HamPLÓ

Múltkor megígértem, úgyhogy folytatnom kell :) A helyszín továbbra is a 2001-es szentkirályszabadjai repülőnap, ahol a repülőprogram mellett a légierő által használt repülőszerkezetek belsőségeit is kipakolták.

Az előző részben láttuk a Mi-8 család hajtóműveit, most pedig itt van a masina, melynek sivítása szerintem mindenki fülében ott van, aki Magyarországon élt a nyolcvanas években: az Izotov GTD-350-es a Mi-2-est hajtotta. Ez az a csirkecomb alakú helikopter, ami régebben mentőként, rendőrként, illetve katonai verzióban is felbukkant (az előbbiek főleg a Balaton, illetve az autópályák környékén), a rendszerváltás után pedig magánkézben is látható volt itt-ott. Régen nem értettem, szegény masinának miért ilyen magas a homloka, de ha megnézzük ezt a képet, akkor világossá válik, hisz két ilyen is dolgozik abban a púpban. Mögötte pedig ott csücsül a háttérben látható VR-2-es reduktor, ami ránézésre akár harckocsi-toronynak is elmehetne.

Eredetileg nálunk nem használták mezőgazdasági célokra a Csirkecombot, de persze mozgékony jószág, jó volt erre is, ha valaki ilyet tudott vásárolni. A videón jól hallható a gép jellegzetes visítása, 5:27-től pedig érdemes megnézni azt az örvénysort, amit a főrotor hagy maga mögött - vajon utóbbi hasznos a permetezés szempontjából? Csak mert kicsit úgy néz ki, mintha a pilóta azért "bohóckodna" egy sort a tábla fölött, hogy kialakuljon az örvény!

Gyerekkoromban az LGT egyszerre jelentette számomra a Loksit, és a légcsavaros gázturbinákat. Ezek már első ránézésre is közelebb állnak a gázturbinás sugárhajtóművekhez, mint az előbb látottak, csak tolóerő helyett ugye még mindig tengelyteljesítményt adnak le. Ez itt például egy Ivcsenkó AI-24, ami az An-26-osokat hajtja.

Elöl (itt balkéz felől), a levegőbemenet közepén a turbina fordulatszámát csökkentő reduktor látható, ez hajtja a légcsavart, ami pedig magát a gépet hajtja. Bár Szolnokon annak idején azt mondták, hogy forró időben még a segédhajtóműből kiáramló gázok tolóereje is kell a felszálláshoz, mert a masina leginkább csak zajt csinál a kerozinból, nem valós teljesítményt :)

És itt egy videó arról, hogy miért becézik néha "Ordító Egérnek" a gépet. Mondjuk nekem pont tetszik az ilyesfajta zaj, de persze az az igazság, hogy az Il-18-asé még jobban tetszett. Nem tudom, hogy ott az amúgy is  erősebb hajtóművek nagyobb száma, vagy a légcsavar adta azt a hangot, amit annyira szerettem, de néha még ma is hiányzik. Felszállni már nem mernék egy Tizennyolcasra, de egy Tizennyolcas felszállást szívesen megnéznék. Vagy egy ilyen áthúzást:

A 4/6-os Széll Kálmán téri jelzőberendezésének próbájához egy sor villamos pörgött nevezett végállomás és a Jászai Mari tér közt: egy hosszú és egy rövid CAF, egy hóseprő, egy csatolt "ipari", és egy iker "Kátra". Pontosabban valószínűleg volt Combino is, csak azt nem videóztam le, mert nem lógott ki eléggé a sima 6-osok közül :)

Ha az előző részben felbukkant "postamotorkocsi" nem lett volna elég szokatlan, itt a következő érdekesség: sószóró motorkocsi. Sőt: sódaráló! De ezen felül láthatunk gumikerekű munkagépeket, működő jegyautomatákat, favázat, prototípus metrókocsit, és néhány buszt is. Mind múzeumi darab, pozitív értelemben:

Kék-fehér (és narancs) kincsek tárháza II.
A müncheni közlekedési vállalat (MVG) múzeuma 2014 nyarán

A Mercik után lássunk pár olyan kocsit, amit nem csak fényképen, a Gellért szálló parkolójában, vagy valami állami konvojban láthattam gyerekkoromban!

