HamPLÓ

A Margit híd középső pillérje előtti földnyelv mellett még egy gyakori szereplője volt a rekordalacsony vízállásról szóló beszámolóknak: a Gellért rakpart alatti Ínség-szikla:

A Margit-sziget spontán meghosszabbításával ellentétben ez nem folyami homokban heverő kavicsok és kövek laza halmaza, hanem egy tényleges homokkő tömb, amit a Duna körbepakolt kisebb kövekkel, homokkal, meg minden mással. 

Ezen mindenféle más dolgok egy része egyébként kifejezetten büdös volt, talán ezért is maradt határok közt az ide kilátógató tömeg mérete - és amiatt aztán totemoszlopból is kevesebb volt :)

Sokkal többet nehéz lenne róla mondani, hisz egy (rakás) kőről van szó, amire egy rakás kövön átmászva lehetett kijutni. Érdekes, hogy sokáig csak emlegetés szinten ismertem ezt a sziklát, később néha láttam is, most meg heteken át szárazon volt, amitől sokat vesztett a mitikusságából. Remélhetőleg ilyen sokat nem fogunk látni belőle egyhamar!

Az elmúlt néhány hónapban sokat videóztam vonatokat a Déli Körvasút építkezése körül, most pedig néhány városi tömegközlekedési jelenet következik, a "CC" gombbal bekapcsolható feliratokkal:

Az idei balatonfüredi Concours d’Elegance legjópofább járműve szerintem a Honda S800 volt, de a közönségszavazást ez az apróság nyerte:

Ő egy Fiat 500C Topolino Barchetta 1950-ből: egy Topolino alvázára építette a Carrozzeria Ala d’Oro műhelye. Ölyan, mint egy életre kelt rajzfilmfigura!

A bejegyzés címe egy filmklasszikusra utal, a "Topolino = egér" vonalon jött ide. A valóságban nem nagyon ordított a motorja, amikor a közelében voltam, de valamit oda kellett írni :)

Szerettem volna megérteni a Duna apadásakor mindenfelé felbukkanó újkőkorszaki totemoszlopokat, hogy mi a jó abban, amikor egyik követ a másik tetejére pakoljuk úgy, hogy annak se funkcionális, se szépészeti haszna nincs, de nem sikerült. Aztán amikor a napokban felmentünk Kékestetőre, ez fogadott bennünket:

Nem mintha attól félnék, hogy elfogynak a kövek a Mátrából, csak nem értem, hogy miért nem valami kreatívabb dolgot építenek az emberek, ha már elkezdik emelgetni a köveket.

Vagy tulajdonképpen bármit, ami másra is hasonlít, mint egymás tetejére rakott csökkenő méretű kövekre. Már a Monty Python is megmondta, hogy a dolgok egymás tetejére pakolása hülyeség:

Persze megkérdeztem a guglit is, hogy mi a jó ebben a kőpakolászásban, és az az érzésem, hogy ő se tudja, de nem mondhatja, hogy "semmi, szerintem nem vagytok normálisak". Mert lehetne ügyesen egyensúlyozni, vagy szobrot építeni, de csak egymásra dobálni őket... hááát.

Azt, hogy le lehetett sétálni a Margit híd középső pillérje alá, sok helyütt úgy tálalták a neten, mintha valami különleges alkalom lett volna, pedig néhány évente elő szokott fordulni. Még én is többször jártam odalent, pedig igazán nem vagyok egy kimondott hegyikecske. Mi több, a blog valaha volt legolvasottabb bejegyzése is konkrétan egy ott tett látogatásról szólt. Most már talán ha lassan is, de elkezdett emelkedni a Duna vízszintje, úgyhogy kevésbé érződik katasztrófaturizmusnak, ha felrakok még pár képet az elmúlt hetekből :)

Ez a hármas hídtalálkozó drámaiabban néz ki, amikor teljesen körbeveszi a víz, most viszont itt lehetett száraz lábbal lejutni a szigeti bejárónál levő pillér mellé. Érdekes, hogy a szigetre vezető szárnyhíd huszonvalahány évvel a híd átadása (1876) után épült, mi több, a sziget eredetileg nem is ért le idáig. Az pedig mókás, hogy a pillér felső részén látszik a betömött aluljáró kijárata, ahol a gyalogoslépcső feljött a közút szintjére.

