HamPLÓ

A 30a (a balatoni vasútvonal) budapesti bevezető szakaszának kétvágányúsítása közben Budafok-Belvárosnál az addigi 2 + 1, illetve a mai 2 + 2 vágány átadása közt egy időre csak két vágány maradt, amit ilyen látványos módon kanyarítottak át a pécsi vonal oldalára. A videó első felében két vonatot látunk átcsalinkázni a vágánytengely-ugratáson, a másodikban megnézzük, hogyan nézett ez ki egy vonatból:

A budai és pesti oldal közt húzódó folyón már jóval azelőtt volt vízi közlekedés, hogy bármi felépült volna, amit ma láthatunk, úgyhogy a budapesti városképnek pont annyira részei a hajók, mint mondjuk a Várhegy vagy a sárga villamosok. Géperejű járművek is jó kétszáz éve szaladgálnak a két part közt, úgyhogy nem igazán értem, miért nem vagyunk kicsit büszkébbek erre a közlekedési módra, miért feledkezünk el róla, amikor a közlekedéstörténetről beszélünk.

Az elmúlt évtizedekben voltak próbálkozások hajózási évadnyitó rendezvények megtartására, 2024-ben azonban különleges apropója volt a témának, ugyanis a főváros úgy döntött, hogy át akarja alakítani a Duna-partot, csak az nem derült ki a hajósok számára, hogy velük mi lesz. Ennek megfelelően egyfajta figyelemfelhívásként rendezték meg a "tavaszi kirajzást", melyen huszonegynéhány hajó vett részt - és nagy részükön ingyen utazhatott az, aki regisztrált! Mi Mariannal az Európa rendezvényhajóra szálltunk fel a Bem rakparton.

A kétórás út programja úgy nézett ki, hogy a hajók lecsorogtak a Petőfi híd alá, két oszlopba fejlődtek, élükön a három legnagyobb géppel: a Budapesttel, az Európával, és az előbbi képen látott Gróf Széchenyivel. Ezt követően a konvoj felhajózott a Margit hídig, ahonnan rövid közös kürtölés után mindenki hazament. A fentebbi képen a budai oldali oszlop egy része látható, miközben mi az Európával rohanunk az alakzat élére.

A nem kimondottan jó időjárás ellenére  - az elején szél volt, aztán esett, később fátyolosan sütött a nap, majd megint beborult - meglepően sokan jöttek hajózni. Klassz volt a rengeteg hajó látványa! Az alakzat valahol az Erzsébet és a Lánchíd közt állt össze. Miután összeállt a kép, nem rohantunk, inkább méltóságteljesnek éreztem a haladást.

A budai oldali oszlop elejéről visszafele nézve kimondottan impozáns volt a felvonulás! Itt balkézre nagy kedvencem, az egyik "dunai 400-as", az Attila látható, mögötte a balatoni Csobánc testvére, a Pannónia.

A kétezres évek közepén egy időre eléggé ráakadtam a vasúti jegyek, konkrétan a kéregjegynek nevezett kartonlapocskák gyűjtésére. Akkoriban a várható vonalbezárások miatt sok olyan helyre is elvonatoztam, ahová egyébként semmi okom nem lett volna elmenni, és útközben több helyütt csak azért szálltam le, hogy meglátogassam a pénztárt. Persze nem csak emiatt vonatoztam, de a Bzmot zajától felriadó nyulak és őzek, vagy a távolban lecsapó villámok látványát nem lehet a fiókba eltenni, a jegyeket viszont igen.

Pár napja rábukkantam egy rakás 2007 körül bescannelt jegyre, és rámjött, hogy megpróbáljam rekonstruálni, hogyan kerültek hozzám. Lehet, hogy itt-ott tévedek, mert zajlott némi cserebere egy ezzel foglalkozó internetes fórumon, ti. ha az ember elment valahova, és hozott onnan valakinek jegyeket, azért cserébe kapott olyan helyről származókat, ahová ő nem tudott elmenni. És persze ajándékba is kaptam néha. A képek megmutatása előtt még gyorsan leírnám, hogy kérem, senki se keressen meg cserélgetési céllal, hogy neki van ilyenje, én meg adjam oda ezt meg azt cserébe: már felhagytam az aktív gyűjtéssel, és időm sincs ilyesmivel foglalkozni. Ezek a kartonlapocskák nem tárgyak, hanem emlékek, melyektől nem akarok megválni :)

