HamPLÓ

Most kivételesen naplóként fogom használni a blogot - nem lehet minden bejegyzés egy-egy alaposan resersált, tökéletesen szavakba öntött, észveszejtően szép képekkel illusztrált sztori ;)

Naszóval anno hencegtem az UV kontrollerrel, amit vettem a BKV-tól. Eddig kint állt az erkélyen, de most egy apróbb építkezés miatt bekerült a nagyszoba sarkába. És rájöttem, hogy ott is szeretném tartani. Csak egy baj van: ahogy kinéz. Konkrétan így:

Nincs valakinek ötlete, hogyan lehetne normális állapotba hozni? Hogy ne legyen rozsdafoltos a teteje, hogy csillogjon a rézlap, hogy ne legyenek feketék a vasfelületek. A "fújd le kályhaezüsttel" című javaslatot lehetőleg hanyagolnám :)

Szeptember 22-én lecserélték a Széchenyi-hegyi adótorony tetejét, a digitális műsorszórásra való áttérés részeként. A százkilencvenegynéhány méteres antenna utolsó, tizenvalahány méteres szakaszát ipari alpinisták leválasztották a szerkezetről, a leemelés, illetve az új antennacsúcs beemelése pedig daruval történt. Repülő daruval, hogy butaújságírósan fogalmazzak: egy orosz gyártmányú, Kamov Ka-32 típusú helikopterrel, melyet egy svájci cég üzemeltet. Egy német cég megbízásából. Egy magyar cég számára. Éljen a globalizáció! ;)

A Ka-32-est a nyolcvanas években fejlesztették ki a Ka-27-es tengeralattjáró-vadászból. Jellegzetes Kamov-masina az egymással ellentétes irányba mozgó koaxiális rotorokkal. Az A alváltozat a nemzetközi szabványoknak megfelelő felszereltséget jelenti, ezen belül az A12 a Svájc által elismert verzió.

És most jöjjön egy négy és negyed perces videó a daruzásról. Amikor ugyanis rájöttem, hogy nem igazán alkalmas fotózásra az idő, gyorsan áttértem a filmezésre. Mára virradó éjszaka pedig felfedeztem magamnak a Microsoft MovieMakert, úgyhogy ez egy erősen vágott verzió, mivelhogy a daruzás sok egyhelyben függeszkedéssel és lassú mozgással jár, így nem kimondottan akciódús látvány. Viszont marha érdekes ilyesmit élőben látni!

Ha akadozik a videó, állítsd le (||), és várd meg, amíg a letötést jelző csík elkúszik a jobbszélre. Ha már letöltődött, nem fog megszakadni.

A gép rendelkezik robotpilótával (állítólag olyannal, hogy ha csak egy ember repüli a masinát, akkor bekapcsolja a függeszkedés üzemmódot, és otthagyhatja a kormányokat, amíg a darut kezeli - bár érdekelne, hogy ezt megengedik-e az európai szabályok, vagy csak egy lehetőségről van szó), de azért úgy gondolom, így sem feltétlenül könnyű feladat ennyi ideig egyhelyben lebegni, és aztán - immár megterhelve - megint elindulni.

A helikopteresek mellett nem szabad megfeledkezni a tornyon dolgozó ipari alpinistákról sem: ők azok, akikkel semmi pénzért sem cseréltem volna :)

... inkább gyorsan letapossa az összeset. Nincs száz méternyi összefüggő érintetlen védőkorlát a városban, és a nyilván mindig az útviszonyoknak megfelelően vezető próbaschumacherek miatt az aluljárók korlátjai is lassan mind lecserélődnek - a régi, üvegezett helyett általában tömör betonra. Mert a város sötét lovagjai nem csúsznak ki: ők így szoktak megállni.

A korlátok romjai helyén eredetileg egy-egy utca nyílt, ahová az autós bekanyarodott, és csak aztán vette észre, hogy azokaszemetek megszüntették az utcát, és erről még csak nem is szóltak neki!

A baloldali képen a korlát leküzdése után a driftelés lokális bajnokai rögtön a villamosmegállóban várakozókon találhatják magukat. Persze egy-egy szóbeli vállonveregetés a megállót és az előtte levő kanyart megtervező és engedélyező szakembereknek is jár. Jobboldalt: itt valaki vagy nagyon bénán bírt visszatolatni a sarkon, vagy ez valami újfajta street-art.

