Pár hete egy hétvégén rábeszéltem Riannát, hogy Hűvösvölgyből sétáljunk át a hármashatárhegyi vitorlázóreptérre. Nem is annyira repülőgépet fotózni, hanem csak úgy, kikapcsolódni. Nos, az utóbbi hónapok legpihentetőbb másfél óráját töltöttem a fűben fekve, a felettünk köröző gépeket nézegetve!

Ha jól tévedek, ez egy PIK20D típusú teljesítményvitorlázó, amint éppen felcsörlik. A fura textildarab a csörlőkábelen egy kis ejtőernyő, ami azért van ott, hogy leoldás után a kötél ne úgy zuhanjon le, hogy a földre csapódása után méterekkel a föld alól kelljen kiásni...

Pedig bevallom, a vitorlázórepülés igazából nem vonz. Sose próbáltam ki, és nem is érzem hiányát, de azt hallgatni, ahogy suhog szárnyaik körül a levegő, az valami egészen klassz dolog. Aztán ahogy nyolcast leírva rohangásznak a hegy nyugati oldala felett oda-vissza, vagy éppen egy termikben körözgetnek... Egyszerűen megnyugtat halk és nyugodt mozgásuk látványa.

A "bűvös kockás" Rubik Ernő papájának egyik zseniális gépe a Góbé, mely a hatvanas évek eleje óta ki tudja hány ezer magyar pilóta kiképzésének volt első lépcsőfoka

Hármashatárhegy amúgy a legcsendesebb reptér Budapest környékén, motoros gép szökőévente mozog itt (legalábbis Budaörshöz képest:), pluszban a közeli platóról siklóernyősök szálldosnak (sajnos időnként magasabban, mint szabadna nekik, ami a Ferihegyre menő utasszállítók miatt necces), időnként feltűnnek gyalog- és motoros sárkányosok, kicsit távolabb rádiós irányítású repülőmodelleket reptetnek, de még egy sárkányeregetőt is láttunk - olyan ez a hely, mint valami paradicsom a repmániásoknak. Csak egy dolog zavart: hogy néhány kutyasétáltató és turista "á, ez a reptér már úgyse működik" felkiáltással átvágott a pályán. Talán újra kellene festeni a pálya szélét jelző piros-fehér hordókat, és kitenni pár figyelmeztető táblát, ahogy gyerekkoromban is volt - anno kilométeres köröket gyalogoltunk a családdal a túloldalra, még véletlenül se jutott volna eszünkbe egyenesen átvágni a placcon...

Nem bírtam megállni, készítenem kellett egy panorámaképet is. Remélem, ezt a helyet soha nem fogják felparcellázni, és még ötven év múlva is ki lehet ide jönni, ledőlni a fűbe, a vitorlázógépeket bámulni!