HamPLÓ

Olyan régen volt itthon rendes repülőnap, hogy 2017 augusztusában átrándultam Szliácsra egy kis utánégető-dübörgést hallani, illetve kerozinszagot szagolni. Megérte :)

SIAF 2017, Szliács
Repülőnap félúton Zólyom és Besztercebánya közt, első oldal

Rómába nem síndöcögényeket nézni megy az ember, legalábbis én nem terveztem be ilyen célú kitérőket a napi programba. Egy kivétel azért volt: mindenki mondta, hogy a főpályaudvar mellől induló 950 mm-es nyomtávú vicinálist meg kell nézni. Ez nem is jelentett nagy megerőltetést, mert a szállodától másfél saroknyira volt a végállomása:

Egy budapesti sínbolondnak meghitten ismerős egy ilyen végállomás: úgy hatszáz méterre fekszik a nagyállomás főbejáratától, a metrótól, villamostól, buszpályaudvartól, nehogy túlságosan kényelmesek legyenek az átszállási lehetőségek - mintha csak a közvágóhídi HÉV végállomás kistesóját látnánk! Hozzá kell persze tenni, hogy miközben a közvágóhídi internemnormális csomópont 1887 óta nagyjából ugyanott van (azért közben átkerült az út egyik oldaláról a másikra), itt a szerelvények eredetileg bementek a Termini elejéig, csak 1940 után lettek ebbe az utcába száműzve.

A ma alig öt és fél kilométeres vonal fénykorszakában egy 137 kilométeres vonalcsoport belső része volt. A tízes-húszas években kiépült hálózatot az évek során megtépázta a második világháború, egy sor földcsuszamlás, és a közlekedési igények megváltozása. A megmaradt vonal külső szakaszával párhuzamosan ma a C metró közlekedik, bár a vágányok még megvannak, de a belvárosi szakaszt is megszüntetni - vagy a villamoshálózatba integrálni - tervezték, valahogy mégis megmaradt nekünk.

A ma itt közlekedő járművek többsége 1926-ból származik: egy részük pótkocsiból lett átalakítva az '50-es évek végén, a 400-as sorozat eleve motorkocsinak épült ugyanakkor, a 100-as kocsik pedig 1941-esek (ezek látványosan hosszabbak: eggyel több oldalablakuk van). A szerelvények összeállítása érdekes: egy közbezárt motorkocsiból (motrice) és két vezérlő pótkocsiból (rimorchi pilota) állnak; a résztvevők pályaszámai az utastérben, illetve az első ajtó mellett vannak feltüntetve, tehát konkrét példákkal a 421-es számú szerelvény összeállítása: 056+421+063, a 103-asé pedig 107+103+085. A kettő közül az egyik pótkocsin vannak villamosberendezések is, ezek betűjelzése RP helyett RP-EL.

Róma panorámájában gyönyörködve tűnt fel ez az épület a Viktor Emánuel emlékmű közelében. Ha kicsit (de legalábbis nullánál) több útikönyvet olvasok, valószínűleg tudtam volna róla, így viszont eléggé meglepődtem:

Az a ház megette a Colosseumot? :) Persze világos, hogy nem erről volt szó, mert a valódi Colosseum is látszott onnan, de hogy valami hasonló célú épületről volt szó, az biztosnak tűnt.

"Marcellus színházának" építését még Julius Caesar (csak hogy szokjuk a gyerekkorunkban ránkragadtól eltérő kiejtést: Júliusz Kaiszar) rendelte el, de már unokaöccse, fogadott fia és utóda, Augustus fejezte be. Nevét Marcus Claudius Marcellus után kapta, aki Augustus unokaöccse (mindig ezek az unokaöccsök!), és így lehetséges utódja volt, míg fiatalon el nem vitte egy betegség.

Nem minden vonatfotós túra jár teljes sikerrel, illetve van olyan is, hogy az "elsődleges célt" még elkapod úgy-ahogy, de utána a maradék idővel nem tudsz mit csinálni (mert hazamenni még korán lenne). Valami ilyesmi volt a 2016 decemberi kiruccanás, amikor a 10-es vonalon akartunk elkapni egy néhány hónapig Ludmillával közlekedő személyvonatot. Bár nagyon szép napkelténk volt (a körülményekhez képest), aztán beborult, amikor pedig más vonalak felé néztünk, még rosszabbra fordult a helyzet. Végül jobb híján a nagycenki kisvasúti skanzenben kötöttünk ki:

Nagydízelre mentünk, kis gőzösöknél kötöttünk ki
Bezzegvasúttól múzeumvasútig (amit amúgy ugyanúgy a bezzegvasút üzemeltet)

