HamPLÓ

A soroksárival ellentétben a Nagymaros - Visegrád kompra aligha mondhatjuk, hogy el van rejtve az átlagember elől, hiszen az ország turisztikailag egyik legismertebb helyén, a Dunakanyarban közlekedik.

Nagymarosnak van egy, a város legszélén fekvő vasútállomása, plusz egy nagyon kellemes, a Rajna völgyében levőkre hasonlító elhelyezkedésű megállóhelye. Utóbbi a Nagymaros-Visegrád névre hallgat, amit mindig furcsának találtam, hiszen utóbbi település a Duna túlpartján van. Viszont van ez a komp, amivel reggel hat és este nyolc közt át lehet menni oda, tehát nem annyira csalóka a megnevezés, mint az ország északkeleti részén Jósvafő-Aggtelek megállóhelyé, ami tizenkét illetve tizennyolc kilométerre van a névadó településektől.

Ez a komp nem olyan komoly szerkezet, mint a balatoniak. Igazából két járműről van szó: van egyszer a hajtás nélküli platform, amire az utasok és járművek felállnak, és van a Sződ motoros, ami a platformot mozgatja. A hetvenes években Horányban épült hajónak ugyan van utastere, de nem lehetett használni, legalábbis én nem láttam lehetőséget az oda beszállásra. Lehet, hogy csak azért, mert jó idő volt?

A hajó nem simán maga mellé véve mozgatja a platformot, hanem csuklószerűen elfordulva néha oldalra tolja az áramlással szemben. A nagymarosi oldalon ránk merőlegesen állt, a visegrádin pedig...

Tavaly óta kimondottan keresem a lehetőségeket arra, hogy utazhassak a klasszikus váci alumínium vízibuszok még üzemelő példányaival. Sikerült is elkapnom az utolsó balatonit, utána egyet a Tiszán, és egyet Pesten. Aztán egy kékórás este során feltűnt, hogy az addig mindig az Erzsébet híd pesti hídfőjénél állva látott Margitsziget utasokkal közlekedik. Aztán egy héttel később megint láttam. Aztán megint. De csak este, amikor már nehéz volt menet közben fotózni. Az indulásait kifigyelve Sherlock Holmes-i magasságokba emelkedve kikövetkeztettem, hogy ki közlekedteti, és hol lehet rá jegyet venni (nem az Erzsébet hídnál), úgyhogy egy hűvös őszi estén ott vártam rá a Batthyány téren a turisták tömegében:

Az 1966-os gyártású hajó a BKV-nál kezdte pályafutását, és bár a kétezres évek második felében kapott egy kilátóteraszt a hátára, az eredeti felépítmény alapvetően megmaradt, ...

... azaz a hátsó fedélzet még mindig nyitott oldalról, nem lett beüvegezve. A vízibuszokban kimondottan szeretem, hogy az utastér alacsonyan van, közel a vízhez: van egyfajta "csak úszkálok itt a folyó közepén 18 km/h-val" hangulata :)

A nyolcvanas években gyerekként többször vártam vonatra Agárdon, ahol nem állt meg szinte semmi, viszont kimondottan ijesztőnek tűnt, ahogy elszáguldott a szűk peron mellett a balatoni gyors (vagy egy Szergejes tehervonat). Az akkori száguldást persze idézőjelbe kell tenni, mert ma gyorsabban mennek itt a vonatok, le is kellett keskenyíteni az épületet, hogy meglegyen a megfelelő elsodrási védőtávolság. Ennek ellenére most is rendesen felkavar mindent, amikor átszáguld egy hosszabb szerelvény, mint például a videó elején látható tizenkét kocsis zágrábi IC. A videóhoz magyarázó feliratok is vannak, a "CC" gombbal lehet bekapcsolni őket - már ha nincsenek eleve bekapcsolva:

A kilencvenes évek közepén láttam valahol egy képet egy, a mienknél jóval szűkebb Duna-kanyarról. Bár már akkor is interneteztem (konkrétan mostanában van a harmincadik évfordulója annak, hogy rákapcsolódtam az "információs szupersztrádára", ahogy akkoriban a sajtó hívta), nem volt hol rákeresni arra, hogy ez hol is van pontosan. Egy osztrák autóatlaszt nézegetve találtam ki, hogy merre lehet, és végül Salzburgból Bécs felé tartva, az autópályáról letérve oda is jutottunk, csak olyan helyet nem találtunk, ahonnan az egészet át lehetett volna látni (pedig van).

