Nem tudom, ki hogy van vele, de én mindig félelemmel vegyes érdeklődéssel kattintok rá kedvenc zenészeim interneten felbukkanó demóira. A zenekarok korai időszakaiban az ilyen darabok általában zseniálisak, bár legtöbbször kicsit nyersek - ha azonban már befutott együttesről van, gyakran kimondottan kiábrándítóak tudnak lenni. Régen ilyesmit az ember csak külföldre/fan clubba gyakran járó ismerősöktől kaphatott, manapság a youtube-on százszámra beléjük akadhatunk, érdekes betekintést kapva a kreatív folyamatokba, melyek végén egy kész szám/album áll.
Itt van például a Queen első lemezének első száma, a Keep Yourself Alive még demóként, 1971-ből. Kicsit puhább a gitárhangzás, mégis keményen szól az egész - a basszus lüktetését a verze alatt meg egyenesen imádom! Valahogy az egész jobban szól, mint a lemezen - persze ez már egy remasterelt változat, lehet, hogy remasterelve a lemez is jól szól? Mert hát a korai Queen lemezek sajnos elég vacakul szólnak...
Ez itt a meglehetősen közismert Kind of Magic egy közepesen korai demója. Tudom, keménymagos Queen rajongók ennek az albumnak a létezését is szívesen elfelejtenék, de nekem ez volt az első saját rock lemezem, pontosabban az első olyan album, amit tudatosan kértem a szüleimtől (mert hát korábban volt Süsü, a sárkány, meg Micimackó, Óz, a nagy varázsló, Péter és a farkas meg persze több Halász Judit is, de az most nem számít:). Nem is a kezdetleges hangszerelés a legfurcsább a demóban, hanem hogy nincs még meg szöveg: Freddie részben (többek közt) a One vision soraival hozza az énekdallamot! Nagyon durván nyolcvanas évek szintipop hangulata van, pedig a végleges dal se egy metálhimnusz :)
Ezt a hangulatot egyébként - lecsiszoltabb formában - a Highlander végén is megkaptuk (ha jól emlékszem, a vége főcím alatt), lásd itt fent. Ez körülbelül az, ahogy Roger Taylor elképzelte a dalt, és ebből alakította ki az együttes a végül slágerré vált verziót. Az ilyen korai verziók szépen megmutatják, milyen sokat hozzátehet a jó basszusalap egy számhoz, ezekből ugyanis leginkább az hiányzik a véglegeshez képest.
A következő lemezre készülve keletkezett ez a demó; Freddie érezhetően lelkesen állt neki az alkotásnak, de hamar rájött, hogy nincs ötlete a folytatásra:
Szerencsére nem dobták el a dalkezdeményt, ebből lett a Breakthru intrója - amit egyébként sose tudtam megemészteni, annyira más volt, mint maga a sláger, amin leginkább Roger hatását érezni. Egyébként más is hallja, hogy Freddie 1:20 után gyakorlatilag a Lilly of the Valley-ből játszik egy részletet? Aki nem, az sürgősen hallgassa meg a Sheer Heart Attacket, a világ egyik legjobb lemezét! ;)
A kezdő zenekarok garázsban, pincében, próbateremben játsszák össze a tagok elképzeléseit, a befutott zenészek meg jobbára a saját stúdiójukban. Az ilyen felvételek remekül szólnak, mégis furcsák. Itt van például a nagy kedvenc Cool Cat egy korai felvétele, David Bowie ének...alámondásával. Vajon mi járt az eszükben, amikor ezt csinálták? Vagy a vérükben... Már ha nem csak egy rossz vicc ez a verzió, mert számos hamis, tréfás egyének által otthon összekevert-vágott dolgot is eredetiként tálalva találni a youtube-on.
A bejegyzést nem demóval zárom, hanem egy B-oldalra száműzött blues-zal Briantől - ez a Lost Opportunity, amit valamikor az Innuendo album készítése közben játszottak fel. Elvileg ugyan az együttes neve van rajta, de én úgy érzem, ez inkább Brian műve:
A leírtakhoz szívesen fogadok kiegészítést, javítást, mert bevallom, lemaradtam az együttesről az elmúlt másfél évtizedben napvilágott látott régi információkról. Hatalmas mennyiségű anyag van fenn róluk az interneten - régen mekkora kincs volt egy-egy B oldal, manapság meg azok a számok is ismertek, amikről anno csak pletykákat lehetett hallani...
Ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre David R. Fuller youtube csatornája és a Wikipedia magyar nyelvű queenes oldalai nélkül. Na jó, lehet, hogy létrejött volna, de sokkal tovább tartott volna megcsinálni ;)
Ez megy most