HamPLÓ

Elég rég volt már, amikor legutóbb ízelítőt adtam a tudomány és a technika világának bennünket körülvevő részleteiről, úgyhogy most megint autós képek következnek, fotós sétáim melléktermékei. Egy szép állapotban levő (OT-s rendszámú) Egérkamionnal kezdeném:

Én Zastava 750-esnek gondolnám, de ha nem az, az értők majd helyretesznek. Bármi is pontosan, a FIAT 500-asnál és rokonainál kevés aranyosabb autót láttam, és mindig megörülök, ha szembejön egy-egy. Utazni persze nem szívesen utaznék vele - gyerekkoromban nagybátyám 500-asával néha mentünk, és már akkor elég szűknek tűnt. Tudom, ez nem 500-as, én viszont sok spenótot ettem, és alaposan megnőttem azóta :)

Az "aranyos kicsi autó" vonalon továbbhaladva megkerülhetetlen a Renault 4. Ez a példány ugyan nem olyan puccpaszta állapotú, mint az előbbi Zastava, de azért egy kattintást bőven megért!

Kimondottan nem vagyok rajongója a csehszlovák Tatra villamosoknak, de Brno tömegközlekedése még ezekkel együtt is elég lenyűgöző. Annak idején csináltam egy oldalt a 2009 márciusi látogatásomról, illetve rövidke videókat is feltöltöttem a látottakról, de ez most nagyobb lélegzetvételű dolog lesz - konkrétan negyed órás. Mivel csak reggel és délután/este volt időm villamosozni, kevesebbet fényképeztem, annál többet videóztam. A végén a felvett anyagból csináltam egy negyed órás élménybeszámolót, majd sikeresen elkavartam. Most meglett, és gyorsan fel is töltöttem a YouTube-ra, hogy fennmaradjon a jövőnek :) Igaz, annak idején nem tudtam volna így feltölteni, mert akkor még nem lehetett tíz percnél hosszabbat feltenni, úgyhogy lehet, hogy jobb is így:

Hatszáz féle T3, kétszáz féle K2, pár különféle KT8D5, mindenféle VarioLF, gnóm pótkocsi, Sícipő és Astra, de még egy kis RT6N1 is. Kívül-belül, mert hát az utazási élmény dokumentálására a kamera a legjobb eszköz. Némi popcorn ajánlott mellé :)

A XVIII. kerületi tévé készítette ezt a riportot az Il-14-es Múzeumok Éjszakáján szerepléséről, illetve a felújító csapatról. Kicsit rövid, ráadásul nekem semmi közöm hozzá :) de szerintem Endréék megérdemlik, hogy azok is megismerjék őket, akik még nem ismerik őket (eh, bevettem a fogalmazásgátlót... de péntek este elmegy így is:).

Az innsbrucki képek kommentjei közt vonatozásról volt szó, úgyhogy most hangulatképek következnek egy vonatútról, konkrétan a korábban megénekelt luganói látogatáshoz tartozóról. Annak idején egy pár másodperces snittet már feltöltöttem arról, ahogy a vonat ablakán át a felhők tetejét lehet látni, most megtaláltam a teljes anyagot, amit anno készítettem. Ez se hosszú, két és fél perc sincs (spórolnom kellett a kazettával), de az azért látszik, hogy az SBB nem MÁV, és az is, hogy ez biza nem a lajosmizsei vonal :)

Egyébként ha már itt tartunk, valaki magyarázza el, miért ráz még a modern IC kocsi is az évek óta folyamatosan modernizált ceglédi/debreceni vonalon, ami a nagy lapos pusztában fut, és miért siklik százakárhánnyal is simán a svájci távolsági vonat a többezer méteres hegyek közt is, ívben levő állomásperon mellett is, váltókon áthaladva is? Forgóvázat nem bírunk építeni/karbantartani, vagy vasúti pályát? Esetleg egyik se megy? Namármost ugyanolyan FLIRT motorvonataink már vannak, mint ami itt is látszik valahol Bellinzona környékén, ugyanolyan minőségi vonalaink mikor lesznek? :)

Innsbruck szerintem a világ egyik legszebb fekvésű elégnagyvárosa, ráadásul a világ legfestőibb környezetében futó, ráadásul villamosokkal üzemeltetett kisvasútjaival (a Stubaitalbahnnal és a Mittelgebirgsbahnnal). És azok a hatalmas hegyek, amik körülveszik a várost! Észveszejtő az élmény, hogy este az ember felnéz a háztetők fölé, és nem a csillagokat látja, hanem az egyik hegygerincre felvivő kötélvasút kivilágított állomásait!

Szintén észveszejtő, ha az ember fellanovkázik a Hafelekar csúcsra, két részletben: a Hungerburg-tól (ahová eleve már siklóval érkezik) egy kétkabinos függővasúttal a középső állomásig, onnan pedig egy egykabinossal 2269 méter magasra. Itt aztán leülhet egy padra, és addig gyönyörködhet az Inn-völgy panorámájában, amíg rá nem jön, hogy vissza kell indulnia, mert mindjárt elmegy az utolsó lanovka :)

De a másik irányba, a Karwendel-hegység belseje felé se csúnya a kilátás! Persze kicsit zordabb a látvány, de az is lehet, hogy csak azért, mert félig nappal szemben nézzük, jó sok árnyékkal.

