HamPLÓ

Gyerek- és ifjúkoromban sokszor megtettem családdal/ismerősökkel/iskolatársakkal (mikor épp kivel) a Köln - Budapest távot. Nem rögtön a legelső alkalommal, de valamikor feltűnt Bajorország közepén az A3-as autópályán robogva, hogy "jé, ott van a Parthenón a hegyoldalban!". A sokadik alkalommal mondta valaki felnőtt, hogy az ott a Valhalla, és ennyiben maradtunk. Az 1200 kilométeres út egy részén akkoriban még nem volt autópálya (nem csak nálunk, hanem Ausztriában is hiányzott egy szakasz), úgyhogy nem volt idő itt, félúton megállni és felmenni. Harminc-harmincöt évvel később aztán végre eljött az ideje:

Az épület természetesen nem Odin trónterme, már csak azért sem, mert az eredeti Parthenón Pallasz Athéné temploma volt :) Ezt a változatot I. Lajos bajor király építtette 1830 és 1842 közt a német szellem dicsőségére, a belsejében - érdekes módon nem csak német - művészek és uralkodók mellszobraival és emléktábláival.

A bajor Valhalla igazából nem az athéni templom másolata, de nehéz másra asszociálni, ha ránézünk. Számos hasonlóan monumentális építményt köszönhetünk a XIX. században átalakuló német nemzettudatnak, a Porta Westfalicánál levő császárszobortól a Népek csatája emlékművéig, és ez a legrégebbi köztük.

Az épület 66 x 31 méter alapterületű és 20 méter magas, de ha a lépcsős talapzatot is hozzászámítjuk, akkor még monumentálisabb.

Tényleg hatásos építmény, az ember törpének érzi magát az oszlopsorok és a tulajdonképpeni csarnok falai közt sétálva. Kicsit mindig is furcsák voltak nekem ezek a német emlékművek hegyoldalakon és hegytetőkön elszórva, valószínűleg nem gondoltak arra, hogy emberek látogassák őket, inkább csak a hatalom és gazdagság szimbólumai voltak - most viszont remek úticélok turisták számára! Bajorország sokat köszönhet művészetpártoló uralkodóinak; például a neuschwansteini kastélynak se sok értelme volt akkor, amikor építették, most meg odajár a fél világ.

A kilátás tulajdonképpen nem rossz, bár igazából nincs néznivaló: a hegy lábánál a Duna folyik, azon túl síkság húzódik:

Múltkor írtam egy hosszabbat kedvenc déli parti vasúti megállóhelyemről, és az élet (na meg a Bahart menetrendje) úgy hozta, hogy nemrég megint Balatonföldváron szálltam vonatra. Most is jó volt a fák közt bolyongani, de továbbra se értem, hogy a restiben miért nincs fagyi. Itt mindenki sörözik? :)

By the way, a kezdő snitten a sorompónál még mindig nem látom az "Itt trainspottolt először a hároméves Hamszterke 1978-ban" táblát :(

Miután két bejegyzésben is mutogattam különböző kéregjegyeket (itt és itt), az egyikben pedig egy reformjegyet is láthattunk, jöjjön néhány további fajta! A képek megmutatása előtt gyorsan megkérném, hogy senki ne keressen meg cserélgetési céllal, hogy neki van egy ilyenje, én meg adjam oda ezt meg azt cserébe: már felhagytam az aktív gyűjtéssel, és időm sincs ilyesmivel foglalkozni. Ezek a papírfecnik nem tárgyak számomra, hanem emlékek, melyektől nem akarok megválni :)

A maihoz hasonló nyomtatott jegyeket a nyolcvanas évek közepétől kezdték bevezetni. Eleinte még célelektronika volt a mátrixnyomtatóval teleírt, vécépapír hosszúságú fecnik mögött; ma már PC-ket használnak. A fentebbi két cetli azért ilyen rövid, mert mindkettő egyetlen embernek készült, sima személyvonatra. Ha négy embernek vásárolt az ember, helyfoglalással, azt már tényleg össze kellett tekerni ahhoz, hogy el tudjuk rakni a hátizsákba :) A mai jegyek ennek formátumnak a továbbfejlesztései, csak hőnyomtatóval készülnek - aminek eredményeként néhány hónap alatt eltűnik róluk az összes felirat. Százéves kérgek, vagy ez a két, közel harmincéves cetli is tökéletesen olvasható, de az idén áprilisban vett jegyeimen már csak szürke pacák láthatók...

