Aki régebb óta követi ezt a blogot, az tudhatja, hogy közismert rockzenei érdeklődésem ellenére nem kicsit kedvelem az ABBA-t, és most végre nem valami régi dalt linkelhetek be tőlük, hanem egy újat. Igen: 2021-ben, 40 évvel az utolsó lemezük után. Végre egy kellemes meglepetés ettől a borzasztó évtől!

Érdekes, hogy ez a dal - és a másik, ugyanakkor publikált darab - a diszkós áthallások ellenére nem ahhoz a stílushoz megy vissza, amivel igazán híresek lettek (Dancing Queen, Money Money Money és társai), hanem mintha az utolsó lemezükről, a '81-es The Visitorsról származna, ami nem volt egy vidám csingilingi darab, sőt, a korábbi popzenéjükhez képest szinte sötét volt és idegen. Az új dal dallama szerintem hamisítatlan ABBA, csak persze mintha Agnetha hangja nem csilingelne úgy. De hát miért is csilingelne: hetvenen felül van az egész banda, és se ők, se a világ nem ugyanaz; a szövegben is szerepel, hogy "nem ugyanaz vagyok". Érdeklődve várom a novemberben megjelenő lemezt.

Egyébként két dolog miatt is érdekes nekem ez a visszatérés. Egyrészt kiskoromból még pont emlékszem arra, amikor újonnan jöttek ki a dalaik. Még megvolt az, amikor volt egyfajta ABBA vs. Boney M. szembenállás a diszkósok közt, és hogy a suliban a nagyobb fiúk arról beszéltek, hogy a szőke vagy a barna lány a szebb, most meg olyan régnek tűnik mindez (és régen is volt). Másrészt '99 és 2000 körül volt egy korszakom, amikor egy sor szakítás után sokat hallgattam őket, és azt az időt is felidézi ez a dal. Akkoriban még egy regényszerűséget is írtam a dalszövegeik által ihletve, szóval sokat jelentettek. És most megint itt vannak. Döbb.