A bal felső sarokban a két abonyi jegy tiszta ügynek tűnik: munka után Zuglóban felszálltam egy szolnoki személyvonatra, és meglátogattam az ottani pénztárat. A rákövetkező jegyek nem időrendi sorrendben vannak, de emlékszem, hogy egy egész napos túrán kerültek hozzám: a szombathelyi vonalon felmentem Bobáig, onnan a jónevű Ukkon át lecsattogtam Sümegig. Ott buszra szálltam, azzal jutottam el Vonyarcvashegyre, mert ha végig vonattal megyek, nem lett volna időm ott jegyet venni. Ezután Keszthely volt a következő úticél, ahol felszálltam a somogyszobi vonatra, és Marcaliig mentem vele. Onnan busszal jöttem vissza Balatonmáriafürdőig, és a déli parton felfelé vonatozva megálltam Balatonszemesen is. A pétfürdői jegy kakukktojás, azt Martonvásárban találtam a peronon.

Ebben az adagban ott van előbb leírt túra balatonmáriafürdői emléke is. Nagymaros-Visegrád valószínűleg egy "munka után felülök a vonatra és elmegyek Szobig, megállva mindenütt, ahol van kéregjegyes pénztár" menet lehetett. Hódmezővásárhelyi Népkertre már csak a neve miatt is el akartam jutni, az alsó két sort viszont valószínűleg valakitől kaptam, mert ugyan átutaztam ezeken a településeken azokban az években, nem rémlik, hogy leszálltam volna.

Tavaly érdeklődéssel figyeltem, hogy mit építenek a siófoki kikötő Sió felőli végében. A hajózási szezon elején még egy jókora szádfal mögött dolgoztak, aztán ősszel elhordták a talajt a szádfal mögül, most áprilisban pedig átadták a kész műtárgyat:

Nem pusztán egy zsilipet adtak át, hanem egy új közterületet is, ahonnan meg lehet figyelni, hogyan működik a létesítmény. A fentebbi képen a tulajdonképpeni "dugót", azaz a vízleeresztő zsilipet látjuk, mellyel a tóból kifolyó víz mennyiségét lehet szabályozni.

Valahol a hajóknak is át kell jutniuk a víz elé állított akadályon, erre a célra szolgál a hajózózsilip. Ez itt a Sió felőli oldal, ...

... mely mögött a több méter szintkülönbséget áthidalni tudó, vízzel feltölthető kamra található. Elég keskenynek tűnik, de feltételezem, hogy ez azért van így, mert maga a Sió se egy kifejezett Amazonas...

A zsilip környezetét befüvesítették, és egy kilátó is épült, amit itt jobb kéz felől látunk, és melyről...

... ilyen kilátás esik a kikötő személyforgalmi medencéjére. Balra a fűben a régi zsilipmű valamilyen kiállított alkatrészét láthatjuk.

Nem tudom, hogy miért, de az idei tapolcai Ikarus-találkozót nem élveztem annyira, mint a 2018-ast. Valahogy egyhangúnak találtam a felhozatalt, bár a felvonulás kétségtelenül klassz volt most is.

Pedig jól indult a dolog, ahogy a vasútállomásról a helyszínre sétálás közben szembejöttek az igazán öreg gépek, például ez az Ikarus 66-os, ...

... a kiállított járművek közül mégse busz volt a kedvencem, hanem ez a "Kázmér", azaz Csepel D705-ös. Ilyenből gyerekkoromban már csak elvétve láttam egyet-egyet, ellentétben a farmotoros és egyéb Ikarusokkal, melyekből elég sok közlekedett még.

A nyergesvontatóhoz tartozó pótkocsi is egy költemény! A "Vigyázz légfék!" felirat szerintem az egyik első betűsor volt, amit megjegyeztem, mert nagyjából minden nagy gépjárműre fel volt festve.

Kettes számú kedvencem ez az NDK-s Ikarus 180-as volt. Ilyet '87-ben még láttam ott közlekedni, gyanítom, hogy a rendszerváltás után tűnhettek el véglegesen az utolsó példányok. Az Ikarus-történelem szerintem egyik legérdekesebb fejezete, hogy két ottani 180-ast Neoplan alkatrészekkel modernizáltak, hogy rájuk se lehetett ismerni!

