... és pár mondatban (opcionálisan képekben is) elmeséli, merre járt.

Szóval NZA-val és Jazzcoollal kiugrottunk Lengyelországba, konkrétabban Varsóba, az ottani villamosüzem századik szülinapját megünneplendő. És ha már ennyire északra jutottunk, visszafelé megálltunk egy napra Katowice környékén. Hát, utóbbi tanulságos volt... és kicsit sokkoló. De azért ha lehetne, még eltöltenék pár napot arrafelé, mert a villamosközlekedés olyan megközelítésével találkoztam itt, ami valamikor az 1930-as és 50-es évek közt kiment a divatból. Itt viszont még mindig él, ha nem is virul. De erről majd később.

Varsóval kapcsolatos ismereteim - bevallom - felületesek voltak, de körülbelül stimmeltek. Az egykori Varsóból csak pár tömbnyi maradt (a fentebbi képeken értelemszerűen ez látható, némi villamossal körítve), a maradékot a nálunk leginkább a Gyöngyösi utca környékén fellelhető, különböző méretű és fajtájú lakótelepek teszik ki. A belvárosban pedig a moszkvai Lomonoszov Egyetem toronyépületének mását modern felhőkarcolók próbálják semlegesíteni. Valahogy hiányoltam a harmóniát a város egészéből, ennek persze történelmi okai lehetnek, de nekem nem jön be ez a sztálini víziókat utánérző városszerkezet. Persze biztosan van, aki csak a felhőkarcolókat látja az egészből, és azt irigyli is tőlük, nekem inkább az tűnt fel, hogy a jelek szerint a rendszerváltás óta itt mindenki kocsit váltott: alig láttunk pár Kispolszkit (Polonezt pedig annál is kevesebbet), ellenben minden tele volt nyugati márkákkal. Döbbenetes módon a legtöbbet látott "keleti" típus a VW-motoros Wartburg volt. Láttunk aztán még rengeteg aluljárót, elmondhatatlan mennyiségű vasbetont, kerületnyi méretű "lengyelpiacot", és befalazott ablakú és ajtajú házakat egy külső Bartók Béla útra hajazó főútvonalon.

A metrójukon viszont elektronikus beléptetőkapuk üzemelnek, méregdrága chipkártyás jegyek/bérletek nélkül is (mágnescsíkos jeggyel, párizsi mintára). Pedig chipkártyás bérletük is van, az utasok csak odatartották a tárcájukat (amiben a bérlet volt) a lyukasztó oldalához, és már le is "csipogott" az utazásuk. És bár a forgalomirányítás elég kaotikusnak (sőt, egyenesen nem működőnek) tűnt, a belvárosban az egymással fonódó tucatnyi villamosvonal megállóiban elektronikus kijelzők mutatták, hogy melyik járat hány perc múlva jön. Ami még fura, de jó volt: egy pillanatig se éreztem azt, amit ex-keleti országokban (beleértve kis hazánkat) szoktam, ti. hogy pályaudvarok környékén vagy sötétedés után félnem kellene, vagy legalábbis jobban magamhoz szorítanom a táskámat. És mint később kiderült, ez az érzés - a többi benyomás jó részével ellentétben - nem korlátozódott a fővárosra! A vasútjuk is érdekes: a helyiérdekű az ötvenes évek hangulatát hozza némi hozzáadott műanyaggal, az IC-kocsijaik viszont hangos röhögéssel verik kenterbe a MÁV hasonló kategóriájúnak mondott vonatait.

No, Szilézia, konkrétan Katowice és környéke viszont olyan volt, mint egy egész megyényi Diósgyőrbe oltott Ózd. A hely javára írandó, hogy a körülbelül négymillió lakosú területet villamosok szelik át keresztbe-kasul, olyan "ipari romantikát" produkálva, amit legutóbb az NSZK-beli Ruhr-vidéken az 50-es, 60-as években készült képeken láttam. A hasonlat persze teljesen jogos, hiszen német dominanciájú, szénbányász-kohász területekről beszélünk. Csak míg azt ott szépen leépítették, ez csendben úgymaradt. És itt a "maradáson" van a lényeg, mert hiába húztak fel modern toronyházakat Katowice belvárosában, hiába vannak TESCO-k mindenütt az országutak és autópályák mentén, azoktól pár száz méterre már a XIX. és a XX. század fordulójának hangulatát lehet fotózni, a hatvanas-hetvenes évek szocialista modernizmusának szószával leöntve - a jelek szerint viszont a későbbi idők városépítészeti hülyeségei (például a hagyományos lakóterületek teljes eldózerolása, és a helyükre panelházak építése, a környékbeli infrastruktúra (utak, tömegközlekedés) megfelelő szintre hozatala nélkül) elmaradtak, talán mert Lengyelország már akkor válságba került, ellentétben mondjuk velünk. A régi városmagok jórészt megmaradtak, de valami olyan állapotban, ami nálunk is eszementen lerobbantnak számítana. Kiváncsi vagyok, ez mennyire fog változni a jövőben!

Egyébiránt ha azt mondjuk, hogy Budapesten sok a rossz minőségű villamospálya, akkor a Sziléziai Villamosüzem (Tramwaje Slaskie) pályaállapotaira nincs is jelző a magyar nyelvben. Ha plasztikus (és hatásvadász) akarnék lenni (márpedig akarok:), akkor azt mondanám, hogy a mi 30-as villamosunk Gubacsi úti szakasza ott egy átlagos vonal, csak nem 10-zel robognak végig rajta, hanem 40-nel. Van persze 70 km/h-s szakaszuk is, de az a kivétel. A hálózat hossza valahol 200 km-en túl van, és bár majdnem egy teljes napig utazgattunk rajta, tulajdonképpen sehol sem jutottunk el a hálózat szélére. NZA már járt itt, szerinte úgy negyedét ha láttuk az egésznek. Döbb.

Vissza kéne ide még jutni, mielőtt bezárják a villamoshálózat nagy részét, mert az majdnem tuti, hogy nem marad meg minden. Pár éve már becsuktak vonalakat, mi több, április elsejétől is kiiktattak pár járatot, de még így is hatalmas pénzekbe kerülne a maradékot felújítani. Majd meglátjuk, mi lesz, addig is remélem, lesz időm valami weboldalt összehoznom erről az útról!