HamPLÓ

... meg az összes többi is, legalábbis a Balatonon 2025-ben. Amikor 2022 őszén -  negyvenegykét év kihagyás után - először mentem le hajózni a Balatonra, nem gondoltam, hogy a rákövetkező három nyáron így rágyógyulok a tóra - márpedig rágyógyultam, amit a blog erős témaváltása is tanúsít. Tavaly 52 órányi vízen tartózkodás során betettem majdnem 600 kilométert a képzeletbeli hajós kilométerórámba, és bár kevesebbet fotóztam, mint mondjuk két éve, azért így is megtöltöttem három weboldalt a képekkel. Pontosabban most már négyet - ez a mostani bejegyzés az utolsó néhány hónapot mutatja be:

Sajnos tényleg elmúlt a Balatoni nyár
Balatoni szezonzárás 2025-be!

2025. november 9-én az őszi karbantartási vágányzár végén érdekes kísérletet végzett a BKV: a svábhegyi fogaskerekűre felküldött egy szakemberekkel és műszerekkel telezsúfolt modernizált Tatra villamost. Nem azért, mert nyolcvanas években gyártott villamosokat akarnak járatni a piros szerelvények helyett, és nem is azért, mert unatkoztak, de erről a részéről egyszerűen nincs kedvem írni, annyi zöldséget olvastam róla a neten. Ez a típus volt a legalkalmasabb a próbákhoz, hát ezt használták. Én csak néhány képet szeretnék megmutatni erről a ritka - még az is lehet, hogy egyszeri - alkalomról.

A próba a Szent János kórház feletti szakaszon kezdődött, itt próbálták ki, hogy a Tatra a gyakorlatban mennyire bírja az emelkedőt, és főleg, hogy hogy tud megállni, mert az az igazi trükk a meredek és csúszós pályán úgy felfelé, mint lefelé. Azért írtam, hogy "a gyakorlatban", mert előtte modellezték a körülményeket, és kevésbé meredek pályán kísérleteket is végeztek, tehát nem úgy mentek ki, hogy fogalmuk sem volt, mi fog történni. Az időjárás aznap ideális volt abból a szempontból, hogy nem volt ideális: a lombhullás bármilyen sínt csúszóssá tud tenni, mert a ráhaladáskor belőlük kipréselődő cucc rontja a tapadást. Szóval ha ilyenkor mozogni és megállni is tud a jármű, akkor gyakorlatilag bármikor tud mozogni és megállni.

Egyébként mielőtt még bárki bármit kommentel az ilyen üzemeltetés lehetetlenségéről: a 116 ezrelékes linzi Pöstlingbergbahnon tizenvalahány éve különleges rögzítőfékek nélküli villamosok közlekednek, melyek a városba beérve a sima villamosok közt mennek el a főtérig. A mi fogasunk "csak" 110 ezrelékes a legmeredekebb részén - ha ma építenék a svábhegyi vasutat, valószínűleg szóba se kerülne a fogasléc használata.

A próbamenet másik érdekessége a meredekség mellett az volt, hogy míg a fogaskerekű jelenleg a pesti tömegközlekedésben semmivel se kompatibilis 1500 voltos egyenárammal működik, a villamosnak csak 600-ra van szüksége. Eddig nem tudtam róla, hogy az áramellátást a teljes vonalon át tudják úgy kapcsolni, hogy ne a saját áramátalakítóról menjen, hanem a villamoséról a Széll Kálmán térről. A Tatra megérkezése előtt egy hagyományos fogaskerekű ment is egyet a csökkentett feszültséggel - állítólag látni lehetett rajta, hogy lassan halad, nekem nem tűnt fel.

2025 decemberében is döbbenetes mennyiségű sétahajó járta a Duna budapesti szakaszát esténként - itt egy válogatás belőlük, a város szebb részeinek előterében. A videóhoz magyarázó feliratokat is írtam, a "CC" gombbal lehet bekapcsolni őket, már ha nincsenek eleve bekapcsolva. A benne olvasható információk nagyrészt a hajoregiszter.hu oldalról származnak, ezúton is meg szeretném köszönni a munkájukat!

