HamPLÓ

Ennél kevés dolog lehet angolabb - Doctor Who kiegészítők a blackpooli villamos pályája mentén:

Mielőtt valaki megkérdezi: az áramszedő azért van egy nagy virágtartóra téve, mert a felsővezeték az emeletes járművek miatt jó magasan van. Ezek a kocsik persze nem emeletesek, ők földszintes English Electric sínbuszok.

És hogy lássunk valami még izébbet, itt egy Centenary kocsi. Ahogy a kép készítője, John Carlson fogalmazott, ezek a villamosok a TARDIS ellentétei: belülről kisebbek, mint kívülről :)

A héten hallottam, hogy mindenféle gondok vannak a Petőfi híd környékén, például a Salgótarjáni utcai kocsiszíni útvonal újjáépítése miatt ismét a Nagykörútra küldött Ganz csuklósok ledöglenek. Egy járművezető ismerős írta, hogy ő konkrétan azt látta, hogy a híd pesti oldali végén a dilatáción szikrákat szórnak a kerekek - ami a visszavezetés rossz állapotára utal.

Na, ennek köszönhetően pénteken Almár Ákossal errefele vezetett útunk, mert meg akartam nézni, mi a helyzet, tényleg láthatók-e ívek. És tényleg: a Boráros téri megállóból szépen látszott, hogy a dilatáción a szerelvények nagy része tényleg szikrázott. Főleg felfelé menet, de némelyik lefelé is. Miközben próbáltam egy olyan helyet keresni, ahonnan ez levideózható, egy pillanatra úgy láttam, mintha akkor is ívet húzna a dilatáció környéke, amikor nincs rajta jármű. Aztán egy félresikerültnek hitt felvételt itthon megnézve kiderült, hogy jól láttam: a hídra felfelé kapaszkodó, emiatt nagy áramot felvevő szerelvény közelségében átüt a dilatáció két oldala akkor is, ha éppen nem halad át rajtuk a vaskerék. Csak fél másodperc, de jól látható-hallható:

Fórumokon utánaérdeklődve kiderült, hogy a probléma már ismert néhány napja; a pályások ránéztek, aztán nem történt semmi... Végülis nem gond, ha ívek lobbannak, kóboráramok kóvályognak egy acélhíd dilatációs szerkezetén, hiszen semmi más gond nem lehet, mint hogy a járművek nem tudnak jól működni, az áramfogyasztás nagyobb lesz a kelleténél, illetve hogy esetleg gyorsabban rozsdásodik szét a hídnak ez a része :-/

Állítólag azóta már megcsinálták, többek közt a videónak is köszönhetően, de akkor se vagyok nyugodt, mert ilyesmit eddig körülbelül Indiában vagy Egyiptomban tudtam volna elképzelni, nem a Nagykörúton. Remek állapotok lehetnek, ha még egy szem előtt levő, kirakat jellegű vonalon ilyen állapotban van az infrastruktúra...

Nem vagyok az a típus, aki csak úgy hasraesik a plázák és irodaépületek üveggyöngy-építészetétől, de ez a berlini Potsdamer Platz-on álló komplexum legutóbb annyira megtetszett, hogy idén is visszamentem egy kicsit nézelődni. Persze a fotókon csak mérsékelten sikerült megörökíteni a látványt, de azt talán így is sikerül érzékeltetnem, hogy elég lenyűgöző épületről van szó:

Tulajdonképpen "csak" arról van szó, hogy egy tizenpár emeletes irodaház/szálloda/étterem/mozi-komplexum ovális belső udvara fölé jókora sátortetőt húztak. Nem bonyolult ötlet, de ez az udvar egy (jó értelemben vett:) "kinn is vagyok, benn is vagyok" érzetet kelt az emberben, amit még érdekesebbé tesz a rálátás a Potsdamer Strasse túloldalán levő BahnTower-re (a felhőkarcolóra a kép közepén). Érdekes ez: ha csak simán kint állunk a szabadban, nem foglalkozunk a fejünk felett tornyosuló Világegyetemmel, de ha egy épületben vagyunk, akkor egy ilyen belső udvar olyan térérzetet ad, hogy nem győzzük nem észrevenni, milyen kicsik is vagyunk :)