Egyébként nem ezek a nyolcvanas évek elejétől fejlesztett masinák voltak az első gépesített jegykiadók a MÁV-nál, mert már az 1910-es években kísérletezeztek külföldi berendezésekkel, majd az '50-es és a '70-es években is vásároltak néhányat; ezekkel a Keletiben és talán a Déliben lehetett találkozni, legalábbis szerintem nekem van valahol egy olyan Délis kéregjegyem, ami tutira nem nyomdában készült.

A fentebbi, körülbelül A3 méretű, indigó használatával több példányban kitöltött lapot űrjegynek hívják. Különleges, pl. csoportos utazásokkor szokták használni (talán még most is) - vagy ha mást nem tudnak kiadni. Ez itt a kalocsai vasútvonal utolsó utasforgalmi napján készült: lehet, hogy a vasútbarátok már üresre vásárolták a kiskőrösi pénztárakat, és csak ilyen volt kéznél?

Óriási fejlődésként éltem meg, amikor a kétezes évek közepétől a jegyvizsgálók maguk is tudtak jegyet nyomtatni utazás közben, ilyeneket:

A Kelén nosztalgiahajó üdvözöl bennünket, ahogy elhalad mellettünk, vitorlásiskola növendékeit vontatják vissza a füredi kikötőbe, hullámok dobálnak bennünket a Jókai nosztalgiahajó fedélzetén, a Füred katamarán áll be a füredi kikötőbe, és a végén a Balaton nevű új katamaránt is látjuk egy kicsit. A vitorlásiskola szerintem már a cukiság kategória, ahogy kacsamama hazavontatja a kicsinyeit :)

... a Kelén, ami 1891-ben még gőzösként épült. Jellemzően Siófokról sétahajózik; a videó elején épp visszaérkezett egy körről, én meg elmentem vele a következőre, majd kiszálltam, ő pedig elment egy újabbra. A kikötés közben a kellemetlen hang az orrsugárkormány. Hangos, de hasznos!

Tí düdü dűű düdü dűű, megérkezett a munkahétzáró négyhuszonnégyes! A retróhétvégi fotózásnál néha szórakoztatóbb sima utasnak lenni, és figyelni az emberek reakcióját, amikor az ötvenéves Csörgőnél is öregebb gép húzza be a vonatot a peron mellé. Persze sokan direkt a mozdony miatt mentek ki, de voltak csak simán utazni akarók, akik amikor meghallották a bemondást, hogy "a 424-es által vontatott vonat öt perc múlva érkezik", csak néztek, hogy "de az nem valami gőzös?". 

Mondjuk sima utasként azért utáltam (volna), hogy esélyem nem volt ülőhelynek még a közelébe se jutni, csak azt válogathattam meg, hogy melyik lábamon állok, miközben egyensúlyozok a fülkeajtó külső oldala és hatvanhárom, az ablakon derékig kilógó vasútbarát közt :)

A tavalyi nyár elég intenzív balatoni hajóutakkal telt, az ősz viszont kellemes levezetés volt: naplementék, felhők, világító vitorlák és krepuszkuláris sugarak, mely szót mindig kopipésztelnem kell, mert magamtól állandóan elgépelem. Szeptemberben fantasztikus idő volt, csak kicsit hamarabb ment le a nap, ami praktikus, mert az ember eléri a hamarabb induló vonatot. Októberben már kellett a széldzseki, sőt, a szél felőli oldalon a sapka is, de még mindig olyan színekkel búcsúztak a napok, hogy azért bőven megérte egy kis didergés! Folyt. köv.

