HamPLÓ

Ezen a repnapon kivételesen inkább nézelődtem fotózás helyett, mert nem csak utólag, a képernyőn akartam látni, hogy hol jártam. Kicsit videóztam is, hogy a hang és a feeling meg legyen örökítve. A lentebbi részletek néhány halkabb pillanatot mutatnak be. Sajnos azt nem sikerült felvennem, ahogy a C17-es megjelenésekor a szpíkerek valahol máshol voltak, a hangosbemondóban pedig a Rubint Réka-Schobert Norbert páros épp valami csoportos aerobic rekordot akart megdönteni, aminek keretében azt kiabálták, hogy "előről... hátulról... és előről... hátulról" (de lehet, hogy "jobbról... balról... és jobbról... és balról" volt). Ez valami egészen érdekes pillanat volt a magyarországi repülőnapok történetében :)

Közben gondolkoztam: lehet, hogy a pár pillanatra látható sivító karácsonyfa nem cseh, hanem svéd Gripen volt. Darab-darab...

A buszmérgezést elkerülendő gyorsan itt van pár kép gumikerekűnek csak bizonyos korlátok közt nevezhető masinákról.

An-26-os a ferihegyi skanzenből fotózva, kicsivel földet érés előtt. Már hogy az ő földet éréséről van szó :) Ez az a gép, ami sok repülőember szerint a leghatékonyabb eszköze a kerozin zajjá átváltoztatásának. Tökmindegy, szeretem a régi szovjet gázturbinák hangját akkor is.

Itt van egy kicsit korszerűbb LGT-s (ez a pár betű nem a zenei ízlést jelzi, hanem azt, hogy légcsavaros gázturbinája van neki is), tippem szerint egy Saab-340. Látszik az évtizedes korkülönbség a dizájnban (ő '83-ban repült először, az Antonov '69-ben), és nyilván a fogyasztásban is, na de neki még sokat kell öregednie ahhoz, hogy igazán meg bírjam kedvelni ;)

Közismert, hogy a buszokhoz csak kicsit értek jobban, mint a sajtkészítéshez, úgyhogy a közönség segítségét kérném a lentebbi képek kapcsán, melyeket egy belga közlekedésbaráttól kaptam. Mikoriak ezek a buszok? Magyar gyártásúak, vagy valami licensz? Mikor és miért kaptak új arcot, és miért nem mindegyik?

Sőt: öreg madár, szép madár! A Ferihegy 2 melletti "skanzenben" ott sorakoznak polgári légiközlekedésünk elmúlt hatvan évének kiemelkedő típusai, de a kiállítás üzemeltetésére már kevés a forrás. Lelkes szakik időről-időre kiszépítenek egy-egy gépet, de a fejlődés igazából csak néhány évente visszatérve fedezhető fel. Ezért döbbentem meg, amikor pár héttel a Múzeumok Éjszakáján tett éjszakai látogatásomkor látotthoz képest is feltűnően jobb állapotban találtam a skanzen Il-14-es utasszállítóját. Az évekkel ezelőttihez képest pedig... De beszéljenek a képek! Ilyen volt régen:

És ilyen volt júliusban:

A lentebbi kép jobb szélén világos ruhában látható Zsaludek Endre szakmai vezetése alatt egy lelkes - szakikból és amatőrökből álló - csapat állt neki, hogy gatyába rázza az Iljusint, ami - légi úton történt - érkezése óta nagyjából csak álldogált a szabad ég alatt. A törzsről lemaratták a régi festést, és korhű malévosat varázsoltak rá - most a légcsavar és a szárnyak fognak következni. Eközben a gép elektromos rendszerét is elkezdték feléleszteni - a műszerfal egyes részeit, a rádiókat, a motor vezérlését, a leszállófényeket...

Közös témák, régi szép emlékek, hejj...

Véletlenül sikerült letörölnöm annek a bejegyzésnek az első két bekezdését, úgyhogy ezeket kénytelen vagyok egy korábbi változatból és emlékezetből pótolni. Ha esetleg valaki lementette a törlés előtti verziót, megköszönném, ha elküldené nekem!

Előkészületek

A repülőnapok túlnyomórészt repülőtereken zajlanak le, a legtöbb repülőtér pedig egy nagy, füves mező, árnyék nélkül. Ha lenne árnyék, az az azt jelentené, hogy van valami a fejünk felett, ha viszont van valami a fejünk felett, akkor nem látnánk a repülőgépeket. A napszúrás ellen sapkával védekezzünk, a leégés ellen pedig napolajjal (ne spóroljunk vele, a nagy nézelődés közben olyan gyorsan leégünk, hogy észre se vesszük!). A pollen-allergia tüneteit (mint mondottam: fűben-susnyában fogunk járkálni, hektárszámra) gázálarc viselésével előzhetjük meg leghatékonyabban, de aztán persze ne csodálkozzunk, ha a biztonsági őrök lekapcsolnak :)

Figyelem! Egy repülőnap tömegrendezvény, tehát számíthatunk némi tolongásra (képünk illusztráció).

