Ma, az észveszejtően szép őszi napsütésben azon gondolkoztam vala, mekkora adag balszerencse kellett ahhoz, hogy tegnapra tervezzük be szegedi látogatásunkat. Tegnap ugyanis konkrétan kiakasztó idő volt odalent. Persze nem véletlenül szombatra tűztük ki a látogatást: a helyi villamosközlekedés századik születésnapja alkalmából villamos-felvonulás volt beígérve, így nálam kevésbé mobilis barátaim akkora vettek ki szabadnapot/kérték el magukat párjuktól. A "villamoskorzót" aztán lemondták, mivel a közlekedési vállalatnak volt egy sajáthibás (troli gázolt motorost) balesete előző nap. Persze ez a változtatás akkor történt, amikor a többiek már nem tudták megváltoztatni beosztásukat.

Hogy aztán még ehhez képest is rossz idő volt, az viszont mélyütés a javából. Persze ezt ígérték a meteorológusok, de azért legalább tíz percre abbamaradhatott volna a szakadó eső! Bár, tulajdonképpen abbamaradt - amikor már annyira sötét volt alapból, hogy nem lehetett értelmesen fotózni. De tényleg, ilyen még nem volt: amikor hazajőve letöltöttem a képeket, legszívesebben mindegyiket letöröltem volna, és inkább elfelejtettem volna, hogy aznap bárhova is kimozdultam. A legtöbb kép teljesen rossz fényben készült: vagy sötétek, vagy valószerűtlen színűek a vizes aszfalton való tükröződés miatt (is). A kevés jó beállítás nagy részén meg hatalmas homályos pacák láthatók: esőcseppek a lencsén.

Ami ennél is kellemetlenebb, az az, hogy nem csak fotólehetőség nem volt sok, de a nap sztárját, a 100 éves villamos utánépítését is csak a nap végén hozták ki, amikorra teljesen átáztam-átfáztam, és már nem bírtam annyira örülni egy fapados és fűtetlen villamosnak. Azért persze jó volt egyik kedvenc városomban lenni, meg a társaság is jó volt, de ha legközelebb reggel ilyen időt észlelek - bármennyire is beterveztem az aznapi utazást, és bármennyire is reménykedem, hogy "majd délutánra megjavul" -, egyszerűen itthonmaradok, és bevágom a szunyát :)