Elnézést kérek a mérsékelten költői cím miatt, de az elmúlt napok kicsit betették a kiskaput. Úgy esett, hogy hónapokkal ezelőtt elhatároztunk Mariannal, hogy idén végre tényleg visszamegyünk Prágába, ahol tíz éve voltunk. Kicsit fapados üzemmódban, az elmúlt három hónapban így is előre ráspórolva, egy hosszú hétvégére.

Elinduláskor minden tökéletesnek tűnt: gyönyörű idő, a kocsi is jól ment - persze a hét elején volt műszaki vizsgán, előtte szerelőnél volt, ezt el is vártunk. Aztán Prága előtt húsz kilométerrel elkezdett villogni egy hibajelző lámpa. Gyári használati utasítás elő, aszongya kipufogórendszer hiba, a számítógép leszabályozza a motort, de kisebb teljesítménnyel lehet vele menni, keressünk szervízt. Anyád. Nem húzott rendesen, az tény, de most, hogy olvastuk, hogy a számítógép szabályozza le, és szabad vele továbbmenni, már elmegyünk a szállodáig!

A délutáni csúcs kellős közepén érkeztünk meg. Aki nem ismeri, Prágában az autópálya nem kerül, nem cicózik, hanem egyenesen bevezet a belvárosba, a Vencel tér végénél elhaladva. Kétszer három sáv lépésben haladással tekintjük meg egy prágai munkanap végét. Végre átértünk a belváros túlvégére, a szállodához, ahol helyet foglaltunk egy magyar irodán keresztül. Soha többé nem teszünk ilyet! A foglalásunkról ugyanis nem tudtak, bár Mariann indulás előtt kétszer is utánakérdezett a magyaroknál, hogy ugye biztos minden rendben van. Aztán kiderült, hogy egy másik szállodába tették a foglalásunkat, mint amit kiválasztottunk (a fekvése miatt), visszaigazoltak és ráírtak a papírra. A valódi szállásunk az autópályabevezető mentén van, ott, ahol elmentünk már, a dugó elején. Anyátok! Na, kocsiba vissza, visszadugóztunk a város Budapesthez közelebbi oldalára - totál feleslegesen tettük meg kétszer az utat, de legalább közben ment az idő és a benzin. Persze próbáltuk a magyar irodát hívni, de nem vették fel. Ugye nemzeti ünnep, olyankor a mobil se működik. Szüljetek sünt! A másik szálloda korántsem romantikus kis öreg házacska volt, mint amit kinéztünk, hanem egy 23 emeletes torony valami bevásárlóközpont mellett. A szobánk megvolt, de a parkolás naponta pár euróval drágább. Sejj, így él egy magyar nemes!

Lepakoltunk, még mindig szép az idő, be a városba. A Vencel téren kék villogók, cseh zászlók, ordibáló emberek, helikopter a levegőben. Valami tüntetés volt. Ezt ismerjük, Barcelónában is sikerült egybe belekerülni: amikor bementünk vacsorázni, még semmi nem volt, amikor kijöttünk, a rohamrendőrök a kajálda előtt épp vették fel a bevetési szerkójukat. Itt szerencsére békés volt minden, de azért feltettük a kérdést magunkban, hogy ha véletlenül elvisznek a rendőrök, akkor mi is miniszterelnökök leszünk egyszer otthon? :) Na mindegy, megvolt a romantikus este, séta a Károly hídon, meg minden. Prága szép, de szerintem azért annyival nincs előrébb Budapestnél, mint azt sokan gondolják. De erről majd később.

A másnap jól indult: az idő továbbra is gyönyörű volt, a reggeli finom. Közben a szerelőt is elértük, azt mondta, hogy 80-nal, óvatosan hajtva hazajöhetünk a kocsival. Na puff, akkor holnap már nem megyünk sehova, hanem reggel egyenesen hazaindulunk... Aztán kora délután Mariann elkezdte rosszul érezni magát, úgyhogy vissza a szállodába. Szerencsére két óra alvás után jól lett, úgyhogy aznapra is jutott némi romantika, toronymászás és knédlievés, de azért volt némi rossz szájíz, amiről senki nem tehetett.