Néhány snitt az év első négy hónapjából: Fénytátra az utolsó előtti üzemnapján, tanulóICS csak úgy, Lánchíd alatti villamosok a márciusi kánikulában, ipari csörömpölő a Szent Gellért téren, és fogaskerekű indul lefelé az Erdei iskolától:

Régebben külön bejegyzéseket készítettem azokról a sétáimról, melyeken turistaként próbáltam rácsodálkozni a városra. Ezt a dolgot aztán elengedtem, de most megint valami hasonlót csináltunk Mariannal, amikor jegyet vettem egy esti sétakörre az itt nemrég bemutatott Gróf Széchenyi nosztalgiahajóra.

Bár a hajó belülről se csúnya, nem sokat tartózkodtunk az utastérben, hiszen kétoldalt és elöl is volt terasz, ahonnan az alkonyatban gyönyörködhettünk. Ráadásul kivételesen az időjárás is a mi oldalunkon állt.

Régen közvetlen irányítás helyett ilyen telegráfokkal instruálták a hajó mélyén dolgozó gépészeket, hogy mekkora teljesítményt adjanak és melyik irányba. Ez a konkrét telegráf persze szerintem már nincs bekötve, legalábbis a karja sose mozdult el a képen látható állásból - de így is jól nézett ki a naplementében! Ha valakit érdekelne, hogyan működött ez a telegráfos "távirányítás", ennek a videónak az első 25 másodpercében megfigyelheti egy másik hajón.

Gyerekkorom mentális térképén a pesti belváros körülbelül az Erzsébet hídnál ért véget, onnan délre minden szürke volt és omladozott. Már úgy értem, hogy szürkébb volt és jobban omladozott, mint északabbra. A Váci utcában például autók jártak, és a Vásárcsarnokba is vásárolni jártak az emberek - turista leginkább akkor járt ott, ha eltévedt. A Közgáz épülete persze akkor sem volt csúnya, de a Közraktár(ak) kimondottan barátságtalan látvány volt. Most meg akkora benne az élet, hogy egy ideig a NASA központja is ott volt, már, ha a hihetünk a Mentőakció című filmnek :) Épületként nem tetszik a Bálna, de így este azért irtó jól néz ki!

A Közraktárral szemközt a budai oldal a Műegyetem épületei miatt városiasabb volt régen is - a Ch épület (és a mellette álló bérház) viszont igazán visszakaphatná a kupoláját, hogy szebb legyen az összkép!

Hat év után megint lejutottam a tapolcai Ikarus-találkozóra. Nem maradtam sokáig, de azért a fő "műsorszámot", a felvonulást megnéztem. A nap sütött, a Rába hátsó hidak pedig perceken át huhogtak, ahogy elhaladt a konvoj, mi kell még? :) A fő kedvencem egyébként nem busz volt, hanem a bulldog arcú Csepel "Kázmér" az áforos tartálykocsival, a második helyezett pedig az NDK-s Ikarus 180-as.

2023 májusa-júniusa még a Balatonra ráhangolódásról szólt, aztán elkapott a gépszíj: először csak mindegyik nosztalgiahajóval akartam utazni legalább egyet, aztán már minden motorhajóval is! Ez a mostani fejezet leginkább régi járművekről fog szólni - és naplementékről. Meg arról, amikor egy régi járműről nézed a naplementét. A régi hajók itt 1891 és 1963 közt épülteket jelentenek, de azért persze modern hajózást is fogunk látni, például egy maratoninak érződő Keszthely - Siófok túra kapcsán:

Balatoni nyár 2023: gőzös, sétahajók, vízibuszok és naplementék
Második fejezet, első oldal

UI: Nem passzív-agresszív visszajelzéskikényszerítési céllal írom le, de feltűnő, hogy mennyivel kevesebb reakciót kapok a hajós oldalakra a villamososakhoz képest. Nem igazán értem, hogy a közlekedésbarátok többsége miért ragad le egyetlen modalitásnál: vannak ugye a villamos- és vasútmániások, akik közt van némi átjárás, de a repülőmániások már egy eléggé másik halmaz. A hajók iránt pedig valamiért egyik csoport se igazán érdeklődik, pedig ezek is naaagy, hangos masinák, tele régi vagy épp pontosan hogy új technikával. Ráadásul szerintem a Badacsony vagy a Tihanyi-félsziget sokkal szebb hátteret biztosít a fotózáshoz, mint mondjuk a Róbert Károly körút vagy a közvágóhídi végállomás :)