HamPLÓ

Fogalmam sincs, mi lesz a budapesti személyhajózással. Azt tudom, hogy 2024-ben megváltoztatták a Dunaparti Építési Szabályzat kikötőket érintő speciális szabályozásait, jelentősen csökkentve a jelenlegi kikötőhelyek számát, de bárhogy próbáltam utánajárni a konkrét szabályozásnak, nem sikerült rájönnöm, hogy mi a pontos terv. Hallottam mindenféle belvároson kívüli kikötőhelyekről, hogy majd onnan kell ki- és bejönniük a hajóknak, de azóta se láttam, hogy ezek a belvároson kívüli kikötőhelyek hol épülnének, pedig a szabályzás 2025 januárjában életbe lépett, és ha minden igaz, a végrehajtása csak 2026 végéig lett elhalasztva. Amikor két éve először jártam az akkor még csak lehetőségként létező szabályozás miatt meghirdetett Dunai Kirajzáson, még reménykedtek az emberek, hogy valami kompromisszum születik, aztán azt hallottam, hogy nem született, még később pedig erős apátiát véltem felfedezni a hajós fórumokon, ti. hogy "majd csak lesz valami". Egy idő után aztán én is elengedtem a témát, max reménykedni tudok, hogy jövőre is kifutnak kedvenc hajóim, és nem nyírják ki a létező egyik legszebb városnézési lehetőséget. És persze elmentem a tavaszi felvonulásra:

Évadnyitó felvonulás a főváros közepén
Vajon jövőre milyen lesz?

A révfülöpi naplementézős hajón vártuk, hogy kedvenc plazmagömbünk eltűnjön a hegyek mögött, amikor hirtelen felbukkant a lellei naplementézős járat mellettünk, és a két hajó elkezdte egymást kergetni. Aztán elváltak az útjaink, de örök élmény marad, ahogy úgy videózom a körbe-körbe hajózó "Siófok" katamaránt, hogy nem kell utánafordulnom, mert a "Badacsony" katamarán fordul velem. Éljen a Z-hajtás!

A Margit híd középső pillérje előtti földnyelv mellett még egy gyakori szereplője volt a rekordalacsony vízállásról szóló beszámolóknak: a Gellért rakpart alatti Ínség-szikla:

A Margit-sziget spontán meghosszabbításával ellentétben ez nem folyami homokban heverő kavicsok és kövek laza halmaza, hanem egy tényleges homokkő tömb, amit a Duna körbepakolt kisebb kövekkel, homokkal, meg minden mással. 

Ezen mindenféle más dolgok egy része egyébként kifejezetten büdös volt, talán ezért is maradt határok közt az ide kilátógató tömeg mérete - és amiatt aztán totemoszlopból is kevesebb volt :)

Sokkal többet nehéz lenne róla mondani, hisz egy (rakás) kőről van szó, amire egy rakás kövön átmászva lehetett kijutni. Érdekes, hogy sokáig csak emlegetés szinten ismertem ezt a sziklát, később néha láttam is, most meg heteken át szárazon volt, amitől sokat vesztett a mitikusságából. Remélhetőleg ilyen sokat nem fogunk látni belőle egyhamar!

Az elmúlt néhány hónapban sokat videóztam vonatokat a Déli Körvasút építkezése körül, most pedig néhány városi tömegközlekedési jelenet következik, a "CC" gombbal bekapcsolható feliratokkal:

Az idei balatonfüredi Concours d’Elegance legjópofább járműve szerintem a Honda S800 volt, de a közönségszavazást ez az apróság nyerte:

Ő egy Fiat 500C Topolino Barchetta 1950-ből: egy Topolino alvázára építette a Carrozzeria Ala d’Oro műhelye. Ölyan, mint egy életre kelt rajzfilmfigura!

A bejegyzés címe egy filmklasszikusra utal, a "Topolino = egér" vonalon jött ide. A valóságban nem nagyon ordított a motorja, amikor a közelében voltam, de valamit oda kellett írni :)

Szerettem volna megérteni a Duna apadásakor mindenfelé felbukkanó újkőkorszaki totemoszlopokat, hogy mi a jó abban, amikor egyik követ a másik tetejére pakoljuk úgy, hogy annak se funkcionális, se szépészeti haszna nincs, de nem sikerült. Aztán amikor a napokban felmentünk Kékestetőre, ez fogadott bennünket:

Nem mintha attól félnék, hogy elfogynak a kövek a Mátrából, csak nem értem, hogy miért nem valami kreatívabb dolgot építenek az emberek, ha már elkezdik emelgetni a köveket.

Vagy tulajdonképpen bármit, ami másra is hasonlít, mint egymás tetejére rakott csökkenő méretű kövekre. Már a Monty Python is megmondta, hogy a dolgok egymás tetejére pakolása hülyeség:

Persze megkérdeztem a guglit is, hogy mi a jó ebben a kőpakolászásban, és az az érzésem, hogy ő se tudja, de nem mondhatja, hogy "semmi, szerintem nem vagytok normálisak". Mert lehetne ügyesen egyensúlyozni, vagy szobrot építeni, de csak egymásra dobálni őket... hááát.

Azt, hogy le lehetett sétálni a Margit híd középső pillérje alá, sok helyütt úgy tálalták a neten, mintha valami különleges alkalom lett volna, pedig néhány évente elő szokott fordulni. Még én is többször jártam odalent, pedig igazán nem vagyok egy kimondott hegyikecske. Mi több, a blog valaha volt legolvasottabb bejegyzése is konkrétan egy ott tett látogatásról szólt. Most már talán ha lassan is, de elkezdett emelkedni a Duna vízszintje, úgyhogy kevésbé érződik katasztrófaturizmusnak, ha felrakok még pár képet az elmúlt hetekből :)

Ez a hármas hídtalálkozó drámaiabban néz ki, amikor teljesen körbeveszi a víz, most viszont itt lehetett száraz lábbal lejutni a szigeti bejárónál levő pillér mellé. Érdekes, hogy a szigetre vezető szárnyhíd huszonvalahány évvel a híd átadása (1876) után épült, mi több, a sziget eredetileg nem is ért le idáig. Az pedig mókás, hogy a pillér felső részén látszik a betömött aluljáró kijárata, ahol a gyalogoslépcső feljött a közút szintjére.

Most olyan sokan voltak lent, hogy esélytelen volt emberek nélkül lefotózni ezt a furcsa alagútszerűséget a pillérben. Régebben lehetett, úgyhogy itt egy régi kép róla, csak úgy:

2026 áprilisában megint a "Városi Napok" miatt mentem a szlovák fővárosba, aztán valahogy úgy esett, hogy a nosztalgia villamosokkal foglalkoztam a legkevesebbet, nosztalgia trolikat meg nem is láttam. A belváros "alsó" és "felső" része közti átkötő szakaszt éppen felújították, ezért az 1-es villamos hosszabb útvonalon, az alagúton át járt, talán ennek köszönhető, hogy annak ellenére sok T3-as szerelvényt láttam, hogy hétvége volt. A T6-osok viszont mind a kocsiszínben pihentek. A legszebb persze a Tatra T2-es volt, na meg az Ikarus 280-as, amit épp csak sikerült elkapnom az út szélén állva: