HamPLÓ

Gyerekkoromban elég menőnek számított az elektromos kézszárító a nyilvános mosdókban. Alternatívájuk nem volt, legalábbis papírtörlőt kevés helyen láttam, a törölközők meg vagy nagyon mocskosak voltak, vagy rég ellopták őket. A legtöbb ilyen kütyüt az ikladi Ipari Műszergyár készítette, meglepően jó formatervvel. Az ember aládugta a kezét a gömbölyű tetejű csodának, a kiáramló levegő hamar bemelegedett, a víz elpárolgott, a felhasználó boldogan (és szárazon) továbbállt, miután a kütyü úgy érezte, hogy már nem vagyunk vizesek. Aztán ránk szakadt a szabad piac, és ezer hasonló masina jelent meg. Ezek valószínűleg kevesebbet fogyasztanak, lehet, hogy tovább is tartanak, viszont saját tapasztalatom szerint a kéz szárítására csak mérsékelten alkalmasak. Viszont legalább jó hangosak.

Konkrétan a jövő reumatológusai vélhetően alaposan el lesznek látva páciensekkel, mert nem hiszem, hogy különösebben egészséges lenne az, amikor az ember vizes kezére hideg levegőt fújnak kétezer kilométeres sebességgel. Mire a fűtőszál elkezd bemelegedni, a felhasználó már elunja a dolgot, és inkább félig vizes kézzel távozik. Gondolom így kevesebbet fogyaszt a kütyü, lehet örülni ennek is - a kezedet meg a nadrágodba törölni :-/ Nem lehetne visszahozni azt a módit, hogy nem fúj annyira a ventilátor, cserébe viszont hamar bemelegszik, és használható arra, amire elvileg szolgál?

Tegnap Debrecenben jártam, úgyhogy most következzék három tízéves kép Szegedről. (a debreceni képek meg majd jönnek, ha legközelebb Miskolcon járok, vagy valami ilyesmi)

Alapvetően nem bőrig ázni mentem a napfény állítólagos városába, mégis elsősorban azt sikerült. Szerencsére a náthán túl elkaptam három elég nosztalgikus járművet is, akkor még üzemben. Az első a 820-as pályaszámú Bengáli volt, a kétirányú házi csuklósok prototípusa, a budapesti 3740-es, később 3722-es, később 1200-as. Ő jelenleg Budapesten van, a Mavite tulajdonában.

Az első kétirányú Bengáli mögött az a kocsi jött, mely manapság már nosztalgia járműként járja Szeged utcáit: a 813-as.

A múltkor mutattam egy vicces Ozzy-átiratot, amikor is a gitárhősködős rockból ska lett, illetve a bejegyzésben szerepelt egy KISS ön-átdolgozás is. Most valami hasonló következik. Ozzy (egyik) gitárosa, Zakk Wylde többek közt süvítő gitárhangzásával híresült el; a kilencvenes évek elején egyértelműen az ő gitárját, effektjeit és persze tudását szerettem volna a sajátomnak tudni, például eme szóló miatt:

Többek közt azért szerettem ezt a szólót, mert a sok effekt és póz ellenére tulajdonképpen egy klasszikus blúzimpró volt - és ezt Zakk nem is próbálta tagadni, pedig akkoriban egy ideje már a szuperszónikus kromatika volt a menő (lehetőleg tizenhét harmincötödös ütemben). Mindenesetre ha lassan, kicsit más hangzással, önmagában játssza a szólót, simán elfér egy átlagos blúz-sztenderdben (ezt vajon hogy kellene írni) is:

A szóló kibontása közben hivatkozik is Gary Moore-ra, hogy tulajdonképpen őt utánozza azoknál a nyújtásoknál, és tényleg... A végén meg egy kis Randy Rhoads-os hülyéskedés, és kész is a metálba hajló hard rock!

Ez a torzítatlan szóló is ugyanaz pepitában: milyen kellemesen csilingel a felturbózott Les Paul, nem? Már-már jazzesnek hangzik az én avatatlan fülem számára! Ha viszont feltekerik a potmétereket, igencsak megdörren:

Idén nem fotóztam körbe minden egyes autót, ami az immár szokásosnak mondható Goldtimer Nyílt Nap keretében a budaörsi reptér füvén állt, inkább megpróbáltam a hangulatot, a hangokat, na meg a benzinszagot élvezni. Legalábbis ez volt a terv, mert a valóságban állandóan előkaptam a kamerát... Az idei év debütánsáról, a Bánhidi Antal-féle "Gerle 12" replikájáról (mely egy régebbi replika átépítése) később még fogok írni, úgyhogy ebbe a videóba inkább minden mást igyekeztem bezsúfolni: idősebb Rubik Ernő hangtalanul suhanó Cimboráját, és hangosan csattogó-pöfögő Kányáját, a Po-2-est és Li-2-est, DKW F8 furgont és "Bogárbuszt", tolatgató Rolls Royce-ot, elsuhanó ponton Mercit és Jaguárt, Opel Mantával találkozó Plymouth Fury-t (majd Szempontdzsó megírja, ha nem az volt:), Pannonia motort, és néhány épp arra járó Cessnát, illetve egy csörlést végző Góbét:

A múltkori budafoki kocsiszínes bejegyzéshez egy zárás utáni kép - gondolom, azóta még jobban belebonthattak. Kicsit ijesztő is volt ez a látvány, hisz láttam én már budapesti remizt kiürülni, és annak nem lett jó vége. Megnyugtató tudni, hogy ide nem szupermarket fog épülni :)

Sürgés-forgás van a héten, többek közt a blogírás rovására, úgyhogy itt egy tavalyi videó tanuló hannoverivel, rángatós-nyikorgós, közben ívben sikoltós Tatrával, csatolt Ganzzal a 4-esen, meg vezető nélküli M4-essel. Tényleg, utóbbiból mikor szerelik ki a fülkéket? Jó lenne már előre bámulni az alagútba; szórakoztatóbb látvány, mint amilyennek hangzik :)

Lassan befejezéséhez közelít a Széll Kálmán tér átépítése; tegnap este egy darabig felkapcsolták a kövezetbe bújtatott díszkivilágítást, végre láttam működni a Csaba utca felé vezető mozgólépcsőt (még ha tesztüzemben is), és az új óra körül is nagyon sürgölődtek. Ami viszont teljes meglepetés volt számomra, az a szökőkút világítása:

Az blogszerte közismert, hogy szeretem az ilyen jellegű kutakat, úgyhogy örültem. Érdekes volt a videón 0:37 körül látható stroboszkópozás, illetve az, hogy a kútnak a jelek szerint van párásító üzemmódja is, lásd 1:04-től. A hetvenes évekbeli rockkoncert hangulat érdekes kiegészítése lesz a térnek, bár ez persze csak pára, nem szárazjég, vagy tudomisén, mit használtak akkoriban :)

A hóseprők után még egy régiség: a Gold Timer Alapítvány által felújított és üzemeltetett Li-2-es - az utóbbi húsz év magyar repüléstörténetének kevés sikere közül szerintem az egyik legkiemelkedőbb. Hatalmas dolog, hogy ez a gép egyátalán feltámadhatott, repülhetett, és hogy immár új motorokkal még mindig repülhet!

Ahogy a videón látható, volt némi oldalszél. Arany Jánostól pedig ezúton elnézést kérek a Toldi első énekének első verszakának első felének átköltéséért :)

Idén se volt tél, úgyhogy meg kell becsülni, ha az ember hóseprő villamost lát: az alábbi videón látható két gép a 4/6-os Széll Kálmán téri végállomási jelzőberendezéseinek próbájához rándult ki a városba az éj leple alatt (több alkalommal is, a felvételek se egyszerre készültek). Elementáris, ahogy üvölt a marokcsapágyas motor (igazából persze csak a hajtás), ahogy felkúszik a Margit hídra, nem? :)

Ha minden igaz, Budafok kocsiszín (mely arról híres, hogy Albertfalván van - a név az építtető Budapest-Budafoki helyi érdekű Villamos Vasútból jött) ma adott utoljára villamosokat forgalomba újraépítése előtt. A modernizálás nagyon ráfér már az egykori HÉV telepre, hisz a "fapados" szó nem írja elég jól körbe a létesítmény minőségét... nagyon elavult volt már szegényke! A hátsó kiscsarnok, illetve egy régi épület megmarad belőle, minden más átalakul. Egyik kedvenc itteni képemmel búcsúzom a helytől:

Egy alapvetően napsütéses reggelen készült ez a fotó, illetve párja, mely kapcsán azóta is idegesít, hogy nem kapcsoltam nagyobb felbontásra a fényképezőgépet:

Még nagyon a digi korszak eleje volt ez, amikor a 340 megás microdrive nagyon nagynak számított, viszont én még sok minden mást is akartam aznap fotózni - konkrétan az UV-k második nagy selejtezési hullámát -, szóval spóroltam a hellyel. Pedig négyből három tanulókocsit ritkán lehetett így együtt látni, pláne napsütésben :-/