Jószerencsém úgy hozta, hogy ismét eljutottam egyik kedvenc bajorországi városomba, Rothenburg ob der Tauberbe. Ez már a harmadik látogatásom volt itt, de még nem sikerült megunnom!
Ebben a helyben továbbra is az a csodálatos, hogy nem lehet egyetlen épületét vagy terét kiemelni, mert az ember akármerre megy a városfalon belül, minden régi - legfeljebb kicsit újabb, vagy nem annyira régies lehet valami. Ez itt fent például csak egy kifutó utca, ahova be lehet kocsival hajtani; gyakorlatilag külvárosnak mondható. Az persze elég hihetetlen látvány, ahogy az utat átvezették a Szent Jakab-templom alján - az ember nem gyakran sétál XIV-XV. századi gótikus dómok alatt!
A legtöbbször talán ezt a sarkot lehet képeken látni. Teljesen mesebeli látvány, állítólag a Disney rajzolói a Pinocchio készítésekor innen (is) vették az ihletet - bár szerintem a látvány eme anekdóta nélkül is érdekes. Ráadásul a szívemnek kedvesebb az a gondolat, hogy a világ legjobb játékának, a Monkey Islandnak vették innen az egyik helyszínét. Az meg nem kérdéses, hogy Ritchie Blackmore egyik lemezborítója egészen konkrétan innen jött :)
A város - akárcsak kicsit később Naumburg - annak köszönheti egységesnek megmaradt képét, hogy elég régen, még a harmincéves háború után elvesztette a jelentőségét. A nem-jelentős városokban ugyanis nem bontottak le egész negyedeket, hogy széles utakat építsenek a sok embert befogadó új épületekhez, nem cserélték a házakat ötvenévente újabbakra, ennek köszönhetően viszont már a XIX. században fontos bevételi forrás lett a turizmus. Utóbbinak köszönhető, hogy amikor az amerikai légierő lebombázta a várost, szóba se kerülhetett, hogy betonból építsék újra - mi több, az amerikaiak maguk is gyűjtést szerveztek a helyreállításért.
Tizenöt évesen jártam itt először, akkor nagyon tetszett, amikor a korhű cégérek közt felfedeztem a McDonald's - itt szó szerint - aranyszínű kettős ívét. Most azt nem láttam...
... de helyette rábukkantam a Starbucks középkori kirendeltségére ;) Vajon hogy kerül egy Tritón-szobor egy keresztény templom kertjébe? Úgy értem, nyilván az alatta levő kút miatt (víz->"halember"), de engem legalábbis meglepett.
Úgy rémlik, hogy az előző két látogatás során is megáztunk; az eső jellemző dolog lehet errefelé, tessék nézni, hogy az a szent-szobor is beállt egy kiugró alá! A ház maga egyébként a Jagstheimerhaus névre hallgat, és 1448-ban építették - a falán reklámozott gyógyszertár viszont nem túl régi, még csak 1812 óta működik ott.
A képmutogatást a városfalon tett sétával fogom folytatni - valamikor máskor; addig is itt egy kép egy IKV-nívódíjasnak tűnő, ám vélhetően több száz éve fennálló aládúcolásról. Ti mernétek ugrálni abban a kiugróban?
Ez megy most