Bevallom, képtelen vagyok észrevenni azokat az apró különbségeket, amelyek alapján nagy- vagy kiskerekűnek nevezik a gömbölyű Wartburgokat, csak azt tudom, hogy ez is tetszett, ...

... meg ez is. Az első képen láthatóra az volt írva, hogy 1000-es, de a neten gyorsan utánaolvasva összefolyik, hogy az az 1000 köbcentis 311-est jelentette, vagy eleve a 312-est. Sőt, állítólag eleinte a Kockavarnyút is ezresként forgalmazták. Amig prokee (vagy más hozzáértő) erre nem jár, csak annyit írnék, hogy szerintem máig ezek a gömbölyűségek a legszebb formájú "keleti" autók.

Így néz ki az első képen látható gép szíve. Laikus szemmel ránézve nem (sem?) sokban különbözik a szögletes verzióétól. Már hogy az övétől:

A múltkor panaszkodtam a hangos, ám hideget fújó kézszárítókra, úgyhogy most következzék néhány olyan szerkezet, mely hangban ugyan hasonlít azokra, viszont azokkal ellentétben melegszik is rendesen. Igazából ez persze csak átvezetés akar lenni néhány, a 2001-es szentkirályszabadjai repülőnapon készült fotóhoz, mely a magyar légierőnél akkoriban (vagy korábban) szolgálatban álló repülőgép-, illetve helikopterhajtóműveket ábrázol. Nem mintha értenék ezekhez, de amikor ilyesmit látok, mindig előtör belőlem tízéves énem, aki repülőgéptervező akar(t) lenni, és csak kattogtatok, kattogtatok, kattogtatok... Ha valahol hülyeséget írnék, szóljatok - és az esetleges kiegészítéseknek is örülnék!

A MiG-29-est nagyjából mindenki ismeri, de a hajtóműveit (motornak a dugattyús gépek erőforrásait szoktuk hívni) ritkán látni. Nos, a mi gépeinkben két ilyen Klimov RD-33-as dübörgött. Érdekes látni, hogy az utánégetőtér, illetve a gázsebesség-fokozó (=a hozzánk közelebb eső, nem túlságosan cizellált részek) együtt majdnem olyan hosszúak, mint maga a kompresszor+égőtér+turbina.

Egy kicsit régebbi konstrukció következik; csak tippelek, de szerintem a MiG-23-asainkat hajtotta: Tumanszkij R-29-300? De az is lehet, hogy Szu-22-esből jött, és akkor valamelyik másik alváltozat. Jegyzetelni kellett volna...

Egy szerényebb turbomixer: Ivcsenko AI-25TL, feltehetően egy Albatroszból. Jó hosszú cső kell rá, hogy elérjen a gép végéig :)

Ez a hajtómű ugyan nem utánégetős, de indításkor azért így is szép lángokat tud produkálni, ahogy az a fentebbi videón látható. Akit bővebben érdekel a téma, nézze végig az elejéről, érdekes például, hogy hogyan is zajlik le pontosan egy indítás, ha kézzel csinálják.

Lassan két éve, hogy végre eljutottam a müncheni közlekedési vállalat 2007-ben megnyitott múzeumába, ahol a bajor főváros közlekedéstörténetének megmaradt emlékeit olyan körülmények közt mutatják be, melyekről mi csak álmodni tudunk: nagy területen, jó természetes megvilágításban, nem fotózhatatlanul egymásra tolva. És persze maguk a járművek is jó állapotban vannak, az érdekesebb részleteket meg lehet nézni közelről/alulról/külön kiállítva, vannak működő régi jegyautomaták, metrószimulátor, büfé, ajándéktárgybolt... Egy kis történeti bevezetőt is írtam, a szöveget pedig megpakoltam linkekkel, amiket tessék kattogtatni, mert nem örülnék neki, ha feleslegesen dolgoztam volna ;)

Kék-fehér kincsek tárháza I.
A müncheni közlekedési vállalat (MVG) múzeuma 2014 nyarán

Valamivel több mint egy évvel a legutóbbi ilyen alkalom után megint 424-est nézni mentem a Nyugatiba. A nosztalgia vonat most is a Dunakanyarba ment, én pedig most se tartottam vele - de azért az indulást meg kellett néznem.

