Előzmény: (Rév)Komárom, és az ő naponta kétszer látogatható erődje

A komáromi erődrendszer a ma a szlovák oldalon levő Öreg- és Újvárból, a Vág torkolata körüli sáncokból és bástyákból, és három komolyabb erődítésből állt a mai magyar oldalon: a tulajdonképpeni várral szemközti Csillagerődből, a nagyigmándi erődből, és a talán leghíresebb Monostori erődből:

Sajnos annak idején az iskolában semmit se meséltek az ilyesfajta erődépítészetről :) a neten pedig csak némileg foghíjas információkat találtam, ezért szokásosan előre jelzem, hogy szívesen fogadok kiegészítéseket kommentben!

Az erődítményt még Klapka György kezdte építtetni, de amit ma látunk, az a császári haderők tervei alapján 1850 és 1871 közt jött létre. Valahol érdekesnek találom, hogy az osztrákok a XIX. század második felében akkora, az adott pillanatban ugyan korszerűnek mondható, de valahol mégis régimódi erődöket építettek, mint a Citadella, vagy pláne ez. Gyakorlatilag el is avultak, mire elkészültek - ez az erőd például harcokat nem is látott, kiképzésre és raktárnak használták.

Persze azt érteni vélem, hogy ezt a dupla kőfalas, sztereóban belőhető várárkos (lásd a fentebbi képen: átugrani nem tudod, a belsejében pedig minden irányból tűz alá kerülsz), több méternyi földdel borított falú monstrumot nem nagyon lehetett volna tüzérséggel és gyalogsággal bevenni, de akkor is valahogy "középkoriasnak" tűnik.

Ugyanakkor persze mai szemmel nézve csodálatos építészeti teljesítmény, és órákon át bekutyagolható, végtelen látnivalókkal szolgáló érdekesség is. Ezen a képen a Dunai bástya udvari bejárata látható; a kék ágyúgolyó a látogatók útbaigazítására szolgál.

A kaszárnyák egyben a belső falat is alkotják: az udvar felé voltak a lakrészek, a folyosó túloldalán, kifelé nézve pedig a lőrések. Mivel mindent föld (és zöld) borít, nem is lehet egy pillantással átlátni, hogy milyen nagy: 40 ezer négyzetméternyi a fedett terület, és ki tudja hány hektáros a belső udvar...

Persze nekem épp elég volt az is, hogy lehetett a falakon és falakBAN kerengeni. Egyszerűen végtelennek tűnt a  kazamaták, fel- és lejárók hálózata; talán a felét, ha be tudtuk járni!

A kazamaták egyébként kicsit parásak voltak: nem igazán voltak kivilágítva, és egyszer több száz méter előrehaladás után ugyanannyit vissza kellett jönnünk, mert nem találtuk, hogy merre kellene kijönni. Persze, ha kicsit több időnk lett volna..!