Korábban már írtam slágerekről, melyek nem abban a változatban lettek híresek, ahogy eredetileg felvették őket; nemrég véletlenül akadtam bele egy újabb ilyenbe. Ez még Cindy Lauper MTV-s tingli-tangli slágerének eredetijénél is jobban meglepett:

Igen, ez bizony Kim Carnes szintipop-himnuszának eredetije. Csak én érzem úgy, mintha a feldolgozásban felkavaró, negatív jelleggel emlegetnék azt, amit az originál még vidám, klassz dolognak tart? Teljesen más a hangulata!

A hatás kedvéért a bővített verziót teszem be a feldolgozásról, hogy még jobban kiélvezhessük a szégyentelen nyolcvanas évek eleji hangulatot. Emlékeim szerint ezt a számot még itthon is viszonylag szénné játszották a rádiók - meg a gyerekdiszkó az iskolai napköziben :) És ha már nyolcvanas évek "sound" - a következő szám szinte csak az intróban tér el a híressé vált verziótól, de ott aztán rendesen:

Azt kell mondjam, itt egyértelműen jobb a Tina Turner-féle verzió, bár persze az is csak egy popsláger. A dalt a szerzői eredetileg Cliff Richardnak szánták, de neki nem kellett. Később került a Buck Fizzhez, akik fel is vették, de nem voltak meggyőződve arról, hogy tetszik nekik. Végül amikor megjelent Tina verziója, nem is erőltették a kiadását. Vajon miért? :)

A következő eredeti egy "italo-disco" darab, amit meglehetősen hűen dolgoztak fel Amerikában. Utóbbi változatban a gitár persze jól szól, de a riff szintin is jópofa. Vagy vicces?

A dal híresebb verziója mindenesetre az alábbi - emlékeim szerint még a Knight Rider egy részében is szerepelt ;)

Laura Branigannek egyébként nem ez volt az egyetlen import slágere, hiszen '82-es első sikere is Olaszországból jött:

A feldolgozás "klipje" az eredetihez hasonlóan mosolyogtató - a nyolcvanas évek alapvetően jót tett a zenék vizualizálásának; már néhány évvel később se próbálkoztak volna ilyen felvételekkel - hálistennek ;)