Ma a szokásosnál alaposabban volt lehetőségem megfigyelni a budapesti autósok szokásait, ugyanis nem akart jönni a busz. Mit lehet ilyenkor tenni? Csendben fagyoskodtam, és néztem a mellettünk elcsorgó autókat. És megállapítottam, hogy nagyon nem irigylem szegények gazdáit!

A nagyvárosi élet velejárója, hogy tömegben is magányos az ember. Kevesekre igaz ez annyira, mint az autósokra! Körülöttük zajlik az élet: kis- és nagymamák kutyát, illetve gyereket sétáltatnak, a közértben a pénztáros és vevő egymásra licitálva szidja a kormányt, a buszmegállóban pedig kasztanyetta-együttes szerveződik a hidegtől csattogó fogsorral buszra várókból. Eközben az autóvezetők egyedül kénytelenek ülni kocsijaikban:  jó ha minden negyedik-ötödik autóban volt a sofőrön kívül más is. Persze a csomagtartóban lehet, hogy utaztak még velük (manapság sose lehet tudni), de az utastérben nem. De térjünk vissza az utca hidegébe: ott suhannak gépesített mobil celláikban a fogyasztói társadalom benzinfüstben edződött rabjai; nagymamakörú asszonyok megtermett szedánokban, fiatal anyukák két méter magas terepjárókban, munkába siető, a hajtással járó stressztől kopaszkodó vállalkozók korábban csak amerikai filmekből ismert méretű pick-up-jaikkal. És nem ül mellettük senki, akihez szólhatnának, akivel együtt másra is felhasználhatnák a szótlanul töltött perceket-órákat. Mennyivel szerencsésebb vagyok én, busz-utasként, hiszen ritkán maradok egyedül. Most konkrétan annyira nem voltam egyedül, hogy az első buszra nem is fértem fel, csak a másodikra!

Míg a második busz megérkezett, láthattam azt is, miként próbálnak kapcsolatot teremteni távolban levő rokonaikkal-felebarátaikkal az úrivezetők. Természetesen mobiltelefon útján, hiszen annak árát még ki bírták nagy nehezen köhögni - és ez is nagy dolog, hiszen az ő sorstársaik szerepelnek a távközlési szolgáltatók reklámjaiban, amint hatalmas villájuk gondozott gyeptéglázatú kertjét kétségbeesetten felássák csak azért, hogy pár ezer forintot spórolni tudjanak a kutya által elásott régi telefon leadásával! Dráma ez, én mondom, dráma!

Egyvalamire nem telik nekik nagy nyomorúságukban: kihangosítóra vagy headset-re. Sorban jöttek a Volvók, felsőkategóriás Volkswagenek és Porsche Cayenne-ek, szóval csupa "szegényember autója" - melyek akkora nyomorúságról tanúskodnak, ami után már nyilvánvalóan csak a hajléktalanság következhet -, és mindegyikben félkézzel szorította a füléhez a mobilt a vezető. Persze lehet, hogy az illetőknek csak a szépérzékét zavarja a kihangosító beszerelése, hiszen ki szereti szétfuratni vérrel-verítékkel összegürcölt kocsiját minden egyes alkalommal, amikor új készüléket vásárol? Ráadásul ez ugye újra és újra pénzbe kerül, a családi ezüst és a nagymama meg már így is zaciban van...

Szóval megértem én a gondjaikat. De ha erre nem telik, legalább egy párezer forintos, zsinóros James Bond-szettet vegyenek! Attól a kocsi belső szépsége nem torzul el - maximum a vezetőé tudna. De eddig még laboratóriumban sem tudták kimutatni, hogy egy olyan embernek, akinek a húsz légzsákos, ütközéselnyelő-zónás kocsin, az abba való benzinen és a trendi mobilon túl már nem telik az utca többi használójának biztonságát növelő pár ezer forintos kiegészítőre, lenne ilyenje...

Update: Itt egy kis komment a kommentekhez. Lehet kommentkommentet kommentezni! :)