Nézegetem a youtube által ajánlott videókat, és azon gondolkozom, hogy másképp viszonyulnak-e a mai fiatalok a "régi zenékhez", mint annak idején mi. És most a negyvenesekről-ötvenesekről beszélek többes szám első személyben. Persze mi is ismertük a szüleink fiatal korában menő dolgokat: a Beatles slágereit, az Illést, a "Ráncdalfesztivál" sztárjait, de nekem eszembe se jutott volna Metró koncertre menni, pláne nem Aradszkyra. Igaz, a "régi" sztárok egy része még aktív volt akkor, hiszen működött az Omega és az LGT, időnként össze-összeállt az Illés, és sokan jártak rock'n'roll klubba rongylábazni,  ...

... viszont nem tudom elképzelni, hogy Beatrice koncert előtt a teljes nézőközönség teljes átéléssel, tehát nem poénból vagy cikizésből elénekelje az "Egy csók és más semmi" vagy a "Pá, kis aranyom, pá" című opuszt - pedig ez itt fent a videón kb. ilyesmi, hiszen a tömeg egy akkor 42 éves dalt ad elő, meglehetősen jól. Tudom, a példák nagyon eltérő műfajokba tartoznak, de a punk-rock és a metál még nem létezett akkorhoz képest 42 évvel korábban, mit írjak :) Persze a mi időnkben (de hülye érzés ezt leírni) is a hetvenes évek voltak a jó zenék forrásai, a Floydtól a Sabbathon át a Queenig, de ezek valamiért már akkor régi zenének számítottak, holott csak huszonegykét évesek voltak! Igaz, ez biztos attól is függ, hogy az ember milyen társaságban nőtt fel, kikkel haverkodott, mert például az én életemben csak a kilencvenes évek elején jelentek meg a "rokkerek", előtte az iskolában csupa popzenei érdeklődésű ember vett körül.

Itt jegyzem meg, hogy a Bohemian Rhapsody az életem nagy részében szerintem nem számított slágernek itthon. Nem csak azért, mert nem szólt az iskolai tinidiszkóban, de úgy általában se volt közismert, csak a rock-, még konkrétabban a Queen-rajongók ismerték annyira, hogy (többé-kevésbé) el tudják énekelni. Az átlagembernek inkább a Radio Ga-ga jutott volna az eszébe az együttes nevéről. Talán a rádióban az esti zenei műsorokban, kívánságműsorokban leadták, mert valahonnan ismertem, de ha az utca emberét megkérdezték volna, az csak nézett volna bociszemekkel, hogy milyen rapszódia? Liszt? Lehet, hogy ez csak a Vasfüggöny miatt volt, de szerintem a korosztályom nagy része a Wayne világában hallotta először a dalt, és később is csak a headbangelés miatt emlékezett rá. Ma viszont az egyetemes zeneirodalom része: a fejlett világban mindenki tudja, hogy "galileo, galileo, galileo figaro, magnificoooo". Persze személy szerint örülök, hogy a Queen népszerű, mert számomra ők a valaha létezett legjobb együttes, de fura mindezt a banda de facto megszűnése után 32 évvel látni. Mondjuk azért tényleg jobb zenéket csináltak, mint a régi magyar filmek készítői :)

Az is igaz, hogy a popzene szintén tartósabbnak érződik, mint régen, például nem gondoltam volna '85-ben, hogy a Take on Me 2022-ben is képes lesz annyi embert megmozgatni, mint ezen a videón. És az a sok ember itt is énekli a szöveget, nem csak egy helyben állva bámul! Youtube kommenteket olvasva az az érzése támad az embernek, hogy a mostani fiatalok egy részének fontosabb ez a szám, mint anno a mi korosztályunknak volt. Ez akkoriban csak egy sláger volt, a csajoknak meg tetszettek a srácok, ma viszont kulturális ikon a dal - a klippel együtt. Persze ez alapjában véve csak egy hakni a norvégoknak, ettől még nem tanítják őket az iskolában, de akkor is meglep. Igaz, hogy gyerekkorunkban is voltak zenék, amik megmaradtak népszerűnek annak ellenére, hogy az előadójuk nem nagyon maradt meg a köztudatban.

Viszont a határok elmosódtak, például a Foo Fighters közönsége minden jel szerint elég jól ismeri Rick Astleytől a Never Gonna Give You Upot. Ez persze főleg a rickrolling jelenségnek köszönhető, és csak poén, de akkor is,  el nem tudom képzelni, hogy annak idején a Nirvana színpadra hívja Tina Charlest. Igaz, nem ismerem őket eléggé ahhoz, hogy biztos legyek abban, nem tették meg mégis :)

Félreértés ne essék, semmi bajom azzal, hogy a régebbi zenék látványosan tovább élnek, mint régen. Sőt, kimondottan reménnyel tölt el, hogy ma is van közönsége a régi jó dolgoknak, nem csak a számomra egyre érthetetlenebb slágerlistás vackoknak! Igaz, utóbbi jelző valószínűleg korosztályos dolog, hiszen édesapám se értette Yngwie Malmsteent Jimi Hendrixhez képest, és a szomszéd se élvezte úgy a Szekeres Tamás-féle Guitartalest, mint én :)