Ezt a korlátot nem a járdára való feltolatáskor túlbuzgó jómunkásemberek görbítették el, hanem Uri Geller.

Na most mi van, ő igenis kocsival akart felszállni a villamosra. Csak az a rohadt lánc nem engedte!

Nem illett a kereszteződés fengsui-jához az érintetlen korlát, hát gyorsan átalakították. Nem volt egyszerű, hiszen ide csak forgalmi iránnyal szemben lehetett eljutni, de a kozmikus harmóniáért semmi sem túl drága!

Teherautóval szűk helyen tolatni márpedig mindenki tud - a korlátokat nyilván eleve ilyen görbén rakták ki!

Megjegyzés: tudom, valaki a kommentekben majd úgyis megírja, hogy kisebbségi komplexusom van, mert irigylem az autót a gazdag, szép és sikeres emberektől (valamint különbenis az én anyámat), de azért engem hadd idegesítsen ez a jelenség :)

... az előző felhős bejegyzés kritikán aluli minőségét jóváteendő :)

Sajnos képen nem néz ki olyan jól, mint élőben, de azért:

Még ha az alja lett volna megvilágítva, az alatta elterülő város által... De így, hogy az alja sötét volt, és a közepéből jött a fény, eléggé túlvilági kinézete volt :)

Ma, az észveszejtően szép őszi napsütésben azon gondolkoztam vala, mekkora adag balszerencse kellett ahhoz, hogy tegnapra tervezzük be szegedi látogatásunkat. Tegnap ugyanis konkrétan kiakasztó idő volt odalent. Persze nem véletlenül szombatra tűztük ki a látogatást: a helyi villamosközlekedés századik születésnapja alkalmából villamos-felvonulás volt beígérve, így nálam kevésbé mobilis barátaim akkora vettek ki szabadnapot/kérték el magukat párjuktól. A "villamoskorzót" aztán lemondták, mivel a közlekedési vállalatnak volt egy sajáthibás (troli gázolt motorost) balesete előző nap. Persze ez a változtatás akkor történt, amikor a többiek már nem tudták megváltoztatni beosztásukat.

Hogy aztán még ehhez képest is rossz idő volt, az viszont mélyütés a javából. Persze ezt ígérték a meteorológusok, de azért legalább tíz percre abbamaradhatott volna a szakadó eső! Bár, tulajdonképpen abbamaradt - amikor már annyira sötét volt alapból, hogy nem lehetett értelmesen fotózni. De tényleg, ilyen még nem volt: amikor hazajőve letöltöttem a képeket, legszívesebben mindegyiket letöröltem volna, és inkább elfelejtettem volna, hogy aznap bárhova is kimozdultam. A legtöbb kép teljesen rossz fényben készült: vagy sötétek, vagy valószerűtlen színűek a vizes aszfalton való tükröződés miatt (is). A kevés jó beállítás nagy részén meg hatalmas homályos pacák láthatók: esőcseppek a lencsén.

Ami ennél is kellemetlenebb, az az, hogy nem csak fotólehetőség nem volt sok, de a nap sztárját, a 100 éves villamos utánépítését is csak a nap végén hozták ki, amikorra teljesen átáztam-átfáztam, és már nem bírtam annyira örülni egy fapados és fűtetlen villamosnak. Azért persze jó volt egyik kedvenc városomban lenni, meg a társaság is jó volt, de ha legközelebb reggel ilyen időt észlelek - bármennyire is beterveztem az aznapi utazást, és bármennyire is reménykedem, hogy "majd délutánra megjavul" -, egyszerűen itthonmaradok, és bevágom a szunyát :)

Tegnap volt az utolsó munkanapom eddigi munkahelyemen, és ennek befejeztével egyenesen próbaterembe mentem, Interszitivel és Almár Ákossal zenélni zajongani egy kicsit, úgyhogy velem volt a gitár. Mondtam is a kollégáknak, hogy az új állásomat megnézhetik az Astoria aluljáróban, aholis indiánnak öltözve fogok gitározni...

