Idén nem önajánlgatással akarom az évet zárni, hanem egy virtuális rockbulival. Ráadásul ez nem csak a szilveszterhez illik, hanem rögtön újévi koncertnek is elmegy, még ha nem is Bécsből :)

Amikor Gary Moore meghalt, leginkább a Thin Lizzy gitárosaként méltatták a médiában, pedig az idő, amit ezzel az együttessel - több részletben - együtt töltött, talán három évet se adna ki. Az más kérdés, hogy amikor épp nem utálták egymást, legjobb barátok voltak Phil Lynottal - 1974-ben ezért is ugrott be az újév napján kilépett gitáros, Eric Bell helyére.

Ennek a pár hónapnak nem sok nyoma maradt zeneileg, pedig Gary korántsem csak Eric helyett playbackelni állt be a bandába - annak ellenére, hogy néha azt is kellett, mint a fentebbi videón.

Persze érthető, hogy nem sokat tudunk erről a pár hónapról, hiszen az egyetlen akkor hivatalosan kiadott dal ebből az időszakból a "Little Darling" című kislemez volt. Készültek azonban más felvételek is, a BBC 1 rádió John Peel Sessions című műsora számára. Az adás létrejötte abszurd angol humornak hat: a BBC annak idején nem adhatta le a slágereket lemezről, de újrajátszathatta azok tartalmát session zenészekkel - akár a dalokat eredetileg megíró és feljátszó zenészekkel is! A műsor keretében a névadó által meghívott zenekarok általában 4-5 éppen aktuális/új számot vettek fel egyetlen nap alatt, a demónál komolyabb minőségben, de a nagylemeznél nyersebb hangzással. Esetünkben mindez azért érdekes, mert a Phil Lynott (ének, basszusgitár) - Brian Downey (dob) - Gary Moore (gitár, ének) felállás nem jutott el a nagylemezig, Gary ugyanis hamarabb továbbállt.

A Lizzy egyébként többször is járt a BBC stúdiójában; az 1974 áprilisi adás az, amivel most foglalkozunk. Csak hárman voltak, nem túl sok stúdióidővel, de lelkesen...

A "Sitamoia" a dobos Brian Downey szerzeménye, valószínűleg egy régi népdal kiforgatásával jött létre. Tulajdonképpen valahol félúton van annak a kelta-ír hangzásvilágnak a kialakulásában, ami a Whiskey in the Jarral kezdődött, és az Emeraldban, a Black Rose-ban, vagy éppen az Over the Hills and Far Away-ben csúcsosodott ki.

Néhány dal a szintén 1974-ben, de már új gitárosokkal felvett sorlemezre, a Nightlife-ra is felkerült: az "It's only Money" ilyen. Olyan nagyon nem is különbözik a Scott Gorhammel és Brian Robertsonnal felvett változattól. Számomra érdekes, hogy se Gary-nek, se a Lizzy-nek nem alakult ki még teljesen az a stílusa, amivel híres lett.

A "Showdown" szintén felkerült a Nightlife-ra. A hard rockos Lizzy kedvelőjeként kicsit furcsa ez a funk, de igazság szerint csináltak ilyet máskor is. Gary-t nemcsak gitáron halljuk, hanem a vokálban is, ezzel együtt azt kell mondjam, hogy a nagylemezes változat kiforrottabb.

És végezetül itt van a "Still in Love with You", ami kivételként a Nightlife-on is Gary gitárrészeivel szerepel - viszont az éneke hiányzik róla, helyette Frankie Millert hallhatjuk Phil mellett. Nem rossz az a verzió, de Gary-vel jobban életre kel a dal; mondják, hogy igazából ő is szerezte még tinédzserként, aztán odaadta Lynottnak. Bárhogy is van, két zseniális zenész közös munkáját hallhatjuk!