Továbbra is úgy gondolom, hogy igazán kitalálhattak volna színesebb festést annak idején a mozdonynak, hogy 80-90 évvel később könnyebben lehessen majd fotózni ;) de igazság szerint ez a masina így is szép.

Persze kis trükkel így is ki lehet emelni a fekete alapon fekete részleteket. És mielőtt még valaki teljesen bolondnak néz az előbbi felvetés miatt, ...

Az immár hagyományosnak mondható budaörsi sétarepülős-régiautós pikniken a Goldtimer Alapítvány szokásos régiségein (Po-2, Li-2, Rubik "Kánya") kívül egy további öreg madár is a levegőbe emelkedett - a "Gerle 12":

Ez a masina bár replika (azaz utánépítés), majdnem olyan érdekes történetű, mint az eredetije volt. A bemutató idején még berepülés alatt állt, ezért visszafogottan bántak vele - kíváncsi vagyok, mit fog mutatni, ha minden engedélyt megkap!

Bánhidi Antal 1930-ban tervezte az első Gerlét, a 11-est. Nem vadászt vagy bombázót akart építeni, hanem egy műrepülhető oktató- és túragépet, és ezt a célt tökéletesen el is érte. A sorozatgyártás viszont nem volt egyszerű ügy: bár több gép is készült, mindegyik kicsit más volt, mint az előző; például olyan motort kaptak, amilyet épp sikerült szerezni.

A leghíresebb példány a 13-as volt, mellyel Bánhidi körberepülte a Földközi-tengert. Ahogy a fentebbi képen látható, ennek a gépnek csillagmotorja volt, míg például a háttérben álló 14-esnek soros.

Jó másfél-két éve nem néztem rá a Fortepanra, úgyhogy amikor nemrég mégis megtettem, egyből ott is ragadtam előtte. Mivel a számomra kimaradt képeket sorban végignézni nagyjából lehetetlen lenne, címszavakra, helyekre kerestem rá, így kerültem a mostanában átépült Osztyapenkó környékére a Magyar Rendőr 1978-as légifelvételei segítségével. Nekem ez kész időutazás, úgyhogy nem volt szívem nagyon lekicsinyíteni a képeket - ezúton is elnézést kérek azoktól, akik lassú interneten vagy mobilon szeretnék megnézni - ők szerintem ne kattintsanak a "tovább"-ra! A többieknek pedig azt javaslom, hogy valami külső képnézegetőben nyissák meg a képeket, nagyítsanak beléjük, van mit nézni rajtuk!

Az ötödik Goldtimer Nap a rossz idő miatt a tervezettnél később került megrendezésre, és nagyon úgy tűnt, hogy az esőnap egyben esős nap is lesz. Végül csak jöttek-mentek a felhők, a budaörsi reptér füve száraz maradt.

Mivel elsősorban a számat tátani mentem ki, nem jegyeztem meg, pontosan mi volt ez a csőrös Merci - utólag azt gondolnám, hogy W136-os, aztán legfeljebb valaki majd beírja, hogy nem is. 

Érdekes evolúciós szemléltetőeszközként sorakoztak a különböző Mercik a füvön: végig lehetett követni, ahogy a régimódi csőrös autóktól eljutottunk gyerekkorom állólámpás csodájáig. (Hogy konkrétan volt-e "az" állólámpásból, azt már nem is tudom, fotózni biztos nem fotóztam.)

Meg se próbálom tippelni, mikori gyártású ez a példány, mert a háború előtti és utáni korszak nekem teljesen összefolyik.

És ez már eléggé az ötvenes évek: az orr még hosszú, de már tömbösödik a kasztni - mintha az előző modell egyszerűsített kivitelű, ellenben újabb motorral ellátott verzióját látnánk. Mint ahogy tulajdonképpen azt (ezt?) is látjuk.