És persze, hogy még érdekesebb legyen a dolog, a térérzetet nyakon öntötték folyamatosan változó díszkivilágítással, és egy számítógép vezérelte szökőkúttal. Az ember csak áll a hatalmas tető alatt, és bár tudja, hogy ilyen szökőkutat, illetve változó színű világítást bárki építtethet magának, összességében mégis le van nyűgözve. Ez a "pláza" tehát saját jogán turistalátványosság, és forgalmának egy részét valószínűleg pont az adja, hogy aki a fotózgatás-videózgatás közben megéhezik-megszomjazik, itt ül be valamelyik sörözőbe vagy étterembe. Mint mondjuk én. Hozzáteszem, hogy kilenc euróért degeszre vacsoráztam magam (májgombócleves + valami tészta édesség + almafröccs) a legelső sörözőben, ahol találtam egy üres asztalt, tehát nem is drága hely. Konkrétan szerintem ennyiért a jóval kevésbé élményszámba menő Ma...sztodonban se laktam volna jól... ami eléggé röhej, ha jobban meggondolom.

Ez itt a mozi ki-bejárati része az udvarban - talán az emeletek nagyságából lehet sejteni, mekkora lehet a tető. Nagy - sokkal nagyobb, mint amit a gépem objektívje be tudna fogni :)

Hátha van még valaki, aki nem ment ki Budaörsre likettesezni, például mert nem tudja, milyen klassz ezt a repcsit akár csak nézni, hallgatni - nem hogy repülni vele egy kört:

"Az évad utolsó sétarepülése a HA-LIX-el 2011. október 16-án lesz, Budaörsről, 10:00 kezdettel. Jelentkezés és részletek: info@goldtimer.hu. Szép, tiszta sarvidéki levegőt ígérnek a hétvégére. Természetesen minden segítőt, érdeklődőt szívesen látunk!" (Zs.E.)

Tudjátok, róla van szó:

És persze érdemes arra is gondolni, hogy ha az ember kimegy oda, általában egy csomó más klassz dolgot is láthat :)

Szeptemberben nem hivatalos baráti látogatást (ezt a szöveget sose értettem kiskoromban a hiradóban) tettem Cottbusban. A városról és villamosairól szerzett benyomásaimról majd később lesz szó, most csak ideraknék két rövid videót, két eléggé eltérő mozdony indulásáról.

Az első egy hattengelyes lengyel dízeldübörgény, amit a Berlinből érkező, Krakkóba továbbinduló IC elejére akasztottak. A SU46 sorozat a hetvenes évek közepének terméke. Már nem annyira otromba, mint elődje, az SP45/SU45, de azért elég lengyelesen néz ki, bár leginkább csak a hatalmas fényszórók miatt, melyek évtizedeken át minden lengyelországi mozdonytípust elcsúfítottak. Mivel fotózhatatlan helyen állt, elsősorban a hangját akartam megörökíteni:

A másik gép nagy kedvencem, a Siemens ES64U2-e, amit mi Taurusként, 1047-esként, Teknőként, Milkabikaként/Repcebikaként ismerünk. A német vasútnak nincs túl sok belőle, ráadásul eddig csak München környékén találkoztam velük DB színekben, úgyhogy meglehetősen megörültem, ahogy a kihaladó IC mögött felbukkant egy piros példány. Aztán pár órával később még jobban megörültem, amikor egy reklámfestéses darab várakozott indulásra az én vonatom melletti vágányon. Kicsit para volt, hogy elérem-e sajátomat, de mivel eddig csak osztrák és magyar verzióban fotóztam-videóztam, bevállaltam a kockázatot. Mert hát az a szolmizálás, amit induláskor csinál, megéri a várakozást :)

Egyébként érdekes egy mozdony oldalán Porsche-reklámot látni - bár amióta láttam az elektromos 911-est, már semmin nem csodálkozom...

Azon filózom, miért van az, hogy akárhányszor járok Berlinben, a volt Nyugat-Berlinről mindig felületes benyomásokat sikerül csak szereznem. A Zoologischer Garten pályaudvar és az Állatkert kivételével nem sikerült még igazán személyes emléket szereznem itt, pedig az esetek többségében még a szállásunk is "vesztberlini" volt. Mégis csak metrómegállók és utcák maradtak meg - sok széles utca, a keleti oldalnál kellemesebb sorházakkal, több kertes résszel, de valahogy nem túlzottan markáns arculattal. 