Gyakorlatilag már rutinból megy a motorindítás a ferihegyi "skanzen" Il-14-esén, de még sosem végezték akkora közönség előtt, mint múlt pénteken, a Múzeumok Éjszakáján. Az ember szíve örül, ha ennyi embert lát az egyébként sajnos elég kihalt Repüléstörténeti Emlékparkban! Voltak persze gyenge pontjai a szervezésnek (például az, amikor az autót beterelték a hosszútávú parkolóba, azzal a szöveggel, hogy "3000 forint a parkolási díj, de ha lepecsételteti a jegyet a skanzenben, akkor a felét visszakapja" - 1-2 óra parkolásért szerintem nagyon sok ez, pláne, ha ezen felül a belépő is ott van), de szerintem aki kiment, az jól érezte magát. Nekem persze az újabb motorindítás volt a fő attrakció, amit még érdekesebbé tett, hogy a kipufogó (?) durrant egyet az első próbálkozásnál:

Sötétedés körül volt még egy indítás, addig a számomra picit nehezen kitalálható ok miatt jelenlevő, ám aranyos oldtimer autókat nézegettem (köztük egy rakat Nagypolszkit), illetve ettem egy hot-dogot (ez volt a másik gyenge pont: két sor állt a pultnál, de csak az egyiknél lehetett fizetni, ezt viszont nem lehetett előre tudni, mert ki sem volt írva, és nem is szóltak rá az emberre, amikor odaállt). Az "éjszakai" indításnál már kisebbet durrant a motor, viszont a sötétben lehetett látni a villanást:

A repülőgép fényei is működtek, illetve a műszerfal sci-fi jellegű megvilágítása is, amit viszont nem tudtam lefotózni, mert nem akartam a jókora sort feltartani.

Vasárnap késő esti levezetésként egy (valódi kép nélküli) számot kaptok - a Dream Theater talán legjobb dalát - és számomra egyben hattyúdalát is. Soha nem voltam komoly DT rajongó, de '95 nyarán DT-rajongó barátaim szépen rászoktattak. Érdekes nyár volt, szakítással a közepén, és a legjobb társasággal bulizásokkal utána... A Dream Theater pont az a fajta zene volt, ami az összezavarodott húszévesnek, aki éppen voltam, kellett: hangos, lüktető, technikás, kemény - de azért érzelem is volt benne. Sajnos akárhányszor próbáltam az Awake (ennek záró száma volt a szóban forgó szám) utáni lemezeket meghallgatni, soha nem éreztem azt, amit itt. Ez volt a zenekar eredeti billentyűsének a kilépés előtti utolsó kompozíciója, és úgy tűnik, utána már csak a technika maradt az érzelmek helyett. Az igazi hátborzongás 5:10-nél kezdődik; ritkán hallottam modern rockzenekart így elkapni a szakítás utáni felkavart és mégis tespedt, bizonytalan és mégis fogösszeszorítva eltökélt életérzést. Amikor pedig az ének is eltűnik, 6:06 körül pontosan az szól, ahogy azon a nyáron sokszor éreztem magam.

Utána a levezető magányos zongora csak fokozza az üresség érzését, és az ember általában fordította is meg a kazit, hogy újra meghallgassa az albumot.

Mostanában lesz 11 éve, hogy elkezdtem a mindennapi budapesti tömegközlekedési életképeket weboldalakon feldolgozni. Persze időnként nem mindennapi dolgok is a lencse elé kerülnek (nosztalgia kocsik, érdekesebb szállítások), illetve néha olyanok is, amiket szívesebben kihagytam volna (például a tengelytörött fogaskerekűt), mindenesetre lassan egész komoly dokumentum jellege lesz a dolognak :) Azért igyekeztem szép, kellemes képeket is berakni, mert azért ilyenek is bőven készíthetők:

 
 
Életképek 44, I-II.
Helytelenben közlekedő Combinók, trolik zsinór nélkül és átpakolás közben, nosztalgiák föld alatt és felett, úk táblák és bemondások, zöldövezet a Károly körúton, Mukik és zöld hannoveri az éjszakában, tengelytörött fogas, meg még ez-az

David Shore a falba verheti a fejét, hogy mit szabadított a világra akkor, amikor kitalálta dr. Gregory House figuráját! Hogy a morcos doki népszerű, azt persze már megszokta, de biztos nem számított arra, hogy egy orosz együttes a Vrungel kapitány kalandjait megszégyenítő klippel kísért számot fog írni róla:

Ki hány sorozatszereplőt/sztárt ismert fel a klipben, karikatúra-formában? A csillogós vámpírtól a Dr. Csontig van pár elveszve, izé, elrejtve... a végén meg még Stephen Fry is beköszön a komornyik szerepében. Jó sok tévét nézhetett valaki odaát :) Amúgy ügyes ez a klip: az ember állandóan visszatekeri, hogy végignézze a rajzolt figurákat, és eközben az agyába mászik a sanzon... Yikes!

UI: Agyam eldobom - ez az alkotócsapat a fentebb belinkelt rajzfilm figuráival is csinált egy klipet :D Hejj, ha figyeltem volna oroszórán anno, most érteném is, miről van szó...