Egy időben rendszeresen töltöttem hideg téli estéket a városban, a kivilágított épületeket nézegetve, vagy éppen Budapest apróbb vagy nagyobb részleteit videózgatva. Mostanában viszont vonzóbbnak tűnik inkább otthon maradni a jó meleg lakásban :)

Karácsony előtt azonban úgy esett, hogy a csepeli HÉV-en búcsúzó M.IXa típus utolsó példányának utolsó óráit meg akartam örökíteni, és mivel túl hamar kiértem, várakoznom kellett. Nyirkos idő volt, alacsonyan úszó felhőkkel, melyekről döbbenetes színekkel verődtek vissza a város fényei: az ott az éppen épülő házon túl például nem tűz vagy naplemente!

A HÉV megálló feletti gyalogos-felüljárónak rideg, ipari hangulata van, mintha akkor épült volna, amikor még teherpályaudvar volt itt, nem színház.

Új vasúti híd régi pillérekkel, és magára tüdőröntgent karácsonyfát rajzoló toronyház - nagyon megváltozott ez a környék ifjúkoromhoz képest! Viszont túl hideg volt ahhoz, hogy tovább fotózgassak, úgyhogy ennek a bejegyzésnek itt a vége, fuss el véle :)

Mivel lehet, hogy 2025-ben járt utoljára magyar szárnyashajó menetrendszerinti járattal, visszatekintésként itt van néhány snitt az utóbbi években még üzemelő három Bíbicről:

Egy kis visszatekintés 2025 végére: balatoni Henscheltől Pesten át balatoni Henschelig személy- és tehervonatokkal. A videóhoz magyarázó feliratok is tartoznak, a "CC" gombbal lehet bekapcsolni őket - már ha nincsenek eleve bekapcsolva: 

2024-ben egy teljes Siófok - Balatonfüred - Tihany - Balatonfüred - Siófok körrel búcsúztattuk az azévi utolsó bahartos üzemnapot, 2025-ben viszont csak egy fele olyan hosszú útra tudtam rábeszélni útitársamat. Ilyenkor, november elején már nem sok élet van a vízen, a vitorlások többségét már elkezdték kirakni a partra, de azért láttunk párat.

Igaz, tényleg elég jó szél volt, ez a katamarán például elég virgoncan egyensúlyozott a hullámokon. Kicsit távolabb egy két kategóriával komolyabb katamaránt látunk, amin szerintem csak jelzésértékű a vitorla - legalábbis ebből a távolságból inkább úgy nézett ki, mint egy úszó bungaló :)

Ősz végén már csak két helyen járnak személyhajók a Balatonon: itt a keleti medencében, illetve Fonyód és Badacsony közt. 2023-ban utóbbi helyen utaztam az ottani utolsó járattal, ami hatalmas élmény volt, egy évvel később viszont - ahogy már említettem - füredeztünk, hogy ne mindig ugyanott legyek. És az az út is gyönyörű volt! Logikus lett volna, hogy most megint Fonyód jöjjön, de ott épp elkezdték szétbontani a mólót, emiatt úgy gondoltam, hogy minek menjek oda, ha nem lehet indulás előtt a panorámában gyönyörködni. Ez viszont most egy elég eseménytelen út volt a Szigliget motoros fedélzetén, és még forró csoki se volt a büfében...

A Kelén nosztalgiahajó még sétahajózott Füreden, amikor mi elindultunk onnan Siófokra, de úgy sejtettem, hogy amint befejezik a kört, azonnal tépnek utánunk. És így is lett, alig húsz perccel az érkezésünk után feltűnt a fehér szépség, kecsesen besiklott, majd átmanőverezte magát a kikötőmedence túlpartjára. Gyönyörű befejezése volt a napnak ezt végignézni!

Természetesen videóztam is, de most kihagytam az egy helyben forgolódást, mert úgy láttam, hogy az arról készült videókat senki nem nézi meg :) Furcsán melankolikus hangulata volt ennek a napnak, de persze mit is várhatnánk egy novemberi vasárnaptól! Annál vadabb volt a tó másnap, amikor Keszthelytől végighajóztunk Siófokig a Kelén testvérével, a Helkával, de az egy másik bejegyzés témája lehetne...

A fényvillamosok és a fényfogas mellett fényHÉV is járt az adventi szezonban, ami nem magától értetődő dolog, hiszen a zöld elővárosi vasutat már nem a BKV üzemelteti, hanem a MÁV. Hétvégénként egy feldíszített M.IXa* szerelvény járta a vonalakat, december 21-én a csepeli járaton befejezve a szezont. És nem csak a szezont, hanem a pályafutását is, a 849 + 625 + 850 pályaszámú kocsikból álló szerelvény ugyanis a típus utolsó még forgalomban levő példánya volt, december 21. pedig az utolsó üzemnapja.

