). Ehhez képest vicces, hogy hat évvel ezelőtt mennyire megtetszett egy olyan járgány, amire pontosan ráillenek az iménti jelzők:

Az EN57-es villamos motorvonatoknak nincs igazán itthoni megfelelője: 1962 és 93 (!) közt 1400-valahány darab (!) épült belőlük, főleg elővárosi szolgálatra a viccesen hangzó nevű PaFaWagnál. Mivel arrafelé 3000 V egyenfeszültséget használ a vasút (a mi 25 kV váltónkhoz képest), viszonylag egyszerű szerkezetek...

... ami - Varsó környékén legalábbis - a belső térre is rámondható. Kemény műanyag ülések, spártai kivitelű utastér...

A négyes metró kapcsán meglehetősen átalakult a Baross tér, és az utóbbi tizenpár év után azt mondom, ideje is volt a változásnak. Az más kérdés, hogy sajnálom, hogy a 24-es villamos nem lett behozva a tér közepére, de állítólag a kettes metró új kijáratához tartozó aluljáró építésekor valami csatorna befedését nem úgy méretezték, hogy elbírja azt a terhelést :-/

Az alapfelállás egyébként nem sokban változik, csak kortárs stílusban átdolgozták a pályaudvar főépülete és a kettes metró régi kijárata közti "mélyteraszt". Első látásra ugyan furcsa, hogy nem fedik be teljesen, másrészt viszont isten óvjon bennünket a hosszú, zárt földalatti folyosóktól! Vélhetően hasonlóan gondolkodva maradtak most is a félig nyitott megoldásnál - remélhetőleg vigyázni is fognak rá, mert az utólagosan hozzátoldott bódék nélkül és folyamatos őrzéssel tulajdonképpen a '68-as állapot se lett volna rossz. Talán csak kicsit több zöld - és több pad, esetleg asztal - kellett volna a sivár betonfelületek helyett  - nekem legalábbis valahogy sose jutott eszembe azokon a köveken ücsörögni. Az irányítótorony se fog hiányozni, magasabb építménynek jobb lesz arrafelé a Baross-szobor!

Beton mindenütt. Érdekes lenne tudni, kiknek szánta az építész ezt a kanyont!

Gyerekkoromban teljesen magától értetődőnek tűnt, hogy a frissen felhúzott Skála Metró előtt hasonló nyitott aluljáró épült, hisz ilyen volt itt is, meg a Déli előtt is - gondoltam van valami előírás rá :)

A múltkor láttunk egy régi képet a még újszerű Széll Kálmán téren sorbaálló villamosokról. A fotó bal alsó sarkában egy pótkocsi állt, erről írtam, hogy eredetileg benzinmotoros sínbusznak indult, majd szombathelyi villamos motorkocsiként ment nyugdíjba.

A szombathelyi villamosüzem sosem tartozott a nagyok közé: egyetlen, körülbelül három kilométeres vonala volt 1897 és 1974 közt. Megindulásának századik évfordulóján végállomása, a pályaudvar előtt állították ki egyik megmaradt járművét, ami történetesen pont egy olyan motorkocsi volt, mint amit a Széll Kálmán téri képen még pótkocsiként láthatunk. Sajnálatos módon a kocsira a magyar köztéri exponátumokra jellemző sors várt: megrongálták, összemocskolták, így 2007-ben inkább biztonságos helyre, a helyi múzeum udvarára szállították.

Amikor én itt jártam, még az állomás előtt állt, és nem is volt rossz bőrben, bár itt-ott összefirkálták a belsejét, és a menetkapcsoló burkolatát is feszegették. Ezen a fotón jól látható a típus jellegzetes, aszimmetrikus kinézete - ami még fura, hogy felsővezeték híján az áramszedő függőlegesen ágaskodik.

Nem volt túlbonyolítva a járgány: kézi homokoló (=a vezető kislapáttal a mellette levő tölcsérbe szórta a ládában levő homokot, ha tapadásra volt szükség), menetkapcsoló, jobbra pedig a pályacsengő rugós ütőgombja.

Ismét egy olvasótól kapott régi képet szeretnék mutatni: Wendel Károly egy 1959-es nautikai szakkönyvben találta ezt a fotót. Egy érdekes kísérlet végstádiumát láthatjuk rajta: az egyre növekvő Budapesten komoly gondot okozott a hidak hiánya, ezért megpróbáltak uszályokból az addigiaknál nagyobb átkelőhajókat építeni. Két ilyen monstrum készült: a Hapci és a Vidor. Sajnos nem váltak be, sőt: motorhiba miatt a Vidor fordulás közben beszorult a két part közé - ekkor a programot törölték, és inkább felépítették az új Erzsébet hidat.

A háttérben egyébként a Szovjet Duna-Tengerhajózási Vállalat Alojzij Mogarics nevű, Dunajec típusú folyami motoros személyhajója látható. A tragikus sorsú jármű itt még alig egy éves; két évvel később Apatinnál liftaknára futva süllyedt el.

És egy kis színes: Tirolban nyilvános illemhelyet neveztek el a híres amerikai együttesről, a Hotel Californa előadójáról. (Vagy idén már elsütöttem ezt? Boccs:)