És itt megrögzött villamosmániásként gyorsan le kell szögezem: nem a villamos hiányáról van szó, mert a kelet-berlini villamosok se igazán bűvöltek el - Berlinben közlekedésmániásként a vasút/S-Bahn és a metró sokkal jobban tetszik. Köpenick persze klassz, Alt-Schmöckwitz környéke is, de amúgy azok a helyek, ahol Berlinben villamos jár, 80%-ban úgy néznek ki, mintha a külső Kerepesi utat (az Örs és a Szentmihályi út közt) egy csomó másik külső Kerepesi út keresztezné - csak a lakótelepi házak másfélszer-kétszer olyan magasak, mint nálunk. A villamosvonalak meg sose akarnak véget érni: csak mennek, mennek, bekanyarodnak, mennek, mennek, átmennek egy bezárt gyárövezeten, aztán még több külső Kerepesi út jön, aztán átmennek egy parkon, aztán még annál is több külső Kerepesi út jön... :)

Nyugat-Berlin ma is elég élesen elkülönül a volt Kelet-Berlintől, és érdekes módon - valószínűleg mivel a fejlesztések az egyesítés óta elsősorban a keleti oldalra mennek - a mai napig "NSZK-sabb", mint a legtöbb nyugat-német város. A képen látható Vilmos császár emléktemplom környéke például azt idézi fel bennem, hogy milyen volt az NSZK (Köln, Frankfurt am Main, Düsseldorf), amikor '89-ben először jártam ott. Mivel a volt nyugati nagyvárosok azóta is folyamatosan fejlődtek, átalakultak, ők már a XXI. században járnak, itt viszont még mintha mindig itt lenne a nyolcvanas évek végének hangulata. Vagy csak én érzem így? Tapasztalatom szerint jó néhány Berlinben élő magyar olvassa a blogot, ők is így érzik ezt?

A blogpasszív hétvége utáni hetet kezdjük egy táblával, melynek léte komolyan meglepett. Ez a bádogdarab vélhetően '86 - a Sikló újranyitása - óta ugyanott van, minden logó - és rendszerváltás ellenére. Lehet találgatni, hogy hol ;)

Most képek által utazni fogok (a valódi utazást pótlandó), olyan képekkel, melyek villamosos oldalak anyagának létrejötte közben készültek, mintegy melléktermékként.

Ezer éve volt, hogy Heathrow-n jártam, és mivel épp egy nyaralás elején voltam, spóroltam a memóriakártyával - de ezt a méretkülönbséges együttállást azért megpróbáltam megörökíteni:

Aranyosak, nem? Ha külön-külön repülnek el a fejünk fölött, észre se vesszük, hogy két különböző méretű madárról van szó, de egymás mellett azért feltűnő a dolog :)

Évekkel később, az akkor már beindult fapados lehetőségekkel odajutva Brüsszel fölött kaptam el ezt a nagyobbacska vasat, ami viszont nem fapados volt:

Tegnapelőtt meghalt Steve Jobs, az Apple egyik alapítója, és bár az Apple sose érintett meg igazán, pár mondatot azért bőven megérdemel ez az ember ebben a kockafejű blogban. Mert ilyen kaliberű IT-figura nem sok volt: kockának üzletember,  de üzletembernek kocka, úgyhogy bár az Apple termékek meglehetősen túl voltak hype-olva (igen, ez újabban magyar szó), azért a standard marketing bullshiten (ez meg már kicsit régebb óta magyar szó) túl valóban voltak jó dolgok azokban a termékekben, amiket beleálmodott a mindennapjainkba. Mert hát ezt csinálta: kitalálta, mi kellhet a piacnak, aztán el is adta, akkor is, ha a piac nem tudta, hogy az kell neki. Hogy röhögtünk, amikor bemutatták az első iMac-et. És bakker, bejött neki. Ez is!