Az M.IXa ("em kilenc á") típus M.IX-es sorozatként született 1962-ben: a budapesti HÉV el akart szakadni az ezeréves, legtöbbször kéttengelyes csotrogányoktól, és épített magának egy kétkocsis, gyorsvasúti jellegű szerelvényt az akkor még hozzájuk tartozó Budafok kocsiszínben. Talán érdekes, hogy az első próbameneteit még a később visszavágott és 41-es villamossá alakított törökbálinti HÉV vonalon végezte! Később - P.XXV jelzéssel - pótkocsit is raktak a két motorkocsi közé, majd 1964 és 66 közt a sorozatgyártást már a MÁV Dunakeszi Főműhelye végezte. Összesen 27 háromkocsis szerelvény épült, a hazai ipar kapacitáshiánya miatt NDK villamosberendezéssel. Később forgóvázaikat a szintén NDK eredetű M.X/M.Xa szerelvényekével azonosra cserélték, ekkor kapták az "a" betűt a típusjelzés végére. A sorozat a kilencvenes években kezdett kikopni a BKV állományából, de teljes eltűnésükre már a MÁV kezelésében került sor. Nem tudom, hogy tartaléknak és/vagy nosztalgiának mit tartanak meg, mindenesetre a protó szerelvény már évtizedek óta a szentendrei múzeumban áll.

Bár nem állítanám magamról, hogy HÉV-rajongó lennék, a mára ugyan már elavult, de kétségtelenül csinos típus utolsó napján mennem kellett egyet vele. Erről a vonalról egyébként soha nem értettem, miért HÉV, hiszen igazából egy felszínen futó metró, ami a végén az utca közepén fut, a vágányok elhelyezkedése és a szerelvények paraméterei miatt rettentő lassan. Mi több, eredetileg Csepeli Gyorsvasútnak is nevezték. Persze jelenlegi sebességével vicces lenne gyorsnak hívni :(

A karácsony egy részét tavalyhoz hasonlóan 2025-ben is a Balatonnál töltöttük. Akkor egy tihanyi-füredi sétával készültünk rá a szentestére, idén az ünnep első napjának végén rándultunk ki ezekre a helyekre.

2024-ben még nem karácsonykor, hanem egy Nohab-fotózós túra kapcsán kötöttünk ki (pun not intended) a tihanyi révnél, hogy megnézzük a Fénykompot, ...

... idén viszont az ünnep részévé tettük az oda-vissza átkelést, bár most elmaradt a naplemente és a furcsa csík a víz tetején.

Ezután beugrottunk Füredre. Míg tavaly üres volt minden, és csak a szél fütyült elég kísértetiesen a lombok és az üres bódék körül, most hatalmas élet volt. Igaz, nem a Bahart-kikötő mólóján, amit a képen látunk, de nekünk ide is ki kellett néznünk, mert csak :)

Idén is felépítették a parti sétányon hosszában a korcsolyapályát, csak most nyitva is volt! Huszonöthat éve nem volt korcsolya a lábamon, de azért még emlékszem, milyen jó a jégen száguldozni, úgyhogy megértem azt, aki az ünnepi estén is kijött ide.

Tavaly kihagytam, de idén megint elmentem megnézni a Fényfogast. Hó nem volt, köd viszont igen, pontosabban a hegy belelógott a város felett ülő felhőkbe: 

Eredetileg nem ide indultunk Jazzcoollal, hanem a 2-esen járkáló FényUV-t akartuk elkapni, de az valamiért épp az este közepén állt ki a forgalomból pihenni vagy 40 percre (egy esti járat mi mást is csináljon az este közepén?), úgyhogy inkább felmásztunk a hegyre.

Közismerten imádom a ködös időt, úgyhogy jól éreztem magam, amíg vártuk a fénybe öltöztetett szerelvényt. A svábhegyi állomás nagyon klassz kis épület, érdekes, hogy egy ilyen előkelő környéken ilyen állapotban van. Persze hirtelen nekem sincs ötletem, milyen funkciót lehetne neki találni, de ha én lennék a kerület, biztos nem hagynám, hogy így szomorkodjon, teljesen függetlenül attól, hogy a BKV tulajdona vagy másé.