Szeretném, ha az év első bejegyzése* kicsit más lenne, mint a megszokott, úgyhogy nem villamosokról, és nem is az esti Budapestről lesz szó, de még repülőgép és Doctor Who se lesz benne. Megírásában kicsit korlátozott, hogy se az orgonákhoz nem értek, se a bejegyzés témáját nem láttam még húsz méternél közelebbről - de csak kicsit ;)

*mielőtt valaki beleköt: az újévi köszöntőt még előző nap megcsináltam

Gyerekkorom egyik alapvető hangja-hangzása a magyar rajzfilmzenék orgonája volt. Biztos nem csak az én fülemben ragadt meg, mert gyakorlatilag kikerülhetetlen volt:

Kiskorában az ember persze nem elemzi ki, hogy mit hall, hogy ugyanaz szól-e a főcímben, mint amivel az aláfestő zenét csinálták, csak annyi jön le, hogy a felnőttek orgonának mondják, de nem olyan, mint ami a templomban van. Azt mondták rá, hogy "elektromos orgona". Biztos olyan, mint amit régi képeken lehet látni a hatvanas-hetvenes évek együtteseinél - valami, ami a szintetizátor előttről származik.

Akkoriban körülbelül így osztottam fel a billentyűs hangszereket: zongora - nagy fekete valami, díszesen felöltözve kell játszani rajta; pianínó - olyan zongora, ami elfér egy tanterem sarkában, és nem kell felöltözni hozzá; templomi orgona - sok sípja van, gyönyörűen szól, és nem csak hallod, hanem érzed is a hangját. Illetve volt a szintetizátor, ami tiszta Orion űrhajó: drótok lógnak ki belőle, és se nem orgona, se nem zongora hangja van, hanem gyakorlatilag akármilyen... vagy esetleg kisebb, mint egy zongora, és általában hosszúhajú emberek vágnak furcsa arcokat rajtuk játszva.

Az elektromos orgona utóbbi kettő közt lehet félúton, gondoltam; egyik osztálytársnőméknek volt is valami ilyesmije: fém lábakon állt, narancsszínű volt, és vicces hangja volt. De nagyon felnőtt érzés volt játszani rajta - és a "játszást" tessék szó szerint érteni, mivel nem tudtam zongorázni :)

Némelyik elektromos orgonának klassz hangja volt, némelyiknek meg vicces, de ennél jobban nem különböztettem meg őket, így a mai napig nem tudom, hogy a Mekk-mester zenéjét a bejegyzés tárgyát képző hangszeren játszották-e fel, vagy csak valami hasonlón. Ezen túl valószínűleg mindenféle más dolgokat (Fender Rhodes, Hohner Clavinet, és egyéb hasonló feliratú dobozok) is szintetizátornak gondoltam, de most nem erről akarok írni, hanem arról a döbbenetről, ami akkor ért, amikor kiderült, hogy a késő gyerekkoromban már csak kicsit lenézően "meseorgona" néven emlegetett hangszer a Frakk főcíméből alapjában véve megegyezik ezzel:

Vagy ezzel:

Vagy ezzel (hogy ezen a "klipen" is konkrétan a szóban forgó hangszert látjuk-e, azt majd valaki nálam okosabb megmondja, de a hang az):

... és ezzel:

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy hány jazz, gospel és hasonló stílusú zenész használta-használja. Persze erről nem is fogunk beszélni, mert ezek nem kimondottan az én műfajaim ;)

A konkrét típus és konfiguráció különbözhet, de ezeken a felvételeken mind Hammond orgonákat hallunk. Sokáig én is csak a nevét tudtam, és mivel (a mai napig) nem láttam közelről egyet se, az interneten néztem utána néhány éve, mi ez a jószág pontosan. Tulajdonképpen a harmincas évek technológiájára alapuló elektromechanikus szerkezetről van szó: egy stabil villanymotor sok kis tárcsát forgat, melyek szélei különböző sűrűséggel vannak cakkozva. Ezek a "cakkok" forgás közben hullám jellegű változásokat okoznak a hozzájuk tartozó hangszedő elektromos terében, ezt pedig erősítéssel hanggá lehet alakítani - alapjában véve tehát elektromechanikus hanggenerátorokról van szó, jó sokról. Az eredményt aztán különféle módokon modulálják, erősítik, torzítják, a lehetőségek közel végtelenek. A tortán a hab pedig a Leslie hangszóró, ami forgó tölcséreivel hozza létre azt a bizonyos lebegő hangot, ami annyira jól esik az ember fülének:

Nem a Hammond orgona volt az első ilyen jellegű hangszer: 1897-ban mutattak be egy hasonló elven működő.. valamit, a Telharmoniumot, de az akkor nehézkes, bonyolult és kiforratlan volt. Laurens Hammond '35-ben bemutatott orgonája viszont kompakt és olcsó - a célközönség ugyanis a hagyományos templomi orgonák vevői voltak. Hammond eredetileg órákat gyártott, de a nagy gazdasági világválságban új piacot kellett keresnie. Stabil mechanikát és villanymotorokat elő tudott állítani, úgyhogy ezekből rakta össze találmányát, amit igazából nem kimondottan profi zenészeknek szánt. Úgy gondolta, hogy egy - a hagyományos orgonákhoz képest - kisméretű, de nagy tudású hangszerre sok vevő lenne, és úgy tűnik, igaza volt. Persze ne csak templomokban képzeljük el, mert az Egyesült Államokban például a sporteseményekhez is hozzátartozott a zenei aláfestés!

A kezdeti modellt folyamatosan fejlesztgették, a hatvanas évekre pedig a rockzenészek is felfedezték őket. Az más kérdés, hogy számos más gyártó is a piacon volt, tehát nem minden hasonló hang származik Hammondtól: Ray Manzarek a Doors-ban például inkább Voxokat, később Gibsont használt (Fender Rhodes basszussal), Richard Wright a Pink Floydból pedig mindenen játszott, amire rá tudta tenni a kezét. Azt szintén nem tudom, hogy a Monty Python Repülő Cirkuszában a meztelen orgonista min játszott - a témában profik véleményezhetik :)

Valahol logikus, hogy Magyarországra is került belőlük, bár kicsit zavaros számomra, hogy a bejegyzés elején említett hangszer (vagy hangszerek) milyenek és hol voltak. Hallottam olyat, hogy a Pannónia FIlmstúdiónak volt egy, ami a rendszerváltás után egy budaörsi templomba került. Mások szerint a Hanglemezgyár Rottenbiller utcai stúdiójában volt az a bizonyos Hammond, ami aztán Presser Gáborhoz került. Ezek persze csak az "állami" hangszerek, mert gyakorlatilag a zenei élet minden nagyjánál lehetett időnként Hammondot látni...

A végére még néhány videót idetennék. Kezdjük egy vadabb darabbal, amiről nem tudom biztosan, hogy Hammond szól-e benne - de úgy gondolom, úgy hallom, hogy igen:

Szintén bizonytalan vagyok, de ez is Hammondnak néz ki - és hangzik. Meghallgatható egy korabeli szinti is a számban - félelmetes, hogy az a torz vonyítás egykor érdekesnek hangozhatott :)

Következzék a hangszer - szerintem - legharmónikusabb felhasználása. Szelíden is gyönyörű, pedig Jon Lord igencsak ki tudta hozni a vadállatot a gépből:

És persze ebben a számban is egy Hammond szól, még ha ez a látványból nem is derül ki :) Érdekes amúgy, hogy a még Ian Gillan előtti Deep Purple-t látjuk; szerintem nem is láttam őket mozgóképen eddig (ami persze engem minősít):

Botorság lenne kihagyni a felsorolásból, hogy Keith Emerson is rendszeresen abuzálta Hammondját (Hammondjait?):

A következő darab is elég vad, de legalább hangszer nem sérült meg felvétel közben (csak az énekes égett meg kicsit):

A bejegyzés végén pedig egy videó, amivel tulajdonképpen kezdeni kellett volna az egészet, hiszen egy olyan ember beszél benne, akinek van Hammondja, ráadásul meg is mutatja, miről van szó:

Az más kérdés, hogy akkor miről írtam volna a bejegyzés maradékában? :) Na mindegy, még pakolhatnám ide a videókat a végtelenségig, de szerintem már így is eléggé leterhelődik tőle a böngészőtök, úgyhogy inkább abbahagyom - remélem, hogy egy kis zenével másnak is könnyebben indul az új év!