Idén aztán eljött az ideje annak, hogy rendesen megnézzem ezt a helyet, és végre a nevét is meg sikerült jegyeznem: Schlögen. Nehéz lentről befogni a kanyonszerű formációt, de alapvetően egy hatszáz méter sugarú hajtűkanyart csinál itt a Duna, lásd a térkép bal szélét:

De a folyó ezután következő része is minden, csak nem egyenes - viszont roppant rendezett. És ez nem azért van, mert Ausztriában még a folyópart is zöldebb, hanem mert a Duna itt vagy negyven kilométer hosszan fel van duzzasztva 15 méteres vízszintig az aschachi vízierőmű által.

Ez azt jelenti, hogy a víz majdnem az egyik hegyoldaltól a másik hegyoldalig tart, és tökéletesen hajózható, ami a duzzasztómű felépítése előtt állítólag nagyon nem így volt.

Szeptember közepén azt terveztük, hogy a Twin City Liner nevű csodahajójárattal felmegyünk Pozsonyból Bécsbe, majd onnan hazavonatozunk, de a Duna nem bírt megmaradni normális medrében, ami miatt az osztrák vasút mindenkitől azt kérte, hogy felejtse el a vonatozást, ti. aki nem megy oda, az nem ragad ott. A csodahajósok viszont nem mondták vissza a jegyet, amit ekkor visszaváltani már nem lehetett volna. A szlovák vasút szintén nem jelezte, hogy ellenjavallaná a Pozsonyba utazást, úgyhogy kicsit bizonytalanok voltunk, mi legyen. A szitilájneresek még előző nap reggel is azt írták, hogy nem tudják, mi lesz, majd pár órával később lemondták az utat, és visszautalták a pénzt. Mi Jazzcoollal viszont nem akartunk hajózás nélkül maradni, úgyhogy lementünk a Balatonra.

Az időjárás itthon is elég hulladék volt, úgyhogy nem voltunk biztosak abban, hogy minden hajó elindul a tavon, de simán átjutottunk Siófokról Tihanyba. Pontosabban az út minden volt, csak sima nem, de én ugye pont szeretem a balatoni hullámvasutazást :) Tihanyról átbuszoztunk Tihanyrévre, ahol aztán csodálatos háttér előtt fotózhattuk a kompokat, lásd a fentebbi képet.

Persze menni is kellett egy oda-visszát!  A szél elfújta a párát és port a levegőből, úgyhogy tiszta volta a levegő: csodálatosan kirajzolódott a távolban a Badacsony, no meg a fonyódi hegyek. És azok a felhők... gyönyörű volt!

Az ég folyamatosan úgy nézett ki, mintha két perc múlva kitörne a vihar, de csak szél volt, meg hullámok, nem áztunk meg. Két komp dolgozott: a két új közül az egyik, és egy régi, a Kossuth Lajos nevű; a másik új komp tartalékként pihent Szántódréven.

A máskor látottnál - nem meglepő módon - kevesebb gyalogos és biciklis utas volt, úgyhogy kényelmesen lehetett videózgatni. Hullámok azért itt is voltak: szerintem még soha nem billegtem ezekkel a kompokkal ennyire. És volt egy ilyen üldözéses jelentünk is Tihanyrév felé:

És nem csak ez az egyetlen sirály követett bennünket, hanem még több tucat másik is, Hitchcocknak tetszett volna:

Október második vasárnapján ismét kidugta az orrát a kocsiszínből a Fővárosi Villamosvasút egykori büszkesége, az egyirányú Bengálik prototípusa:

Ahogy a múltkor valahol megjegyeztem, valamiért a Bengálik lettek a budapesti nosztalgiaüzem sztárjai, gyakorlatilag mindig tele vannak, amikor közlekednek. Ez valószínűleg a gömbölyded formák igézete lehet, és ne gondoljon senki semmi rosszra, mert a cicák, plüssmackók és a bogárhátú Volkswagen népszerűségére gondolok :)

A jó járműnek semmiképp nem nevezhető csuklósok pályafutása rövid volt Budapesten: az egyirányúak 1961 és 1980, a kétirányúak 1963 és 1983 közt koptatták a fővárosi síneket. Ez azt jelenti, hogy elvileg még találkozhattak az 1980-ban érkező 4066-os pályaszámú Tatrával, de valószínűleg nem a kép készítésének helyszínén, a Bartók Béla úton. 

