Mániám, hogy Budapest abban (is) különbözik a legtöbb nagyvárostól, hogy olyan panorámája van, amivel talán csak Rio de Janeiro és pár egyéb egzotikus hely versenyezhet. Ezt valamikor korábban kommentekben elemezgettük is itt a blogon, hogy pl. Bécsben csodálatos utcák és paloták vannak, de nincs "össz-látképe". Értem ez alatt, hogy egy nagy város-lepényt lehet látni bármilyen magas helyről, nem konkrét attrakciót. Ugyanígy London a világ egyik közepe, de neki sincs egységes látképe. Prágának van (a Hradzsin a Károly-híd tövéből, vagy vice versa), Berlinnek nincs. Budapestnek több  is van: egész mást lát az ember a pesti Duna-korzóról a Várra nézve, onnan visszafelé, vagy éppen a Gellért-hegyről

És van még egy hely, ami a legtöbb turista állkapcsát a padlóig süllyedésre késztetné - ha nem lenne eldugva. Jobban mondva nincs eldugva, hiszen egy akkora bazi nagy hegyet, mint a Hármashatár-hegy, nem lehet eldugni: a város majd' minden részéről látszik. De feljutni csak a helybeliek tudnak, akik ismerik a keskeny, kanyargós aszfaltösvényt, ahol fel lehet kerekezni vagy kocsikázni. Odafent aztán nagyjából semmi sincsen, sőt, újabban a megnőtt fák miatt már a kilátást is keresni kell. Pedig hát azért ilyen panoráma nem nő minden bokorban:

Az embernek szinte kedve támad nekifutni, és a város fölé repülni :) Hozzáteszem, nagyjából a hatvanas évekig volt is erre lehetőség, mert itt, a hegytetőn is volt egy reptér, nem csak lent a völgyben (igaz, nem ebbe az irányba lőtték ki a vitorlázógépeket).

Persze igaza van annak, aki azt mondja, hogy ez a fotó nem igazán jó: szürkületben készült, ráadásul párás időben. De mindegy is, mert az igazi csoda akkor kezdődik, amikor besötétedik, és kigyulladnak a város fényei:

Az élményből némileg (igazából elég sokat) levont, hogy töksötétben kellett egy kavicsos-köves ösvényen csúszkálni, mire találtunk egy kiemelkedő pontot, ahonnan az állvánnyal rendesen (takarás nélkül) ráláttunk a városra a fák-bokrok közül. Abban a funkcióit részben elvesztett adótoronyban ott jobboldalt nem lehetne egy kávézó-kilátót kialakítani? Tudom, nem arra tervezték, de az egykori antennák egy részét már leszedték, nem bírna el némi "pimpelést"?

Miért kell rejtegetni ezt a kilátást? És miért nincs semmi a Hármashatárhegyen? A háború után volt terv arra, hogy libegőt építsenek ide Óbudáról. Szerintem nincs még késő ezt megvalósítani! Jelenleg ugyanis vélhetően azért járnak kevesen ide fel, mert (szinte) nincs itt semmi, és azért nincs itt fenn semmi, mert kevesen járnak fel. Tudom, ma se töküres a hegytető, de a helyhez - és ifjabb korom emlékeihez - képest elég karcsú a forgalom.

"Egyszerű örömök"

Itt jegyzem meg, nem kell nagy dolgokra gondolni, mi vonzza az embereket: gyerekkoromban gyakorlatilag egy pokróc és némi előre elkészített fasirtos szendvics jelentette a kirándulás kellékeit. Az ember megmássza a hegyet, ott elterül, megebédel kemping stílusban, közben beszélget, társasjátékozik, kártyázik, gyönyörködik a kilátásban (ami nem csak a belváros felé szép), aztán hazamegy. Ha esetleg van egy büfé és egy nyilvános illemhely is a környéken, az már fullos kiszolgálást jelent. Vagy ez nagyon puritán megközelítés? Nem kell tehát bazársor, ringlispil, csak pár normálisan kiépített turistaút, padok, és esetleg némi közvilágítás az esti panoráma bokarándulásmentes megtekintéséhez.

Persze ez a fajta kikapcsolódási lehetőség nem tűnt el, ezt bárki láthatja, ha kimegy a Kopaszi-gátra, ami jó időben tele van kisgyerekes családokkal és fiatal párokkal. Mivel ott is csak egyetlen vendéglátóipari létesítmény működik a gáton, a fő attrakció a megnyugtató közeg, a sok fű, a padok, és a társaság. Csak hát az a hely rendben van tartva, tiszta és biztonságos, a budai erdők pedig kicsit kevésbé - a HHH meg inkább kalandtúra-pálya az egykori légvédelmi ágyúk nyitott betongödreivel és a kopott domboldallal. Pedig ha már ilyen szép helyek vesznek körül bennünket, élni kellene az általuk nyújtott lehetőségekkel, nem?