Rómába nem síndöcögényeket nézni megy az ember, legalábbis én nem terveztem be ilyen célú kitérőket a napi programba. Egy kivétel azért volt: mindenki mondta, hogy a főpályaudvar mellől induló 950 mm-es nyomtávú vicinálist meg kell nézni. Ez nem is jelentett nagy megerőltetést, mert a szállodától másfél saroknyira volt a végállomása:

Egy budapesti sínbolondnak meghitten ismerős egy ilyen végállomás: úgy hatszáz méterre fekszik a nagyállomás főbejáratától, a metrótól, villamostól, buszpályaudvartól, nehogy túlságosan kényelmesek legyenek az átszállási lehetőségek - mintha csak a közvágóhídi HÉV végállomás kistesóját látnánk! Hozzá kell persze tenni, hogy miközben a közvágóhídi internemnormális csomópont 1887 óta nagyjából ugyanott van (azért közben átkerült az út egyik oldaláról a másikra), itt a szerelvények eredetileg bementek a Termini elejéig, csak 1940 után lettek ebbe az utcába száműzve.

A ma alig öt és fél kilométeres vonal fénykorszakában egy 137 kilométeres vonalcsoport belső része volt. A tízes-húszas években kiépült hálózatot az évek során megtépázta a második világháború, egy sor földcsuszamlás, és a közlekedési igények megváltozása. A megmaradt vonal külső szakaszával párhuzamosan ma a C metró közlekedik, bár a vágányok még megvannak, de a belvárosi szakaszt is megszüntetni - vagy a villamoshálózatba integrálni - tervezték, valahogy mégis megmaradt nekünk.

A ma itt közlekedő járművek többsége 1926-ból származik: egy részük pótkocsiból lett átalakítva az '50-es évek végén, a 400-as sorozat eleve motorkocsinak épült ugyanakkor, a 100-as kocsik pedig 1941-esek (ezek látványosan hosszabbak: eggyel több oldalablakuk van). A szerelvények összeállítása érdekes: egy közbezárt motorkocsiból (motrice) és két vezérlő pótkocsiból (rimorchi pilota) állnak; a résztvevők pályaszámai az utastérben, illetve az első ajtó mellett vannak feltüntetve, tehát konkrét példákkal a 421-es számú szerelvény összeállítása: 056+421+063, a 103-asé pedig 107+103+085. A kettő közül az egyik pótkocsin vannak villamosberendezések is, ezek betűjelzése RP helyett RP-EL.

Az utastér elég hihetetlenül néz ki: beosztása, hangulata régies, de a használt anyagok a hetvenes-nyolcvanas, az ülések pedig a kilencvenes éveket idézik. A képen látható jármű (RP 056, tehát egy 1926-ban a Carminati e Tosellinél pótkocsinak épült, majd 1959-ben vezérlő pótkocsivá átépített négytengelyes) leghangosabb berendezése egyébként a légsűrítő volt. Ráadásul nem csak hangos volt, hanem úgy rezegtette a végállomáson álló kocsit, mintha belsőégésű motor járt volna a padló alatt!

Persze vannak újabb, csuklós járművek is a vonalon: a 820-as sorozatba tartozókat a '80-as, a 830-asba tartozókat pedig a '90-es években építették - de nem ők adják meg az üzem hangulatát :)  Fontos megjegyezni, hogy nem ezek voltak az első korszerű szerelvények itt, mert az ötvenes években három, a hatvanas években pedig hét Jacobs-csuklós motorvonatot is üzembe helyeztek - csak sajnos ezeket már kivonták a forgalomból.

Nem mentünk végig a vonalon, amit utólag erősen sajnálok, hiszen így gyakorlatilag csak két megállótávot láttunk az egészből; a videók is itt készültek. Persze az is igaz, hogy minden jel szerint nem maradtam le semmiről, ez a vasút nem fog csak úgy elveszni. Ha esetleg valamit rosszul értettem volna (olaszul csak kicsit tudok jobban, mint trombitálni, főleg azért, mert trombitálni egyátalán nem tudok), kiegészítéseket, javításokat szívesen fogadok!

Forrás: olasz Wikipedia, www.railfaneurope.net, www.tramroma.com