Valahogy (megint) úgy esett, hogy többször is a Gárdonyi téren kaptam el az öreg sínrombolót, úgyhogy mindkét irányba tartva le tudtam fotózni. Ez a járat azért lehetséges, mert a Szent János kórháznál hurokvágányon, Kelenföld kocsiszínnél pedig deltában meg tud fordulni a kocsi - egyébként nem triviális egyirányú járművet közlekedtetni a budapesti hálózaton. És ez nem az utóbbi 20-30 év fejleménye, mert a budapesti hálózat soha nem volt egyoldali ajtós/egyirányú járművekre szabva. Próbálkoztak vele, de soha nem jött be. Ez a típus is múló epizód volt a villamostörténelemben: számos egyirányú Bengálit néhány éven belül eladták, egy részüket pedig eleve vidékre szállították le.

Régen szilárd talajról fotóztam-videóztam díszkivilágított budapesti épületeket, mostanában a vízről teszem ugyanezt. Kicsit nagyobb a huzat, meg nincs ingyen, de ugyanúgy kikapcsol egy fárasztó nap után.

Bár biztos van néhány törzsolvasó, akinek az elmúlt másfél évben az agyára ment a hajómániám, de ezen a képen kivételesen nem azt kell nézni, hogy az a személyhajó ott középen mikor épült és hány lóerős, hanem hogy mennyire szép ez a panoráma. Pedig még csak nem is a várnegyed érdekesebbik végét látjuk.

A vízről jobban látszanak a hidak is, melyeknek köszönhetően Budapest létrejöhetett. Ezt itt például még akkor kezdték tervezni, amikor Buda, Pest és Óbuda még külön városok voltak, de már az egyesült fővárosban fejezték be. Fejben persze még akkor se nőtt össze teljesen a város, mert a bal- és a jobbparti "közúti vaspálya társaság" évekig veszekedett a hídon létesítendő lóvasúton (mindkettő használni akarta, de egyik se akart fizetni érte), míg a pesti fel nem húzta magát, és meg nem vette a budait. Utána már minden sokkal egyszerűbb volt.

Kék óra sárga házzal. Lassan az olyan használtan vett hajók is, mint ez itt a képen, a városkép részei lesznek, bár nekem továbbra is hiányzik egy-két gőzös.

Annak ellenére, hogy a nyár túlnyomó részében mindkét új komp közlekedett Szántód és Tihany közt, sokáig csak az egyiket sikerült elcsípnem, mert felváltva voltak kint: az egyik dolgozott, a másikon valamit építgettek, aztán cseréltek. És természetesen mindig a Tihany nevű mozgott, amikor épp ráértem - az, amelyikkel már utaztam. Egyszer aztán végre sikerült úgy Tihanyréven lennem, hogy mindkettő kint volt... de hiába vártam, mert megint csak a Tihany mozgott. Végül átmentem megnézni, hogy mi van a másikkal, a Szántód nevűvel, és már félútról láttam, hogy kár lett volna tovább várnom, mert a nem mozgó komp már nem is fog mozogni. Legalábbis átkelő járatként, mert éppen bulihelyszínné alakították, bárpulttal, hűtőkkel, bulizászlócskákkal, meg minden:

Tulajdonképpen örültem, hogy átjöttem, mert így nem várakoztam tovább potyára, mehettem mást csinálni. Amúgy is sejteni lehetett, hogy napról napra nagyobb az esélye annak, hogy ezzel is utazhassak.

