Eredetileg csak átszállni akartam az éppen átépítés alatt álló Széll Kálmán nemmoszkvatéren, amikor láttam, hogy már az utolsó szegmenst bontják a sínek fölötti gyalogosfelüljáróból. Ez város- és közlekedéstörténetileg is érdekes esemény, plusz gyerekkoromban - közeli villamosvonal híján - az építő- és bontógépek bűvöletében éltem, amiből megmaradt annyi, hogy máig lenyűgöznek az ilyen masinák, tehát maradnom kellett. A kezem ugyan még kesztyűben is ráfagyott a kamerára, de valamit sikerült megörökítenem abból a furcsa látványból, amikor meghajlik és eltörik egy betongerenda! Utána bevágódtam a közeli kínaiba melegedni, de a lakoma után se sikerült az utamat folytatni, mert akkor meg az utolsó pillért kezdték el vésni, és látszott, hogy hamar végezni akarnak vele. Ekkorra már elég sok nézője volt az eseménynek; hallani is, ahogy a járókelők ujjonganak és tapsolnak a ledőlés után. Érdekes volt azt is látni, hogy mennyire foghúzásra hasonlított a bontás: húzták-tolták, és sokat csavarták, hogy tépődjenek-szakadjanak a betonvasak...

Magánvélemény jellegű kommentár: tudom, hogy sokak szerint ez az építmény műemlék is lehetett volna, de viszonylag rendszeres használójaként szerintem egyrészt zavaróan szűk volt, a lépcsői pedig kimondottan barátságtalanok voltak (nem csak a végén, amikor le voltak repedve a fokok, hanem egyébként is rossz volt a szöge, illetve a lépcsők magassága, legalábbis az én 46 és feles lábaimnak). Villamosokat fotózni ugyan jól lehetett róla, de emlékszem, hogy többször le volt zárva/szűkítve, mert nem bírta a strapát. SZVSZ nem miatta volt jó a tér Beszkárt-féle elrendezése, hanem közlekedésileg az irányok elkülönítése, építészetileg pedig az eredeti gombák miatt, amiket én már nem is láthattam, mert a metróépítés kapcsán eltűntek (a hetvenes évek második felében épült, szintén gomba alakú esőbeállók se szépek, se jók nem voltak).