Ha egy lengyel városban nosztalgia villamosjáratot hirdetnek meg, akkor komoly esélyünk van arra, hogy valami ilyesmi jármű fog a megállóba begördülni:

Łódź (ejtsd kb. vudzs) nem számít különösebben ismert úticélnak a magyarok közt, úgyhogy nem igazán tudtam, mire számítsak a várossal kapcsolatban. Az egyik kellemes meglepetés a két kilométer hosszú sétálóutca/bulinegyed volt, ahol a járványhelyzethez képest talán kicsit túl nagy is volt az élet szombat este, a másik pedig az, hogy volt menetrend szerinti nosztalgia villamosjáratuk.

Roehrensee at the German language Wikipedia / CC BY-SA (https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0)

A lengyel villamosok második világháború utáni története elég rendhagyó: a chorzówi Konstal gyárban 1948-tól saját fejlesztés helyett a német KSW-t, azaz a háborús villamost ("Kriegsstraßenbahnwagen") kezdték el sorozatgyártani, miután kielemezték az országban maradt eredeti példányokat. A KSW robusztus és jó értelemben véve igénytelen szerkezet volt, mely a hadiipari anyagszükséglet előnyben részesítésének köszönheti létrejöttét: 1942-től kezdve a német villamosüzemeknek előírták, hogy csak a lehető legegyszerűbb kivitelű, legkevesebb anyagból előállítható járműveket szerezhetnek be. Érdekes a hatalmas egyszárnyú tolóajtók története is: állítólag azért tervezték ilyenre őket, hogy légvédelmi riadó esetén gyorsabban ki lehessen üríteni a kocsit, mint a korábbi, keskeny ajtajú villamosokat. A heidelbergi Fuchsnál készült motorkocsik és az Uerdingenben készült pótkocsik 1943-tól kezdve a német birodalom minden sarkába eljutottak, és sok helyütt (például Bécsben) egészen a hetvenes évekig üzemben maradtak. A fentebbi képen az Uerdingenben épített prototípust láthatjuk, mely ma Woltersdorfban nosztalgiakocsiként üzemel.

A lengyelek normál nyomtávú egységkocsija az N (mint "Normalizowany"), a méteres nyomtávú pedig a 2N jelzést kapta; ezen felül ND, illetve 2ND típusjelzéssel azonos kinézetű, de hajtás nélküli pótkocsikat is építettek. A gyártásba a Konstal mellett a Sanowag és a gdański hajógyár is bekapcsolódott, így 1956-ig több száz motor- és pótkocsi készült.

1956-ban aztán elérkezett az idő egy kis ráncfelvarrásra: kétszárnyú ajtók alkalmazásával néggyel több ülést be tudtak szorítani az utastérbe, kicsit megváltoztatták az oldalfal kialakítását, és a dobfékeket 1957-től tárcsafékre cserélték. Az "új" típus jelzése normál nyomtávnál 4N, méteresnél pedig 5N lett, és értelemszerűen pótkocsikat is építettek 4ND, illetve 5ND néven. A sorozatgyártás 1962-ig tartott; a típus utódja a Tatra-másolat 13N lett.

A nosztalgiaszerelvény 5N típusú motorkocsija 1961-ből származik, és a közelmúltban alapos felújításon esett át: úgy nézett ki, mintha épp akkor jött volna ki a gyárból! A T1 járat egyébként normál tarifával vehető igénybe: nem kellett pluszban semmit se vennünk, érvényes volt rá a napijegyünk. A járművet a közlekedési vállalat adja, a személyzetet pedig a helyi közlekedésbarát egyesület.

Az 5ND típusú pót egy évvel öregebb volt a motornál, 1960-ban építették. Gyakorlatilag kívül-belül olyan, mint a motorkocsi, csak nincs hajtása; a két kocsi együtt harmonikus képet nyújtott.

Érdekes volt a motorkocsival való utazás: bár alapvetően ez is csak egy kéttengelyes, marokcsapágyas hajtású jármű, a futása simább volt, mint a hasonló budapesti nosztalgiakocsiké: nem csattogott és nem rezonált úgy. Még rossz minőségű pályán is elég jól ment, márpedig olyanból van errefelé elég! A lengyel villamosok (az újabbak is) a fekszint- és irányhibákat valahogy "kiátlagolják": átdülöngélnek, "áthullámzanak" rajtuk, nem közvetítenek minden egyes rést és kopást az ember gerincébe, és nem rezonálnak folyamatosan. (A videón a "CC" ikonnal lehet bekapcsolni a feliratokat.)