HamPLÓ

Annyi vonatos-villamosos és repülős bejegyzés volt mostanában (megint), hogy itt az ideje valami másnak. És kivételesen nem középöreg autókról beszélek, hanem hajókról. Bár Budapest rajongói hajlamosak azt hinni, hogy a Duna csak esztétikai elem a város látképében (az is), én a rajta zajló forgalmat is szeretem. Különösen az öreg munkagépeket - bár szerintem ezen a bejelentésen senki nem lepődik meg, aki ismeri az egyéb járműveknél alkalmazott preferenciáimat :)

Itt van például ez az összecsukott transzformer robot (vélhetően valami mederkotró alkalmatosság - de ha nem, tessék kommentben megmondani, micsoda!), amit a fantáziadús nevű Jégtörő III vontat. Ha jól emlékszem, éppen a Kiskörút lezárása miatt a Batthyány térre terelt 19-49 című villamosjáratot fotóztam a Bem rakparton, amikor megláttam, és nem bírtam nem megörökíteni.

Elsőre nem hittem volna, de átfért a Lándhíd alatt :) Dunához szokott szemmel nézve borzasztó nagynak tűnik ez a gép, és a kinézete is olyan, hogy egy James Bond filmben ez lehetne a főgonosz titkos prodzsektjét kivitelező hajó, ahol a főgonosz samesza majdnem megöli a főhöst, de aztán végül mégis ő esik bele valami nagy és durva gépbe... nem?

Bár a fényképezőgépem gyakorlatilag alkalmatlan magasan és gyorsan mozgó dolgok megörökítésére, ez sosem akadályozott meg abban, hogy újra és újra próbálkozzak. Budapest felett szerencsére ritkán lehet katonai gépeket látni, úgyhogy az augusztus huszadikai eskütétel tisztelgő áthúzásai, pontosabban annak főpróbái jellemzően kiváltói az ilyen próbálkozásoknak, és idén sem volt ez másként. Tavalyelőtt és azt megelőzően az Erzsébet híd környékén próbálkoztam, de többen állították, hogy a Hősök tere mögül sokkal jobb képeket lehet készíteni.

Hááát, én meg azt mondom, ha most is a Március 15. térre mentem volna ki, akkor legalább a Duna feletti áthúzást gyakorló gépeket elkaphattam volna, mert így csak három gyors áthussanás (Minyó + Mi-24, An-26, Gripen) jutott, a kigondolt fotóhelyre ugyanis nem lehetett odamenni a főpróba miatt, a tó feletti hídról viszont csak kis szögtartományban lehetett rálátni a gépek pályájára.

Végülis az Antonovot sikerült szinte normálisan elcsípni, a többiből inkább az élmény jutott.

Van valami bája annak, hogy egy német fórumban találtam linket egy cseh YouTube-fiók magyar tartalmára, mely egy remix, de egyrészt lehalkított hanggal kibírható ;) másrészt maga a film jó (bár narráció nélkül elég hatásvadász)! És azok a mozdonyok, azok az autók... azok a bajszok! Nem tudom, miből voltak az autókat vezető kaszkadőrök idegei, illetve hogy volt-e valami spéci felkészítése a kocsiknak (vélhetően igen), de az, amikor a Zsiguli oldalra vágódva fékez az átrobogó vonat előtt, meg amikor a közeledő vonat előtt hajtanak át a KGST-s csodákkal, meglehetősen ütősek:

Az utolsó snitteken látható koszorúk az 1982-es szárazréti tragédiára emlékeztetnek, amikor egy busz került a vonat elé. Tizenhat áldozat volt, köztük gyerekek is.

Bár most épp nincs nagyon kibírhatatlan meleg, azoknak, akiknek nincs légkondijuk, talán jól jön egy téli videó, némi miskolci villamosozással. Elég rövid és viszonylag lassú, de a hangulathoz ez illett. A Tiszairól indulunk egy ex-bécsi E1-essel, átzötyögünk a valószínűleg betegeskedő kocsiszíni kiágazáson, aztán ahogy meglátjuk a szembejövő Tatrát a selyemréti strand előtt, snitt, és máris kanyarodunk az újgyőri piac mellett a Vasgyár felé. Az egyvágányos óriáshurok felfelé vezető ágát végig is videóztam a kedvenc kanyarom utánig. A videó maradékán aztán a karácsonyi vásár még álló bódéi által kicsit átláthatatlanná tett Széchenyi utcában vagyunk, és többek közt azt is látjuk, ahogy a Nagyszínház falától másfél méterre haladnak el a sétálóutca jelleg miatt nem kimondottan siető villamosok:

Mivel nem akarom elveszíteni a blog törzsközönségét, azaz Rocko-t ;) gyorsan itt van valami másik kép:

Ilyet se lehet már Szegeden fotózni - és kivételesen nem csak arról van szó, a hogy a baloldalt látható, olasz gyártmányú pörgetős kijelzőt lecserélték színes-szagosra.