És persze el is jött a napja: június közepén végre a Szántódot is munkában találtam. Bár formatervezésileg továbbra se szívszerelmem, a vezetőfülke alakját leszámítva praktikusabb közlekedési eszköznek tűnik, mint a két új katamarán.

Elég nagy forgalom volt, időnként négy komp is dolgozott. A fotókról nem mindig tudom megmondani, hogy épp melyik új gépet látjuk, ...

Tavaly elég jól sikerült a szegedi villamos elindulásának 115. évfordulója, úgyhogy szeptember utolsó hétvégéjén megint bepittyentettem egy menettérti jegyet a napfény városába a mávos appban.

Aznap két régi jármű pörgött rendes forgalmi járműként, tehát nem feláras nosztalgiajáratként a 2-es vonalon. Ezek egyike a két budapesti kocsiból összerakott acélvázas ikerkocsi volt. Jelenleg folyik egy ehhez hasonló jármű felújítása a BKV-nál, de amíg az el nem készül, ide (vagy Debrecenbe) kell jönni az ilyen síndöcögénnyel utazáshoz.

Bengáli egy ideje már a fővárosban is van - több is! -, de a vidéki üzemekben használtak mások: ez nem múzeumi példány, hanem többé-kevésbé úgy néz ki, ahogy a típust 2011-ben kivonták a forgalomból. Na jó, annál azért szebben. Egészen hihetetlen, hogy milyen sokáig éltek ezek a technikailag már gyártásukkor elavult járművek! Igaz, ezt a példányt elég későn, 1977-ben építették, tehát nem olyan régi, mint ránézésre gondolnánk: a Pesten dolgozó ex-hannoveri villamosok jó része öregebb nála...

Bár a szegedi belváros utcái kiváló hátteret nyújtanak a fotózáshoz is, ezeket a régi jószágokat mozgásban lehet igazán értékelni: ahogy sikítanak az ívekben, és ahogy jellegzetes morgással gyorsítanak és lassítanak! (Mindezen túl a szegedi belváros tényleg szép, régi villamosok nélkül is érdemes megnézni.)

Gyerekkorom óta tudom, hogy működik valahol egy komp Csepel és Soroksár közt, és legalább egy évtizede minden évben eldöntöm, hogy a nyári szünetben végre ki is próbálom, de csak idén jutottam el oda, hogy eljussak oda:

Az átkelő érdekessége, hogy a járműnek nincs saját hajtása: drótkötéllel vontatják át az egyik partról a másikra és vissza. Vannak még hasonló kompok az országban, de már nem sok - hogy pont a fővárosban működik az egyik, és ráadásul bérlettel igénybe lehet venni, az azért mókás.

A járat a csepeli Királyerdő és a soroksári Molnár-sziget közt közlekedik. Előbbi végpont nem igazán néz ki erdőnek, inkább csak egy utca a kertváros szélén, a hajómalmokról elnevezett másik oldal viszont egyfajta vízi paradicsomnak tűnik, ahogy az ember átsétál a "pesti" oldalról a tulajdonképpeni szigetre.

A ráckevei HÉV Soroksár, Hősök tere megállójától 6-8 percnyi gyaloglással érhető el a komp, az ott a túlparton pedig már Csepel. Az úszóalkalmatosság jelentősen kisebb, mint önjáró balatoni rokonai, de a forgalom is kisebb. A járat pedig olyannyira része a fővárosi tömegközlekedési rendszernek, hogy még a Futárban is benne van! A félóránkénti fordulás csak az alapmenetrend, a valóságban elindultak azon kívül is, ha volt elég utas.

Itt éppen úton vagyunk Csepel felé, de visszafele nézünk a kötélre, mely a túlparti görgőn átvetve vontat bennünket. A kötél menet közben hol kiemelkedik, hol visszaesik a vízbe, a jármű pedig jelentősen kacsázik minden irányba, úgyhogy adja magát a kérdés, mehet-e itt keresztben bármi más a vízen. És természetesen mehet, megvannak rá a szabályok. A képen balra egy másik kompot is láthatunk a partnak tolva; azt olvastam, hogy a megszűnt dömsödi rév úszóműve, bár a képek alapján az mintha önvontató lett volna. Persze lehet, hogy a berendezéseket már leszedték róla.