Magyarország - turbulens történelmének köszönhetően - nem bővelkedik román stílusú templomokban. Akad persze egy-kettő, de azért egy átlagos olasz nagyvárosban, vagy éppen Kölnben is több van belőlük, mint itt az egész országban. Az ember gyakorlatilag nincs hozzászokva, hogy itthon ilyen homlokzattal találkozzon:

Aztán a Bükkben mégis ott áll egy ilyen. Ráadásul olyan környezetben, melynek szintén szűkében vagyunk a vastag piros vonalon belül - a vadregényes fehér sziklákról beszélek:

Hu Totya - A feltöltő saját munkája: „Bél-kő in fog”. Engedély: CC BY-SA 3.0, forrás: Wikimedia Commons

Persze a Bélapátfalva fölött tornyosuló Bél-kő mai kinézetét a cementgyártáshoz kapcsolódó kőbányászatnak köszönheti, de ragyogó látványt nyújt, még ha másfélét is, mint eredetileg:

http://szepkilatas.blog.hu/2014/02/13/bel-ko_a_magyar_sziklaparadicsom: „Bél-kő (metszet)”. Engedély: Közkincs, forrás: Wikipédia

A templom egykor egy ciszterci apátsághoz tartozott, melynek építését félbeszakította a tatárjárás - a szakértők szerint látszik, hogy nem ugyanazok fejezték be, akik elkezdték. A következő nagy csapás, a török uralom idejére aztán már magától elnéptelenedett a kolostor, és a XVII. századra már csak romok maradtak belőle.

A XIV-XV. század során "gótizált" épületet végül az 1730-as években az akkori stílusnak megfelelően barokk elemek és berendezési tárgyak felhasználásával építették újjá. A környező egyházi épületek a XIX. században tűntek el (romjaikra gyár épült), így az 1930-as években már csak a templom műemléki helyreállításához tudtak hozzálátni. Ez azonban az eredeti építkezéshez hasonlóan félbemaradt - a második világháború miatt. A végső lépések végül az ötvenes-hatvanas években történtek meg.

A latin keresztet formázó bazilika torony nélkül épült; belső tere nagyon puritán, amit érdekesen ellenpontoznak a barokk berendezések. Érdekelne, hogy a valóságban mennyire felel ez meg bármikori állapotnak falfestések, freskók nélkül!

Végezetül egy kép a búcsújáró ösvény - és maga Bélapátfalva - felé nézve. Viszonylag sokszor jártam már odalent, jellemzően útban Szilvásváradra, vagy onnan hazafelé, de örülök, hogy a negyvenedik születésnapomon végre ide a templomhoz is feljutottam!