Mai értelmetlen blogbejegyzésünk ismét zenével foglalkozik. Ugyan a Megadeth később csinált az MTV-s unplugged definíciónak is megfelelő (=akusztikus) előadásokat, most azt láthatjuk-hallhatjuk, hogy milyen az, ha a világ legprogresszívabb thrash metal együttese az egyik legvirgázósabb számát bedugatlan hangszereken adja elő:

Őszintén szólva a Deep Purple 1990-es, Slaves and Masters című lemezét akkor hallottam először, amikor Mariannom egy időben állandóan azt bömböltette a kocsiban 2004 körül, de - bár nem az a tipikus klasszikus Purple - nekem meglehetősen bejött. Valószínűleg már csak azért is, mert bírom Joe Lynn Turner hangját (Malmsteen, Odyssey lemez, hejj!). Ez a szám pedig akkor is király, ha érződik rajta, hogy eleve rádiós slágernek írták, az éppen aktuális, kicsit hideg, elektronikus hangzással (ez a gitáron nem érződik, a basszuson és a billentyűn szerintem igen, pedig Turnert kivéve ez egy elég klasszikus felállás). A kliséknek megfelelően lassan ér el odáig, de érdemes megvárni az első refrént 1:15-nél, aztán ezerrel headbangelni vagy légdobolni rá, majd a végén újrahallgatni ;)

Aztán ha megvan, érdemes belefülelni a '91-es budapesti koncertbe is, amiről már többen meséltek - a jelek szerint rajtam kívül mindenki kint volt :) A hangzás itt mintha kicsit jobban hasonlítana arra, amire az együttes neve alapján számítanék:

A Keleti pályaudvar kisgyerekkorom egyik rejtélyes helye volt. Tudtam, hol van, ismertem jelentőségét, de látni csak akkor láttam, amikor a Közlekedési Múzeum felé menet pár pillanatig bekukucskáltam a főbejáraton át. Egyszer óvodás koromban le is rajzoltam a forgatagot, amit láttam: a MÁV-ot duplavével "írtam", mert a betűket még nem teljesen ismertem, és a sima V-hez képest a W alakja jobban tetszett, úgyhogy azt rajzoltam a járművekre :) Ezen felül még egy ide köthető élményem volt: hogy anyu munkahelyéről, ami az akkor még Népstadion névre hallgató metrómegálló közelében volt, be lehetett látni a fűtőház mellé, ahol gőzmozdonyok ontották a füstöt. Addig csak filmen láttam gőzöst - meg itt.

Aztán a nyolcvanas évek második felében elvesztettem a "Keleti-szűzességem", amikor rokonokat kísérgettünk ki nyaranta nagyival és/vagy unokatesómmal. Akkor már csak a szoborként kiállított Kandó mozdony tetszett, az érkezési oldal mellett (azt hiszem a Kerepesi út felőli az), mert magát a helyet elég gusztustalannak éreztem. Ja nem: azt hiszem, az érkezési oldali csarnokban is volt pár makett, azokat szívesen elvittem volna haza magammal :)  Aztán pár évvel később, már gimnáziumban német cserediákokat vártunk; a vonatuk három órát késett október közepén, úgyhogy mire megjöttek, mi darabosra fagytunk - ez se volt valami pozitív élmény. Egyszerűen nehéz volt itt pozitív élményt szerezni... Később a Kandó-mozdony eltűnt (a Füstibe került), és már csak külföldi utakkor jártam ide, jellemzően öt óra túl koránkor. Vonat megkeres, üres helyre levágódik, hátizsákot térd közé szorít, szunya bevág. Az esti hazajövetelek rosszabbak voltak, a mínusz hatezredik vágánytól a metróig eljutni a taxi- és zimmer frei-tukmálók közt... Persze jegyet venni is feeling volt, amikor a "valuta váltása csak a hivatalos árusítóhelyen engedélyezett!" (vagy valami hasonló) tábla tövéből kiabált rá az emberre a jóarcú illegális cséndzsmanus, miszerint "én jobban váltok, ne menjen be oda!". Te jószagú ég, a vonattal a fővárosba érkezőknek évtizedek óta ezek az első élményei, és csodálkozunk, ha inkább "görögbe" mennek a turisták? Pedig ha a Keletin (vagy repülővel érkezve a KöKin) túl vannak, akkor már csak jobb lesz a tartózkodásuk...

Nem nagyon jó kép, de ez van :)

Ez se ma volt... a blogon meg remélem még soha :) Ez az, amire nem lehet felkészülni... pontosabban ma már meg se kell próbálni, mivel tanuló UV úgyse fog szembejönni az emberrel. Mukik azért szerencsére még előfordulnak.