Folytassuk az év első hetét hozott anyaggal! Captain Disillusion youtube-csatornája általában átverések,  trükkök és netes agyatlanságok kicsit mesterkélt stílusban, de alapjában véve szórakoztatóan előadott leleplezéséről szól, de nemrég a főszereplő/készítő átment rajongó üzemmódba, és inkább a Vissza a jövőbe filmek trükkjeiről mesélt egy sort. Mivel én is rajongó vagyok, megosztom ezt a két, szerintem igazságtalanul kevés látogatóval rendelkező videót itt:

Amúgy ez a trilógia még mindig benne van a legjobb trilógiák első két helyezettje közt. Sőt, igazából javított is a helyezésén, mert a másik trilógiával ellentétben ehhez nem csináltak elő- vagy utótrilógiát :)

Kezdjük az évet jó levegőn - már hogy virtuálisan: képeken, videón :) Október végén pár napot Szilvásváradon töltöttünk Mariannommal, és természetesen a kisvasutat se hagytuk ki. Az idő ugyan nem volt olyan szép, mint tizenéve, de azért a vonatozást pont megúsztuk ronggyá ázás nélkül.

A 403-as pályaszámű Mk48-as eredetinek tűnő állapota ellenére voltaképp elég korszerű, néhány éve ugyanis hibriddé építették át (összehasonlításképp: így néz ki a lillafürediek hibrid Mk48-asa). Ahogy a képen látható, elég nagy forgalom volt, pár perc eltéréssel indult felfelé a két háromkocsis vonat. A lenti végállomás számomra mindig fura, '83-ban még nem innen indultunk vízesést nézni, hanem a településhez közelebbről.

És itt már fent vagyunk Szalajka-Fátyol-vízesés végállomáson, ahol a 411-es várakozik a visszaindulásra. Érdekes módon itt is rövidült a vasút: sokáig azt hittem, rosszul emlékszem, de most már tudom, vagy legalábbis tudni vélem, hogy anno tényleg tovább ment a vonatunk. Ennek ellenére a szilvásváradi vonal cseppet sem szétszabdalt, halódó csonk, hanem nagyon is él!

Idén nem önajánlgatással akarom az évet zárni, hanem egy virtuális rockbulival. Ráadásul ez nem csak a szilveszterhez illik, hanem rögtön újévi koncertnek is elmegy, még ha nem is Bécsből :)

Amikor Gary Moore meghalt, leginkább a Thin Lizzy gitárosaként méltatták a médiában, pedig az idő, amit ezzel az együttessel - több részletben - együtt töltött, talán három évet se adna ki. Az más kérdés, hogy amikor épp nem utálták egymást, legjobb barátok voltak Phil Lynottal - 1974-ben ezért is ugrott be az újév napján kilépett gitáros, Eric Bell helyére.

Ennek a pár hónapnak nem sok nyoma maradt zeneileg, pedig Gary korántsem csak Eric helyett playbackelni állt be a bandába - annak ellenére, hogy néha azt is kellett, mint a fentebbi videón.

Persze érthető, hogy nem sokat tudunk erről a pár hónapról, hiszen az egyetlen akkor hivatalosan kiadott dal ebből az időszakból a "Little Darling" című kislemez volt. Készültek azonban más felvételek is, a BBC 1 rádió John Peel Sessions című műsora számára. Az adás létrejötte abszurd angol humornak hat: a BBC annak idején nem adhatta le a slágereket lemezről, de újrajátszathatta azok tartalmát session zenészekkel - akár a dalokat eredetileg megíró és feljátszó zenészekkel is! A műsor keretében a névadó által meghívott zenekarok általában 4-5 éppen aktuális/új számot vettek fel egyetlen nap alatt, a demónál komolyabb minőségben, de a nagylemeznél nyersebb hangzással. Esetünkben mindez azért érdekes, mert a Phil Lynott (ének, basszusgitár) - Brian Downey (dob) - Gary Moore (gitár, ének) felállás nem jutott el a nagylemezig, Gary ugyanis hamarabb továbbállt.

A Lizzy egyébként többször is járt a BBC stúdiójában; az 1974 áprilisi adás az, amivel most foglalkozunk. Csak hárman voltak, nem túl sok stúdióidővel, de lelkesen...

A "Sitamoia" a dobos Brian Downey szerzeménye, valószínűleg egy régi népdal kiforgatásával jött létre. Tulajdonképpen valahol félúton van annak a kelta-ír hangzásvilágnak a kialakulásában, ami a Whiskey in the Jarral kezdődött, és az Emeraldban, a Black Rose-ban, vagy éppen az Over the Hills and Far Away-ben csúcsosodott ki.

