HamPLÓ

Nyáron egy nap szakítottam azzal a felállással, hogy a Dunának háttal állva csak a rakpartokon futó villamosokat videózom, és figyelmemet (meg a kamerát) inkább a folyó felé fordítottam. Húsz percen belül jött három szárnyashajó (bár az egyiket csak fotózni tudtam), ezen felül láttam még (motorral haladó) vitorlásokat (Svédországtól vízi úton idáig eljutni már önmagában szép út lehetett), géphajót, kabinosokat (ezek mekkorák - pedig nem is a legméretesebbek közül valók voltak), és persze a szokásos sárga kétéltű is befigyelt. Jó kikapcsolódás volt figyelni őket - és szerintem a videó se lett rossz:

A "Hamster weather" nem korlátozódott a belvárosra ostravai tartózkodásunkkor: amikor végigrobogtunk az 5-ös villamosvonalon, gyakorlatilag oda-vissza úton végig kopogott az eső a gyorsítóműves Tatrák tetején. Emiatt aztán nem is erőltettük az útközbeni fotózást, hisz a harminc perces követés mellett ez a kellemesnél bőven több ronggyá ázással járt volna.

Pedig biztos jó fotótéma lett volna, mert az 5-ös villamos helyközi járat, afféle HÉV, villamoskocsikkal. A legérdekesebb az volt, hogy az indítást sípszóval jelezte a végállomási személyzet, talán ez lehet az utolsó maradványa annak, hogy 1927 és 48 közt ez egy vasúti mellékvonal volt, gőzmozdonyokkal és teherforgalommal. Igaz, ez a végállomás később épült, addig más útvonalon jöttek idáig a síndöcögények a belváros felől...

A B-52-es nagyon nehéz gép, ezért különleges futóműveket igényel. Bár a gyakorlatban végül nem vált be, egy időben reménykeltő megoldásnak tűnt a feladatra a Hanna-Barbera-féle Flintstones-rendszer:

Végül azonban mégis maradtak a gumiabroncsos kerekeknél. Következő képünkön gyógyászati segédeszköz látható, fájós nyakú gépek számára:

A harmadik kép pedig egy Mirage 2000, mert csak:

Vegyesfelvágott a tágabban értelmezett idei nyárról: szlovák nosztalgia motorvonat Zsolna előtt, ex-DB V90-es Budaörsön (vicces a kürtje:), felépítménymérő sínbuszocska a 80-ason, Nohab Kelenföldön (miközben egy másik Nohab meg hátul várt tehervonatára), valami sínbuheráló siet valahova, DB "Nyuszifül" Ostkreuz-on (szép hangja van), Desiro keresztezi az 50-es villamost, szlovák Búvár az első jelenet helyszínén, tornyoskocsi robog át Szemeretelepen (kedves eme telep neve, nemde?), M44-es Budaörs és Törökbálint közt, dízelmozdonyos munkavonat az S-Bahn vágányán a berlini főpályaudvaron (bárcsak két peronnal odább lettem volna éppen!), és a korábban látott M61 001 elcsattog élményvonatával:

Bónuszként a magyar Nohab-történelem két véglete egy képen, Kelenföldön - baloldalt a videón is látható Egyeske, jobbra pedig az utolsó MÁV-os M61-es, a Huszaska:

Sajnos a fények messze nem voltak az igaziak, a rálátás sem, de nem bírtam volna elgyalogolni onnan anélkül, hogy megpróbáljam a két gépet egy képre rávarázsolni :)

A múltkor láttunk néhány utólag acélvázasított villamost, most nézzünk pár régebbi, favázas példányt, a hetvenes évek második feléből, szintén Ab van Donselaar felvételeiről!

A Bácska utca vége Rákospalotán, villamossal és rendőrségi Volgákkal. Favázas villamost láttam még gyerekkoromban, utóbbiakra viszont nem nagyon emlékszem - ennek ellenére megpróbálok inkább a villamosra koncentrálni ;) Naszóval, az egykori Budapesti Villamos Városi Vasút néhány egymásra hasonlító, de korábban épült sorozatát (2500-as, 2600-as és 2700-as) az ötvenes években acélvázasították, a későbbi típusok (2800-as, 2900-as és 3000-es) azonban pályafutásuk végéig megtartották a favázas jelleget - három példány kivételével, melyek az 1956-os forradalomban súlyosan megsérültek. A képen látható 2805-ös nem tartozott közéjük, így őt ebben a formájában selejtezték 1977-ben. Egy "tesója", a 2806-os viszont ma is megvan, idén sikerült végre zárt helyre juttatni, talán egyszer újra utazhatunk vele!

