HamPLÓ

Mivel villamosuk nincs, Ingolstadtban járva kénytelen voltam az Audi céges múzeumát megnézni, hogy ne maradjon túl sok üres hely a fényképezőgépem memóriakártyáján. A látogatás már önmagában is megérne egy bejegyzést, de az igazán klassz az volt, hogy a gumikerekű őrület már a parkolóban elkezdődött:

Ez a korai Opel Ascona márkailag ugyan nem illett a múzeumhoz, de elég jól nézett ki - harsány festésével messzire világlott az esős szürkeségben.

Eddig nem gondoltam sportos járműként az Asconára... és ez most se változott :) Ettől függetlenül egész vagányul nézett ki.

Alapvetően ez is Opel - közelebbről Corsa - volt, mielőtt az Irsai Olivér Irmscher hozzányúlt volna - talán valami márkaklub, esetleg rali rajongók látogattak csoportosan a múzeumba?

Hogy ez itt egy '76 utáni E12-es, vagy más, azt majd a tudorok megmondják, én csak annyit tudok hozzátenni, hogy a cápa BMW-k rohadt jól néztek ki!

Mára nem vagyok hajlandó rendes bejegyzést írni :P

Pécs családi ügy mifelénk: anyuék fiatal korukban nagyon megszerették a várost, és ez a rokonszenv a nyolcvanas évek közepén rám is átragadt. Szokatlan templomok, régi városfal, érdekes múzeumok, tévétorony... hát hogy lehetne nem szeretni egy ilyen helyet?

Utólag némi vita tárgya volt, hogy ezt a képet anyu vagy apu készítette a hetvenes években, mindenesetre a régi családi diák közt számos pécsi van - ezeket annak idején meg is osztottam itt a blogon. A Széchenyi téren járunk, ahol akkoriban a gépi erejű közlekedés uralta a flasztert. A háttérben balra sejthető újságos szerintem még a nyolcvanas években is megvolt, legalábbis nagyon úgy rémlik, hogy '84-ben valahol ott vették meg nekünk szüleink az első Bucó-Szetti-Tacsi képregényt :)

A gumikerekűek sokáig elfoglalták a tér nagy részét: a képen látható megállóban mi is még buszra szálltunk 2005/6 fordulóján, amikor a szilvesztert/újévet itt töltöttük.

Aztán jött a már réges-rég esedékes nagygenerál, és sétatér lett a  területből. Nekem tetszik így, kimondottan kellemes hangulata van. Érdekes látni, hogy a hetvenes években még sehol se voltak a fák, melyek árnyékára most bizony nagy szükség volt a kánikula miatt!

Elnézést kérek, hogy mostanában többször is csak ehhez hasonló "egyvideós" bejegyzésekre futotta, de néha mást is kell csinálni, mint blogot írni. Ilyenkor tessék a bejegyzések alatti ajánlókat, meg a linkeket kattingatni, nehogy berozsdásodjon a blogmotor! :)

Valamikor ezer éve (vagy esetleg hat hónapja se) összegyűjtöttem pár idétlen klipet a nyolcvanas évekből. Bár Gary Moore esetében - legyen szó akár rocker, akár blues korszakáról - általában a zenére szoktam koncentrálni, ennél a videoklipnél a látvány az, ami emlékezetes. Emlékezetesen bugyuta. Mondjuk a dalszöveg se egy filozófiai értekezés, de klippel együtt már érthető, hogy Gary a következő lemezén miért fordult inkább teljesen a blues felé: ez egyszerűen nem ő volt...

Ezzel együtt a zene szerintem nem rossz - sima rock'n'roll nyakon öntve rengeteg nyolcvanas évekbeli gitárhősködéssel. A gitárhangzás is üt, és ezt Gary szerencsére továbbvitte a Still got the Blues-ra. Tényleg, nemrég olvastam, hogy Kirk Hammett a Metallica "fekete lemezének" felvételei előtt három cd-t mutatott Bob Rock producernek, hogy milyen gitárhangzást szeretne a leendő albumon, és az egyik a Still got the Blues volt (a másik kettő egy Michael Schenkeres UFO és egy Santana). A világoskék "Flying V" is elég állat: meglepő módon nem eredeti Gibson, hanem egy custom Hamer Vector - abban persze nem vagyok biztos, hogy tényleg ezen lett feljátszva a szám, de a kliphez mindenképpen illik :)

Idén még nem szerepelt eleget a Li-2-es a blogban - remélem mindenki így gondolja, és örül, hogy most szépen visszaugrunk az idei Múzeumok Éjszakájára, ahol ez a gép volt a ferihegyi programok egyik sztárja.

A reptérlátogatások alapvetően az egész repteret bejárják, legalábbis amennyire be szabad. Ez a mostani túra annyiban volt más, hogy a repülőgépfotósoknak szólt, nem pedig azoknak, akik csak az általános érdekesség miatt jönnek ki. Tulajdonképpen persze szó volt arról, hogy mást is megnézünk, de az idő 70%-ban valahogy mégis inkább Ferihegy 1 épülete előtt dekkoltunk, a Li-2-est indulni látni, a Li-2-esre várva, a Li-2-est érkezni látni, a Li-2-es újabb indulására várni, stb. Itt például épp a 2012-ben (újra) bezárt régi terminállal szemben várakozunk a betonon. Azokat az erős reflektorokat jó lett volna lekapcsoltatni, de persze ...