St. Pöltenen eddig mindig csak átutaztam, ideje volt egyszer meg is állni. Na nem a belvárosban, hanem az osztrák szövetségi vasutak kocsi és dízel főműhelyében. A "kis sárga sínizét" már mutattam itt a blogban, de őszintén szólva nem ő volt a leglátványosabb résztvevő, hanem ez a gőzös:

Gyakran szoktam morogni, hogy mennyire nem előnyös a magyar gőzösökre jellemző fekete festés, mert nem lehet eléggé kivenni a részleteket, ráadásul nehéz őket fotózni. Mennyivel fotogénebb egy ilyen festés, mint ez itt lent, nem? 

A St. Pöltenben látott masina, és a Füstiben fotózott zöld jószág ugyanahhoz a típushoz tartozik: a k. k. priv. Südbahn-Gesellschaft / cs. kir. szab. Déli Vaspályatársaság 109-es sorozatához. A Magyarországon maradt, 1917-es gyártású 109,109-es a cég által nálunk használt zöld színben tündököl ma is, míg ...

... az 1912-es gyártású 109.13-as az osztrák területen használt feketét viseli. Nyilván más különbség is van a két üzemképes öregfiú közt, de nem értek hozzá, marhaságokat meg nem akarok írni.

A sok vonatozás után térjünk vissza Szliácsba, mely repülőnap egyfajta Kecskemét-pótló volt számomra. Ugyan nem szokott annyira nagyszabású lenni, és a napsütés iránya se ideális a nap felében, mégis jó hangulata van.

Szigorúan laikus véleményem szerint bármilyen repülőnapon, ha a fellépők közt nincs Raptor, Szu-27-es vagy annak valamelyik továbbfejlesztése, akkor az F-18-as bemutatója lesz a legjobb, holtversenyben a Rafale-lal. Ritka jól sikerült gép a "Hornet" ahhoz képest, hogy a köztudatban nincs annyira benne, mint az F-16-os vagy F-15-ös. Az idei szlovák nemzetközi repnapon a spanyolok EF-18M-je lépett fel, és ugyanúgy öröm volt nézni, mint öt évvel korábban a svájcit. A kedvencem a 2:35 után látható rész, amikor felhúzza függőlegesen, majd amikor elfogy a lendület, nem jön le azonnal, hanem kicsit még fennmarad, mintha valami repülőmodell lenne :) Ja, és a nagy állásszögű lassú áthúzás itt tényleg lassú, nem úgy, mint amikor a Gripen szerencsétlenkedik.

Az F-18-cal ellentétben én Eurofightert még soha nem láttam olyat csinálni, amitől letettem volna a hajam. Tudom, hogy ezek a bemutatók nem a harcászati értékre mennek rá, de ránézésre alig repülnek vele szebben, mint a nem éppen műrepülőgép Tornadóval. Na jó, ez azért túlzás, de nincs az a sokadik generációs csoda érzésem. Két erős hajtómű egy bazi nagy szárnyon - értem, hogy sok rakétát rá lehet aggatni, de sok néznivaló nincs rajta. Szerintem.

Alapvetően a Nohab miatt hagytam magam rábeszélni erre a túrára, de titokban reméltem, hogy mást is fogunk látni: míg az északnyugati magyar-szovák-cseh határátmenet mentén a 25 kV-os váltakozó feszültséges világba kóstolhat bele az ember, a mostani úticél Ruttka környéke 3 kV egyenfeszültséggel van villamosítva, az odavezető út mentén pedig jobbára a dízelek vannak otthon. Ez eleve jól hangzott, de a valóság felülmúlta a reményeimet: a vonatokon kívül a táj szépsége mellett se lehetett szótlanul elmenni, és a kocsiban is jó hangulat volt. Rendhagyó hangulatképző elemként a szövegben levő gombokra kattintva meghallgathatod azt a zenét, ami a menet közben hallgatott rádióból szólva a fejemben összekapcsolódott az éppen készített képpel, képekkel - de tessék felkészülni arra, hogy egy szlovák punk/rock rádióról volt szó ;)

Nohabtól Búvárig, Nyugatitól Ruttkáig
Az év vonatfotós túrája: Nohabot üldözve a Felvidéken

UI: Érdekes, hogy az én weboldal- és blogkészítési ihletem állandóan egybeesik azzal, amikor ünnepnapok és/vagy vakáció miatt mindenki minden mást csinál weblap- és blogolvasás helyett. Lehet, hogy pár héttel később kellett volna feltölteni ezt az oldalt is, de annyira örülök annak, hogy megcsináltam, hogy nincs kedvem várni. Mondjuk azt, hogy ez az oldal az én karácsonyi ajándékom mindenkinek, akit érdekel az ilyesmi :)