Köln meglehetősen turbulens történelemre tekinthet vissza. Volt Hansa-város, érseki székhely, franciák által megszállt terület, és Poroszország része. Itt áll a világ szerintem leglenyűgözőbb temploma, itt született a francia zeneszerzőként elhíresült Jacques Offenbach, és itt mutatták be a Csodálatos mandarint Bartóktól. A második világháborúban a város nagy részét porrá bombázták, kicsit később viszont a háborús időszak előtti polgármester lett az NSZK első kancellárja. Mindezek előtt pedig a Római Birodalom Alpoktól északra eső területeinek egyik legfontosabb városa volt, Colonia Claudia Ara Agrippinensium néven.

"Köln-Röm-Kanalisation-063" by Horsch, Willy - Own work. Licensed under CC BY 2.5 via Wikimedia Commons

Ha az ember nem figyel oda, könnyen átsiklik a római múlt maradványai fölött - például sokszor átsétáltam már a Theo-Burauen-Platzon, de nem igazán figyeltem oda erre a kőhalomra az út mentén. Valószínűleg elolvastam ugyan a táblát, miszerint a római kori csatornarendszer egy kiemelt darabját látom, de fogalmam se volt, hogy több is maradt belőle - ráadásul látogathatóan!

A két részletben körülbelül 150 méter hosszan bejárható - a római előkép után Cloaca Maximának elnevezett - csatorna 9-10 méterrel az utca szintje alatt húzódik, és a városháza egyik oldalépülete alatt megtalált római parancsokság maradványait bemutató múzeumból közelíthető meg. Az első század második felében épült, a rómaiak összkomforttal kapcsolatos, meglehetősen kimerítő elvárásainak megfelelően: a város egy aquaduct-rendszer segítségével a 90 kilométerre (!) levő Eifel-hegységből kapta a friss vizet, a koszosat pedig az utcák alatt a Rajna felé lejtő járatok vitték el. Az ötödik századtól érkező új lakosok nem tartottak igényt rá - nem is szenvedtek hiányt a borzalmasabbnál borzalmasabb járványokban...

A XIX. században állítólag véletlenül fedezték fel a rég elfelejtett kanálist: egy közeli ház tulajdonosát bosszantani kezdte, hogy a pincében tárolt szén mintha elfolyna valahova, utánajárt hát a dolognak. Az ezután kiásott szakaszt söröshordók hidegen tartására használták, majd a második világháborúban óvóhelyként.

Ki akartam próbálni, a kamerám mennyit bír megörökíteni a másfél méter széles, két-két és fél méter magas alagutacskából, és meg kell állapítsam, egész sokat. Persze nem bírtam ki, hogy ne játsszak kicsit rá az alaphangulatra ;)

Fura érzés volt egy ilyen öreg járatban sétálni! Jól láthatóan meg-megerősítették helyenként, de alapvetően a nagy része ezersokszáz éve ugyanott van, és még mindig elbírja a felszínt - pedig a legtöbb helyen még malter sincs az íves felső kövek közt. Akit pedig az foglalkoztat, hogy mi lett az egykori funkció nyomaival, nos: egyátalán nem volt büdös a "kloákában" - ha nem nevezik nevén, nem hiszem, hogy bárki is rájönne, hol jár.