Felkelés, reggeli, elindulunk haza. Az idő csodálatos, jó lett volna még egy kicsit járkálni a városban... Na mindegy. Jé, a hibajelző lámpa nem villog, a motor meg rendesen húz. Legalább nem izgulunk a hosszabb út alatt. Egy megállás után aztán a hibajelző lámpa teljesen el is aludt. WTF? Közben a benzinkútnál nem fogadták el az egyik ötszáz koronást, mert meg volt ragasztva - észre se vettem, amikor adták. Még hogy csak nálunk csinálnak mindenből gondot a turistának! Egyébként a cseh autópálya katasztrofális minőségű, az M7-es a felújítása előtt jobb volt. Ilyet utoljára '87-ben a régi építésű NDK autópályán éreztem... Szétveri a kocsit, nem lehet kibírni a külső sávban, a belsőben meg állandóan túlsebességes aranyemberek száguldoznak.

Amikor Rajkánál átértünk a határon, megnyugodtunk. A kocsi is rendesen dolgozott, már azon gondolkoztunk, hogy hazafelé benézünk Komárom felé, a monostori erődbe. Ekkor egyszercsak motor lepörög. Nem csak a teljesítmény megy lejjebb, hanem mintha a gáz nem is létezne. Leállósávra legurulás, most mi van? Indítani nem lehet, semmi sem történik. Szerelő felhív. Hááát, lehet, hogy várni kell, és akkor újraindul. Mennyit? Másfél órát. Ja, és ha akkor se, akkor majd csak akkor kezdjük el szervezni, hogy ne Pesttől 180 kilométerre töltsük az éjszakát... A motoron semmi nem látszik, egyszerűen csak nem ugrik be: az önindító csak pörög és pörög. Na, telefonálgatás, mi legyen. Ha rokon jön értünk, sose érünk haza, mert vontatva ugye nincs rendes haladás. Oké, trélert kell hívni.

Tehát ott ültünk két és fél órát egy rohadt árokparton, a bekerített út mentén, ahol még egy fa vagy bokor se volt, hogy pisilni el lehetett volna bújni. Miközben bogarak mászkáltak rajtunk, azon gondolkodtam, hogy a trélerezés költsége a következő esetleges hosszú hétvégés utazgatás árát is elviszi, úgyhogy rögtön nem is egy "nyaralásunk" lett elrontva, hanem kettő. Illetve a második nem lett elrontva, csak lehetetlenné téve. És akkor a fene tudja még, hogy mennyibe fog kerülni az autó javítása. Nem is tudom, melyik idegesítene jobban: ha valami drága dolgot kéne cserélni, vagy ha kiderülne, hogy egy száz forintos érzékelő szart be, és amiatt kapcsolt le a számítógép :-/

Végül este tízre hazaértünk (reggel tízkor indultunk Prágából). A tréleres ember időre jött, korrektül dolgozott, és ő se tudta működésre bírni a kocsit, úgyhogy ez a része rendben ment. Mondjuk ekkorra meg rájöttem, hogy repülővel is mehettünk volna, drágább szállodába, akkor is ugyanannyi lett volna a végösszeg. De így legalább rövidebb időt tudtunk Prágában lenni. Mire hazaérkeztünk, én is vacakul voltam, lehet, hogy elkaptunk valamit, és Mariann is csak azért volt vacakul előző nap? Mi jöhet még, de komolyan. Ettem valamit, bevettem egy rubofent, lefeküdtem aludni, mert úgy éreztem, nem bírok még ülni se. Pihenni akartam... volna, mert csikart a hasam, és hasmenésem volt. Méltó vége volt egy szar útnak.

Ma kint süt a nap, szép az idő, én meg próbálok nem gondolni az elmúlt három napra. Még a fényképeket és videókat se töltöttem le, annyira nem volt semmire erőm. És akárhogy is próbálom cizellálni, nem bírom szebben kifejezni: a sors bekaphatja :(

UI: A "mit kellett volna, hogy kellett volna inkább" jellegű kommenteken nagyon fel fogom húzni magam, úgyhogy légyszi ne írjatok ilyeneket. Ha nagymamámnak áramszedője lett volna, trolibusz lett volna, legalább ti ne idegeljetek tovább, plíz. Azt se kell leírni, hogy "pedig attól még igaza van a másiknak, csak ideges vagy, de majd belátod". Egyébként sem kell leírni, hogy ideges vagyok, naná, hogy az vagyok. Teréz anya és Gandhi szerelmgyereke is felb*szná az agyát egy ilyen hétvégén.