A Budapest-Szentlőrinci Helyiérdekű Villamosvasút 1910-11-ben szerezte be jellegzetes kinézetű tízablakos motorkocsi-sorozatát a Ganztól, majd pár évvel később hasonló kinézetű pótkocsikat is vásárolt. Ezeket 1926 és 30 közt ikerkocsikká építették át, majd a második világháború után a fa oldalvázat acéloszloposra cserélték, tíz keskeny oldalablak helyett öt széleset létrehozva - így szolgáltak egészen 1977-ig. A fenti fotót rejtvénynek ajánlom, az oldalaimat kellően ismerőket - és a fájlnevet elolvasókat - arra kérve, hogy ne lőjjék le a helyszínt! Van egyfajta hangulata, nem?

Az érdekesség kedvéért elmondom, hogy ebből a típusból egy ikerszerelvényt megőriztek, 2000-ben felújítva és korábbi kinézetére visszaalakítva azt. Aki még mindig nem találta ki, hol készült a régi kép, annak elmondom, hogy nagyon közel ennek a helyszínéhez - bár szerintem ezzel nem sokat segítek :)

Ma se maradtok bejegyzés nélkül, de azért kímélősen, hogy ne kelljen sokat dolgoznom vele. És hogy még rosszabb legyen, a képek ízelítőt adnak arról, hogy mi mindenről írhatnék bejegyzést, ha nem lennék ilyen lusta ;)

Például írhatnék Halléról. Szerintem fogok is, mert tetszett a hely, bár baromira esett az eső, ráadásul sietnem is kellett, hogy átérjek...

... Lipcsébe. Itt is esett, úgyhogy a Népek Csatája Emlékmű helyett (amit egyébként 1987-ben is ugyanilyen csúnya, esős időben néztünk meg) inkább a pályaudvaron töltöttem hosszabb időt. Végülis nem mindennap lát az ember 26 vágányos csarnokot (ami még akkor se semmi, ha ebből párat már nem használnak). Azért nem kell aggódni, a Tamás-templom is megvolt. Tudjátok, ahol az a fura nevű kántor, Patak János Sebestyén melózott egy időben. Persze voltam a Nikolaikirchében is, de az borzasztóan néz ki belülről, úgyhogy nem hencegek vele.

Egy hónappal később Interszitivel és Jazzel Szlovákián át Csehországba mentünk, hogy onnan aztán Lengyelországba zötyögjünk. Ezt a szlovák nosztalgiavonatot véletlenül csíptük el, és persze mérgesek voltunk, hogy miért nem inkább egy Bzmot (ők nem így hívják) jött :)

Szilézia lengyel részébe villamost fotózni mentünk, úgyhogy itt egy fénykép egy buszról. Igen, ez egy Ikarus 280-as, arcplasztikázva. Folyt.köv. valamikor. Soon.

Amikor morogtam, hogy az ostravai "NATO Days"-t mintha direkt úgy szervezték volna, hogy bárhonnan jobban lehessen látni a bemutatókat, mint a nézőtérről, Jazzcool barátom jól leszúrt, hogy miért nem éreztem jól magam, mint mindenki más (holott köztudottan nem vagyok mindenki más!). Pedig nem is éreztem magam rosszul, hiszen reptéren sose szoktam magam rosszul érezni. Mindenesetre Ostravában az átlagos katonai repülőnapokhoz képest jóval közelebb voltunk a fel- és leszálló gépekhez, ami klassz volt: a hasfalunkon dübörgött a sugárhajtás, szagoltuk a Red Arrows füstölőit, meg minden. Videózni viszont tényleg nem volt érdemes, de persze ez mikor akadályozott meg abban, hogy mégis megtegyem..? Az oldalról lapos szögben sütő napnak köszönhetően így aztán majdnem annyi lens flare van a felvételeken, mint a J.J. Abrams-féle Star Trek-ben :)

PS: Mivel ezeket a videókat úgyse nézi meg senki, nem is igyekeztem értelmes feliratokat írni. Tudom, máskor se sikerül, csak most nem is erőlködtem vele :)