Ha kisgyerek, nagymama is jön velünk (de minek? úgyse fogják jól érezni magukat!), érdemes polifoamot, napernyőt vinni - de előtte győződjünk meg arról, hogy ilyesmit be lehet vinni a rendezvényre! Az élelmiszerrel vigyázni kell, mert hiába cipelünk magunkkal két karton pille-palackos ásványvizet, ezek pikk-pakk felforrnak, és onnantól kezdve szomj helyett maximum tüzet lehet velük oltani.  Távcső ajánlott, de vigyázzunk, ne nézzünk vele a Napba! Öltözködjünk rétegesen: ez azt jelenti, hogy legalulra fürdőruhát vegyünk, legfelülre télikabátot - sose lehet tudni! A felsorolt dolgokat érdemes magunkkal vinnünk, mivel a helyszínen nehéz beszerezni őket, illetve ha mégis, akkor csak kicsivel olcsóbban, mint egy új Ferrarit.

Odajutás

Ha úgy számoljuk, hogy két óra alatt odaérünk a helyszínre, induljunk el legalább három órával hamarabb! Nincs dühítőbb, mint a reptértől egy-két kilométerre, dugóban állva végignézni a programot, jobban mondva ami látszik belőle. Számítsunk arra, hogy a parkoló és a programok tulajdonképpeni helyszíne között akár félórányi gyaloglásra is sor kerülhet (nagyobb rendezvények esetén buszozással súlyosbítva). Jegyezzük meg, hol álltunk meg, de lehetőleg ne úgy, hogy "egy fehér Opel Astra mellett", mert ezek a helyek mindig tele vannak fehér Opel Astrákkal!

Láttam ma az Indóház magazin címlapját, és megihletett:

Fáj a fejem, úgyhogy magvas gondolatok helyett kaptok egy minigőzöst Debrecenből:

A YouTube-on - többek közt "Crash landing" címmel is - lehet telálkozni egy videóval, ami számomra nem kicsit volt megdöbbentő. Egy Il-62-es típusú, négyhajtóműves, szovjet gyártmányú utasszállítót láthatunk rajta, amint meglehetősen kecsességmentesen lehuppan egy mezőre:

Nem tűnik normálisnak a leszállás, pedig nem a véletlennek köszönhetően került rá sor: 1989-ben az akkor még létező NDK nemzeti légitársasága, az Interflug (kedvenc légitársaság-név gyerekkoromból) ajándékozta a gépet Stölln városának, a siklórepülés úttörőjének, Otto Lilienthalnak az emlékére, aki 1896-ban e városka környékén szenvedett halálos balesetet. Ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, az illetékesek szerették volna, ha a gép még az NDK teljes széthullása előtt odaér, ezért szétszerelés és közúton szállítás helyett légi úton vitték oda. Hogy csak egy rövid, füves vitorlázóreptér állt a rendelkezésükre, az se jelentett gondot...

Egy körülbelül 160 fős utasszállítóról beszélünk, melynek a normál leszállótömege is száz tonna felett van, elvileg két és fél kilométeres leszállópálya kellett volna a biztonságos megálláshoz. Az Interflug típusfőpilótája kiszámolta, hogy ha elhagynak minden biztonsági tartalékot, akkor mennyi kell. Még mindig több, mint a rendelkezésre álló 900 méter :) de azért megcsinálták:

Végül 1989. október 23-án (amikor mi azért nem annyira az NDK felé figyeltünk), több próba-áthúzás után, mentők, tűzoltók és spotterek jelenlétében landoltak a kicsivel kilométer alatti hosszúságú placcon. Jó sokáig fennhagyták az orrát, hogy lassuljon, csak aztán engedték le - ekkor a futók valószínűleg alaposan elkezdték beásni magukat a talajba. Kicsit biztosan zörgött, de végülis nem volt feltétel, hogy repképes maradjon a gép :) Az igazán látványos rész a sugárfordítók bekapcsolásakor következett: annyi földet fújt visszafelé a még működő két hajtány, hogy a gép szinte teljesen eltűnt a porfelhőben. A fentebbi videón időnként mutatnak egy teljes frászban levő hölgyet, ő a kapitány neje. Úgy tippelem, ő jobban izgulhatott, mint a kedves férje, de ha meggondoljuk, volt is némi oka rá...

A gép azóta is ott van, meg lehet nézni: Lilienthal-múzeum van benne, illetve házasságkötő terem. Az NDK egy évvel a landolás után már nem létezett,  Heinz-Dieter Kallbach kapitány viszont később se lett félős gyerek: 2000-ben egy Boeing-ot vitt, amikor egy őrült betört a pilótafülkébe, és mindent/mindenkit rúgva-vágva megpróbálta a gépet lezuhanásra bírni. Nem jött össze neki, a személyzet és az utasok több percnyi verekedés után eltávolították az ön- és tömeggyilkosjelöltet, a kapitány pedig repedt bordákkal és zúzott állkapoccsal is biztonságosan tette le a gépet. Azért a világ sosem teljesen kerek: pár évvel később egy interjúban a repülési biztonság kapcsán beszólt a légitársaságnak, ahol dolgozott, ezért kicsivel a nyugdíj előtt kirúgták. Azóta csak kisebb madarakat vezet, bár ha meggondolom, 70 évesen DC-3-ast vezetni se lehet rossz hobbi :)