Na mindegy, a próba érdekes volt. Amikor blues-hülyültünk, az SZVSZ tök jó volt, de amikor megpróbáltuk eljátszani a Twisted Sister-től a We're not gonna take it-et, na az nem ment. Pedig igazán nem az a bonyolult szám - inkább primitívnek (de azért jónak mondanám). Vicces volt, hogy már azt se bírja egyikünk se tévedés nélkül eljátszani. Lehet, hogy néha meg is kéne hallgatni a számot, hogy mikor jön a refrén, és hanyadiknál jön a bridge? :)

Na mindegy, önsegítségként itt a klip, a "családi mozis" körítéssel:

Nagyszerű, a jelek szerint "végre"/megint van magyar scum (szó szerint "söpredék"; igazából megtévesztésre építő kéretlen reklámlevél - azt hiszed, neked szól, vagy egy félrement valódi levél, ezért beleolvasol):

"Szia Mackosajtom! Innet toltok most neked filmeket"

Van benne link is, én természetesen kihagytam, de félek tőle, hogy sokan nem fogják. Aaaannyira béna trükk, és le merem fogadni, hogy mégis működik... Mindenesetre üzenem a feladónak:

Szia Grízestészta! Tudod, ki "Mackósajtod" neked!?

:-/

Ezt a képet még a július végi Ferencvárosi Nagy Bombariadó alatt készítettem, hazafele gyaloglás közben. Tulajdonképpen már átgyalogoltam a téren, amikor felötlött bennem, hogy ilyen üresnek ki tudja, fogom-e valaha látni ezt a teret, úgyhogy visszacammogtam, és kattintottam párat:

A képnek semmi köze semmihez, csak gondoltam biztos lesz olyan, akinek tetszeni fog - ma, a nagy útlezárások + az aktuális Kritikus Massza idején biztos nem így fog kinézni :)

Szeptember eleji hír volt, hogy meghalt Don LaFontaine, aki az elmúlt harminc év amerikai filmjeinek körülbelül 90%-hoz narrálta azokat a bizonyos rövid promóciós filmecskéket, amiket újabban - szép magyar szóval - trailernek hívunk (azelőtt csak reklám volt az is, mint a "traubit akarok" vagy a "kaszkót akarok kötni"). Akkor nem volt időm megemlékezni róla, most megpróbálom pótolni. Sokat persze nem tudok hozzátenni a témához, de közép-gyerekkoromhoz annyira hozzátartozott a hangja, hogy egy rövid bejegyzést mindenképpen megérdemel.

Naszóval, '89 körül eltűnt a kábeltévéről a Sky Channel, csak egy Sky One nevű hibridcsatorna maradt, amin a legjobb műsorok idején vagy a Eurosport ment, vagy egy Landscape Channel nevű furcsaság (unalmas zenékre tájképeket mutogattak - nem vicc). Viszont felbukkant egy Sky Movies nevű adó, ahol délutántól éjfélig filmek mentek. Remek lehetőség volt arra, hogy komoly populáris (;)) filmes műveltséget szerezzen az ember, ráadásul eredeti nyelven! A filmek közt pedig reklámok mentek: aktuális és régebbi filmek trailerjei. Itt figyeltem fel arra, hogy ezek túlnyomó részében ugyanaz a hang dobálta a szuperlatívuszokat az arcunkba - legyen szó a Halálos fegyver 2-ről, a Szellemirtók II-ről, az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag-ról, vagy az Erik a viking-ről...

Konkrétan azt hittem, hogy Hollywoodban van két tucat ember, aki ugyanúgy hangzik, és csak sokkal később tudtam meg, hogy nem, tényleg egyetlen ember mondta fel a trailerek túlnyomó részét. Na, ő volt Don LaFontaine, aki szeptember elsején hagyta itt az árnyékvilágot. Eredetileg technikusként dolgozott trailerek készítésénél, illetve a szövegeket írta, aztán egyszer nem jött el egy bemondó, és akkor ő ugrott be a helyére. Jó választás volt. Amúgy nem csak mondta a szövegeket, hanem egy részüket ő is találta ki, erősen hozzájárulva a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek szuperlatívuszhajhász reklámszövegekben tocsogó mozivilágához. De a dörgő orgánum miatt nem haragszunk rá :)

Az ő emlékére álljon itt ez a kis önirónikus interjú:

és ez a paródia, Pablo Franciscótól:

Kíváncsi vagyok, milyen lesz az amerikai mozik új hangja...