Ma is csak videókat kaptok, megint Ostravából, ahol az időjárással nem volt teljesen szerencsénk. Persze volt azért napsütés is... is. Főleg akkor, amikor a kocsiban hagytam az állványt:

Máskor viszont esett ezerrel. Egy angol villamosos levlistán annak idején elnevezték "Hamster weather"-nek az ilyet, mert mindig ilyen időben készült képeket küldtem oda (ahogy elnézem, már osztrák és ausztrál levlistán is használták az elnevezést:). Na, ilyen a Hamster weather mozgóképen:

A metró a legtöbb helyen új dolog, viszonylag kevés helyen van nosztalgiázás rajta (kivétel Budapest, a 116 éves kisföldalattival... meg a piros metró kocsijaival:). Berlinben van mire visszatekinteni, hisz ott is száz évnél régebbiek az első vonalak, és bár az ilyesmi drága dolog, nosztalgia szerelvényeik is vannak. Idén augusztusban a Múzeumok Éjszakáján sikerült elcsípnem az egyiket.

Húzós nap volt, bár nem akarom sajnáltatni magam, mert nagyon élveztem: utaztam DDR villamoson, faros Ikaruson, láttam lóvasutat, elveszett síneket és nosztalgia villamost, utaztam tehermozdonnyal vontatott kisvasúti kocsin, majd ezerrel kellett tepernem, hogy visszaérjek Berlinbe, elcsípni a Warschauer Strasse-i kocsiszínből az U1-es magasvasúti szakaszán át az U2-esre tartó öreg szerelvényt:

Hogy hat nosztalgiakocsi egyszerre működjön, az még Berlinben sem mindennapi dolog - ha jól tudom, egy ideje nem volt példa ilyesmire - mázlim volt! A szerelvény elején az 1924-es építésű 262-es motorkocsi, mögötte az 1925-ös 722-es pót (melynek piros színe azt jelentette egykor, hogy szabad rajta dohányozni), az 1926-os 294-es és 7-es motor-, az 1925-ös építésű 737-es pót-, majd zárásként az 1926-os 302-es motorkocsi.

A vonat - melyet itt már az U2-es vonal Mendelssohn-Bartholdy-Park és Gleisdreieck állomása közt látunk - kocsijait a XX. század eleji német vasúti- és gépgyártás krémje készítette: a 262-est a Fuchs, a 722-est és 737-est a Credé, a 294-est a van der Zypen, a 7-est a Busch, a 302-est pedig az O&K. Persze ez körülbelül senkit se érdekelt a helyszínen, a lényeg az volt, hogy a közel kilencven éves szerelvény jól nézett ki:

... és szépen muzsikált:

Ismét Ab van Donselaarnak köszönhetően megyünk vissza a hetvenes évek második felébe pár kép erejéig. Ez az az időszak, amikorról az én első budapesti emlékeim származnak, tehát elfogult vagyok, de talán nem csak számomra tartoztak hozzá elválaszthatatlanul az akkori utcaképhez ezek a kicsit bumszli, de azért aranyos, karakteres villamosok:

56A balra, 56B jobbra: egy érdekes vonal-kettévágás Budagyöngyénél

Akkoriban ezek a villamosok számomra a "régi villamos" kategóriába tartoztak, nem különböztettem meg őket egymástól, pedig ez nem egy típus volt, hanem több, különböző jellemzőkkel, különböző méretekkel. Az ötvenes években a Fővárosi Villamosvasút (a BSzKRt utódja, a BKV elődje) megoldhatatlannak tűnő probléma előtt állt: a földalatti gyorsvasút (a metrót hívták így) építését leállították, így továbbra is a villamosoknak kellett a város forgalmának nagy részét elvinnie - a járműállomány viszont vészesen elöregedett.

Acélvázas 1000-es villamos az 58-as felső végállomásán - szerintem ezek voltak a legszebbek az acélvázasok közt

A megoldás a felújítás volt: mivel új járműre nem nem volt pénz, a régieket korszerűsítették, egységesítették. Bizonyos sorozatokat reménytelennek ítéltek, ezeket selejtezték, másokat nem tartottak kellően perspektivikusnak, ezek maradtak, ahogy voltak. Amiben viszont még láttak néhány évtizedet, azt "acélvázasították". Ez új, biztonságosabb kocsiszekrényt jelentett, bizonyos fődarabok megtartásával - meg azt, hogy nem omlott össze a város tömegközlekedése.