Most olyan sokan voltak lent, hogy esélytelen volt emberek nélkül lefotózni ezt a furcsa alagútszerűséget a pillérben. Régebben lehetett, úgyhogy itt egy régi kép róla, csak úgy:

2026 áprilisában megint a "Városi Napok" miatt mentem a szlovák fővárosba, aztán valahogy úgy esett, hogy a nosztalgia villamosokkal foglalkoztam a legkevesebbet, nosztalgia trolikat meg nem is láttam. A belváros "alsó" és "felső" része közti átkötő szakaszt éppen felújították, ezért az 1-es villamos hosszabb útvonalon, az alagúton át járt, talán ennek köszönhető, hogy annak ellenére sok T3-as szerelvényt láttam, hogy hétvége volt. A T6-osok viszont mind a kocsiszínben pihentek. A legszebb persze a Tatra T2-es volt, na meg az Ikarus 280-as, amit épp csak sikerült elkapnom az út szélén állva:

A balatoni naplementéket TB-támogatott gyógyszerként kellene felírni az embereknek, ha azt szeretnénk, hogy egy kiegyensúlyozott lelkivilágú emberekkel teli országban éljünk - rám legalábbis olyan megnyugtató hatással van a tó feletti hegyek mögött eltűnő Nap látványa, mint semmi más. Volt, hogy a leghosszabb nap végét néztük meg, és volt, hogy a legrövidebbét; ezúttal egy átlagos nyári (születés)napot néztem ki magunknak gyerekkorom nagyon korai emlékeinek színhelyén, Balatonszemesen. Párás, fakó időben értünk ki a mólóra: 

Így utólag azt gondolom, azért volt praktikus, hogy gyerekként Szemesre vittek nyaralni, mert itt nem fenyegetett a veszély, hogy véletlenül betévedek a mélyvízbe, olyan lassan mélyült a strand. A mostani szárazság csak annyit változtatott ezen, hogy kétszáz méterre a parttól még nem derékig, csak térdig ér a víz az embereknek...

A naplementés járatot a Tünde nosztalgiahajó csinálta aznap. Ő ilyenkor Lellén lakik, és onnan megy át más kikötőkbe a hét egy-egy napján: van, amikor Boglárra, és van, amikor ide. Kedves kis masina ez, és jövőre már százéves lesz!

Két éve tiszta ég alatt indultunk naplementézni, és félig megvakultunk, mire elbújt a plazmagömb, most viszont felhőszínház szórakoztatott bennünket. Imádom, amikor a felhők lyukain pászmában tör át a fény - ez a hatalmas pászma itt konkrétan Fonyódot világította meg. Mindenütt másutt sötét volt, ott viszont napszúrást kaptak az este a parton sétálók...

Balatoni vonatos életképek 2026 júliusából. A videóhoz magyarázó feliratok is tartoznak, a "CC" gombbal lehet bekapcsolni őket - már ha nincsenek eleve bekapcsolva:

A tegnapi bejegyzés folytatása: egy héttel később a Siófok katamaránnal csináltunk egy Keszthely - Badacsony menetet, és az alacsony vízállás ekkor még durvább volt. Először csak az tűnt fel, hogy milyen látványos sárcsíkot hagyunk magunk mögött Szigligetről kifele menet, aztán az, hogy a motorok pörögnek, de alig mozgunk, még később pedig az, hogy a motorok teljesítménye néha fel-, néha lepörög. A végén aztán mélyebb vízbe érhettünk, mert rendesen felpörögtek a motorok, és végre fel sikerült venni a szokásos tempót. Érdekelne egy szakértő elemzés, hogy pontosan mit látunk-hallunk! Érzésem szerint nem sok híja lehetett annak, hogy fennakadjunk valami púpon, az egyik hajócsavar meg belemászhatott valamibe, ezért levették a gázt, és azt az oldali Z-hajtást körbejáratták párszor, hogy leverje magáról a szennyeződést. Mindent elmond a helyzetről, hogy egy héttel később ugyanez a járat nem állt meg Szigligeten, egyszerűen kihagyta az oda betérést, a másik járaton közlekedő kisebb szovjet hajó viszont még bement oda. Ez a víz ennek a nagy hajónak már kevés...