Amúgy érdekes, hogy csillivilli ikonos, dizájnmunkaállomásos fickóként gondolunk rá, holott  évtizedeken át UNIX alapú termékeket árult. Például amikor összerúgta a port az almás céggel, megalapította a NeXT-et, ahol UNIX-os gépeket terveztek. Egy ilyenen fejlesztették ki a mai WWW alapjait, egy  ilyen gép volt az első webszerver. És ezen futott a NeXTSTEP oprendszer grafikus felülete, melynek dokkolós megoldásait másolta az az AfterStep X-felület, ami éveken át a kedvenc grafikus felületem volt a Linuxaimon. És később persze ez lett az Apple oprendszerének, az OS X-nek is az alapja. Mert, ahogy írtam, nem csak marketinges volt, de elég kocka is: tudta, hogy a UNIX jó alap bármihez, de azt is tudta, hogy az emberek nem akarják látni a UNIX felületét, pontosabban minél kevesebbet akarnak látni a technikai részekből... Úgyhogy ráhúzta az egészre azt a bizonyos csillivilli dizájnfelületet, amit nem ő talált ki, de ő ismerte fel, hogy az a jövő.

Emellett még felfuttatta a Pixar-ral/-rel (vérmérséklet szerint toldalékolandó) a számítógéppel készített rajzfilmeket (Toy Story, Monsters Inc) is, üzleti alapon. Aztán meg (sőt, igazából eközben) visszament az Apple-hez, és újra felvirágoztatta. Valószínűleg az Apple több volt neki sima üzletnél.

A legszebb persze az, hogy bár egyrészt antisznobsági, másrészt UNIX-shell függőségi, harmadrészt pénzügyi okokból kifolyólag mindig távol maradtam az Apple termékektől, mégis, az egyik legkedvencebb használati tárgyam egy 2006-os ipod nano. Elvileg csak egy mp3-lejátszó, de annyira praktikus, és annyira mindent kibírt eddig, hogy az már ijesztő. Szóval bárhogy nézem, Steve Jobs még az én mindennapjaimat is megérintette.

R.I.P.

A Budafoki út és az Irinyi József utca sarkán álló toronyépület, melyet évtizedekig csak "a Diákszálló" néven ismertem, több okból kifolyólag is közel áll a szívemhez. Egyrészt nyolc éven át a tövében található általános iskolába jártam, másrészt a kilencvenes évek második felében baráti és haveri köröm nagy részét schönherzesek alkották. Tiszteletbeli tagként még kupagyőztes is voltam, az ország legkomolyabb - és bizonyos szempontokból legrücskösebb - felsőoktatási hallgatói vetélkedőjén, a Schönherz QPA-n. És itt jegyzem meg, a "hallgató" a lehető legrosszabb körülírása a QPA résztvevőinek ;)

2003 óta a verseny része, hogy a kollégium hátsó falának ablakai egy óriási pontmátrix kijelzővé változnak. Eleinte egy pixel volt egy ablak, ma már huszonkétezer LED használatával egy kicsit túl nagy rasztertávolságú óriási színes mobiltelefon-kijelző lesz az épület. Évek óta el akartam kapni ezt az attrakciót, de most is csak a szerencsének köszönhető, hogy sikerült, mert csak tíz perccel a kezdete előtt tudtam meg, hogy aznap lesz - de semmi gond, egy órával később kezdték, mint meghirdették, úgyhogy még a céltalanul tébláboló tömegben is várakozhattam :) Ha már ott voltam, megpróbáltam kicsit videózni:

Bevallom, végül maga az ötlet, a technikai megvalósítás jobban tetszett, mint a pályaművek, melyek a kilencvenes évek közepi scene party-k 4 kilobyte-os és "lamer" demo versenyeit idézték. Kicsit több kreativitás kellett volna, és kevesebb nyan cat, ha engem kérdez valaki. Persze nem kérdez, úgyhogy az én nagynénikém térdekalácsát, tudom... ;) Egyébként hatalmas látvány a "kijelző", például a Lágymá... Rákóczi híd lehajtójáról, amit le is zártak a közönség kedvéért. Bónuszként a buliba néhány mozdonyvezető is beszállt: a Déli összekötő vasúti hídról lejövő nagyvasak némelyike dallamkürtölést rendezett, sőt, volt, amelyik kétszólamút, gondolom a közeli és távolsági kürtöt váltogatva. Szerintem ezt is be kéne venni valahogy a QPA versenyei közé, nem? Ki talál muzikálisabb mozdony+mozdonyvezető kombót. Gyeseves Taurusok nem játszhatnak :)