Ősz a tavon, sok naplementével: 2023 szeptember-október-november
Azt hittem, hogy augusztusban vége a hajózási szezonomnak, de nem volt :)

2024-ben a szokásos kettő helyett valamiért csak egyetlen hétvége erejéig foglalták el retró mozdonyok az északi partot Füred és Keszthely közt, úgyhogy mindenképpen be akartam illeszteni a programjaim közé július első szombatját. Aztán mivel a szombat egész jól sikerült, vasárnapját is :)

A felhozatal soványabb volt, mint a két évvel ezelőtti. Sajnos ez tavaly után immár tendenciának tűnik: nem volt Púpos, hiányzott az ABbmot, nem vontatott kék kocsikat az MDmot. Azért egy 424-es szerencsére eljött, gyakorlatilag az egyetlen olyan mozdonyként, ami nem dolgozik még mindig napi forgalomban. Ezt a gépet mindenki szereti, tapasztalatom alapján az általa vontatott vonatok voltak a legtömöttebbek - vasárnap konkrétan a folyosóra is alig fértem fel egy olyan kocsin, amire pedig a biztonság kedvéért még helyjegyet is vettem. Esélyem se volt eljutni a fülkémig :)

A legérdekesebb szerelvény számomra a két Bobó által vontatott volt. Bár alapvetően tolatómozdonyként szoktam a típusra gondolni, annak idején személyvonatokat is vittek, néha a képen látható módon kettesével, azaz szinkronba kapcsolva. Az érdekesség kedvéért ez a két mozdony ráadásul nem simán MÁV-os, hanem MÁV-HÉV-es.

Az M44-esek még dolgoznak néhány helyen, akárcsak a Szergejek. A szovjet füstgenerátor több különböző festésmintában is képviseltette magát, a legklasszikusabb talán ez a "bajszos" volt.

Már tavaly is láttam, hogy a révfülöpi állomáson hétvégéken tartalékmozdony várt arra, hogy beugorhasson, ha lerobban valahol egy vonat, és ez most is így volt. A tartalék akkor általában egy remot Szergej volt, de most szombaton ez a "klasszik" példány pihent ott helyette.

Vasárnap az NDK-ból érkező "Saxonia" expresszel utaztam kötelező fotóhelyemig, Badacsonyig. Ez eredetileg egy az NDK és Magyarország közt közlekedő nemzetközi vonat volt, amit most egy Berlinből érkező, NDK-s kocsikból összeállított szerelvénnyel idéztek meg. A kocsik az én laikus szemem számára nem különböztek a MÁV bautzeni kocsijaitól, ...

... leszámítva az ehhez hasonló plakátokat. "Genosse, unja a vonaton ücsörgést? Vásároljon Wartburgot, sőt: Skodát! Akár 10-15 éven belül az Öné lehet!".

Múltkor írtam arról, hogy háromévesen itt nézegettem először vonatokat. 1978-cal ellentétben most nem azért voltam itt, hogy megvárjam, míg pirosan "kacsintgatni" kezd a sorompó fényjelzője, hanem vonat vagy hajó indulásáig próbáltam eltölteni az időt. Semmi különös nincs a videón, csak azt akartam, hogy azoknak is legyen valami, akik unják a hajókat :)

Életképek a Balatonról: a Kelén nosztalgiahajó fordul a siófoki kikötőben, a Siófok katamarán pörög majdnem egy helyben Tihanyban, hajó és vadkacsa-család a hullámokon, a Jókait előzzük menetrendszerinti járattal, úszó diszkóvá változtatott kompot látunk a keleti medence közepén - meg még amit láttam június folyamán:

Magyarázó feliratok is vannak a videóhoz, a "CC" gombbal lehet bekapcsolni őket - már ha nincsenek eleve bekapcsolva :)