A Beatles-t (ejtsd: "bitlisz":) nem tartom kedvenc együtteseim közt számon, de egyrészt gyerekkoromhoz annyira hozzátartoztak a szüleimen keresztül, hogy nem tudom utálni még a legbugyutább popszámaikat se, másrészt az idő előrehaladtával elég rendesen megtanultak zenélni, ezért még véletlenül se mernék olyat mondani, hogy nem jogosan vannak azon a csúcson, ahová ötvenvalahány éve értek fel. A 4+1 beatle közül valamiért már gyerekkoromban is George Harrison volt a legrokonszenvesebb, és ez az érzés az interneten járkálva csak egyre jobban erősödött. A jelek szerint zenészkollégái is csípték őt, soha nem tértek ki egy kis közös zenélés elől:

Többek közt országos cimborák voltak Eric Claptonnal, még azután is, hogy utóbbi gyakorlatilag elszerette a feleségét, Pattie Boydot (eközben olyan dalokat dedikálva neki, mint a Layla vagy a Wonderful tonight). Ezt a barátságot a persze zene is éltette: egyik kedvenc Beatles-számomban, a While my guitar gently weeps-ben például Clapton játszotta az elektromos gitár részeket, később pedig Harrison írt számot Claptonnal az éppen szétmenő Creamnek. A fentebb hallható Badge állítólag onnan kapta címét, hogy Clapton félreolvasta a "bridge" szót a dal vázlatán...

Harrison nem szeretett szóló előadóként turnézni, de mindig kapható volt egy kis gitározgatásra, úgy lemezeken, jótékonysági koncerteken, mint teljesen sima koncerteken. Itt például a Deep Purple-lel játszik egy Little Richard számot '84-ben.

Gary Moore-ral egy időben kvázi szomszédok voltak, alaposan össze is haverkodtak. Egyszer Harrison adott egy dalt Gary első blues lemezéhez*, máskor Gary játszott a Traveling Wilburys egyik számában, vagy ment fel a színpadra a korábban említett kedvenc Beatles-számomat eljátszani. Ez utóbbi nekem természetesen csemege, de Gary is biztos jól érezte magát, hiszen egyik tinédzserkori idolja Harrison volt, a másik pedig Clapton, aki az eredeti számban szólógitározott.

*Hogy érdekesebb legyen, eredetileg ez a szám is Eric Claptonnak íródott egy jótékonysági projekthez. Szomorúnak találom, hogy Eric és Gary útja soha nem keresztezte egymást szakmailag az utóbbi haláláig :(

És természetesen most is a végére tartogattam a legmeglepőbbet:

A pécsi Széchenyi térről nyíló Ferencesek utcájában láttuk ezt a kirakatot júniusban. Le kellett fényképeznem:

Sajnos nem tudom megmondani, hogy' létezik, hogy nem mentünk beljebb; nem tudok másra gondolni, mint hogy be volt zárva. A neten olvastam utána, hogy a Brummogda névre hallgató műintézmény részben a plüssök, részben pedig a velük foglalkozók gyógyítására szolgál. Csak remélni tudom, hogy a hiányos felirat nem azt jelzi, hogy bezárt, mert asszem ide vissza akarok jönni...

Imádom a háború utáni Ganz(-Mávag) valószínűleg legsikerültebb termékét, a hajdanában-danában M44-re számozott, de amúgy tengelyképlete miatt csak Bobónak hívott dízel-villamos tolatómozdonyt, úgyhogy élveztem a debreceni nagyállomáson várakozást: az hozta be a peron mellé a személykocsikat, az vontatta ki - valószínűleg a járműjavítóból - a teherkocsikat, és az pihent csak úgy egy másik peron mellett is. Volt más mozdony is, de ezek voltak a leginkább szeretnivalóak :)

Az elmúlt napokban rengeteg Gary Moore felvételt néztem végig a youtube-on, eközben akadtam bele két olyan felvételbe, ami még engem is meglepett. Úgy értem, tudom, hogy Gary session zenészként is meglehetősen keresett volt, de erről a két szerepléséről nem tudtam...

Például állítólag ott zenélt az Evita filmváltozatának nyitányában. Oké, tényleg van a darabban egy síró gitár, de annak ellenére, hogy a CD belső borítóján "principal musician"-ként is fel van tüntetve a neve, fura ez az ebben a formában mégiscsak anonim hakni*. Persze lehet, hogy egy másik Gary Moore nevű zenészről van szó - az interneten például gyakran keverik a queenes Brian May-t az ausztrál filmzeneszerző Brian May-jel :) Valaki esetleg meg tudja erősíteni neten kívüli forrásból is, hogy tényleg a mi Gary-nk zenél itt fentebb? Csak mert maga a gitár szerintem nem kimondottan azonosítható...

*a musical eredeti változatán egyébként pár hang erejéig felbukkant a Shadows-os Hank Marvin, szóval Andrew Lloyd Webberéktől nem feltétlenül állna távol egy híres zenész behívása minimális "szereplésre"

A második dal még meglepőbb: a Frankie Goes to Hollywood meglehetősen más világot képviselt, mint amiben Gary általában mozgott, egy producer valahol mégis úgy gondolta, hogy Warriors of the Wastelands című slágerük egy 12 inches kislemez változatához jól illene némi extra gitárzörgés/dörgés. Az improvizáció jellegű felvétel állítólag egy óra alatt megvolt, Gary nem is gondolta volna, hogy tényleg kiadják. És ez viszont tényleg ő, a nyolcvanas évekbeli tremolórángatós korszakából. Mondjuk én imádtam azt a korszakát, vágtak a szólói, mint a penge :)