HamPLÓ

... de a jelek szerint nem az olvasók, hanem saját magam miatt nem hagyom abba a bloggolást. Novemberben még csak a munka és az élet sodort távol a klaviatúrától (kevésbé költőien fogalmazva: az éjszakai gép előtt ülés helyett inkább aludtam), decemberben viszont már konkrétan úgy gondoltam, hogy minek fárasszam magam, ha senkinek nem hiányoznak a bejegyzéseim. Aztán a minap csak nem bírtam magammal, és látom, valaki már meg is örült ennek :) Hogy gondjaim vannak a neten kifele fordulással, arról már többször siránkoztam, úgyhogy - gondolom - senkit nem lepett meg, hogy egyszercsak elmaradtak az újabb írások, képek, videók... aztán egyszercsak elkezdett hiányozni. Nekem.

Mert jó és szép, hogy esténként regenerálom magam, de annyira semmittevőnek éreztem magam a karácsonyi szünet végére, hogy az már fájt. Például ugyan szeretnék minden nap órákat gitározni, de nem tudok, mert hamar megfájdul a csuklóm, a youtube/TV nézegetése meg egy idő után rettentő unalmas (ráadásul a nyakam is mindig elzsibbad a mozdulatlanul gúvadástól). Kell valami mást csinálni, "alkotni", még ha általában nem is sikerül vele visszhangot keltenem. Szóval ha nem is olyan mennyiségben, mint novemberig (jézusom, gyakorlatilag kétnaponta írtam valamit, amin előtte három napig dolgoztam:), de időnként megpróbálok újra bejegyezni ide, aztán meglátjuk, meddig tart a lelkesedés. Persze azért remélem, hogy lesz, aki elolvassa :)

Most pedig következzék Conway Twitty egy kis Hammond orgona, egy gyönyörű 24 bundos (nem tipikus) Les Paul Double-Cut, és Gary Moore:

Legyen néha valami hasznos is itt, ami hátha többeket érdekel, mint az aktuális villamosos képeim: ma jelent meg a Hungarian Synthwave Allstars 2. válogatásalbuma, melynek TELJES BEVÉTELÉT (lásd "buy" felirat) egy súlyos beteg kisfiú gyógyulására, ill. rehabilitációjára szánják a résztvevők. Az album ingyen is meghallgatható az alábbi oldalon, remek nyolcvanas évek hangulat jellemzi - nagyon jó kis szintizenék, de akad kicsit zúzósabb is:

A tippért köszönet Mr. Bungle-nak.

Hol is hagytam abba legutóbb? Ja, megvan: a frankfurti felhőkarcolók sokaságából megmutattam úgy hatot-hetet. Igazából tizenegynéhány darab után elteltem velük, de azt a párat, amit lefotóztam, még megmutatnám.

Az egyik bajom a felhőkarcolókkal, hogy a tervezők - teljesen érthetően - igyekeznek eltérni a leglogikusabb, és egyben legunalmasabb formától, a négyszög alapú hasábtól, de csak ritkán hoznak létre tényleg szemet gyönyörködtető látványt. Ki így ki, ki úgy próbál "nemkocka" épületeket létrehozni:

A Main Tower tervezői például a hasáb melletti másik legegyszerűbb megoldást, a hengert választották, mert ez még senkinek nem jutott eszébe - és hogy ez ne tűnjön fel senkinek, odaragasztottak hozzá egy hasábot is ;) A 200 méter magas torony tetején egy 40 méteres antenna található, valamint számos turista (én nem álltam be az utcára kilógó sorba, inkább átgyalogoltam a belvárosba).

A jóval alacsonyabb, alig 115 méteres Japan Center nevéhez illően japán formával operál, illetve anyaghasználatával és ablakkiosztásával is igyekszik eltérni a környezetétől, de ettől még nekem speciel nem tetszikt. A fentebbi fotónak nem igazán használt, hogy készítése közben elment a nap (és úgy is maradt), de talán látszik, hogy eléggé egymás mellé dobált hatása volt a sok toronynak; se nem alkottak térfalat, se nem álltak össze valami erősebbé, mint az egyes épületek önmagukban.

A(z) Eurotower már ránézésre is a hetvenes évek terméke, simán elfért volna a Dallas főcímében. 2014-ig az Európai Központi Bank székhelye volt, a jövőben valószínűleg az egységes európai bankfelügyelet fogja használni.

És akkor most nézzünk kicsit a tornyok mögé, szó szerint: a másik dolog, ami miatt nem tetszenek a felhőkarcolók, az az itt láthatóhoz hasonló városi szurdokok kialakulása. Mint korábban említettem, még soha nem jártam New Yorkban, vagy más hasonló helyen, ezért nem tudom, ott mivel tudják ezt ellensúlyozni*, de itt sétálva nekem egyátalán nem a nagyvonalúság, a siker, pénz, csillogás  jutott eszembe, hanem az, hogy "és mi még azt hisszük, hogy nincs rosszabb a Türr István utca végét elálló szálloda betonfalánál" :-/

* Esetleg az lenne, amit egy kommentelő írt alul, hogy szélesebb utcák mellett egészen más hatásuk van a magasba nyúló homlokzatoknak?

Ehhez képest talán még jó is, ha valahol csak egy-egy pontszerű torony (a képen a Frankfurter Büro Center látható a hetvenes évekből) emelkedik; bár lehet, hogy másként gondolja az, aki egy ilyennek az árnyékában lakik. Tényleg érdekelne, hogy csak én vagyok régimódi, ha azt mondom, hogy nekem például a pesti belvárosból kicsit sem hiányoznak az ilyen épületek**? Csak mert szemmel láthatóan sokan úgy gondolják, hogy az nem is város, ahol nem lifttel lehet közel kerülni a felhőkhöz. És persze mondjuk Varsót is kötelező példaképként felhozni, mert hát nincs is nagyobb egyéniség annál, mint aki mindig másokhoz viszonyítja magát.

** Persze Angyalföldön vagy Csepelen éppenséggel elférnének toronyházak, csak nem tudom, a hiányuk tényleg Budapest legnagyobb problémája-e. Pláne, hogy a város még mindig tele van beépíthető területekkel, nem kell a magasba törni. Akinek meg csak a magasság hiányzik, menjen fel a Gellért-, Hármashatár- vagy János-hegyre ;)

Ha "favázasokról" írok ebben a blogban, legtöbbször favázra épített kocsiszekrényű villamosokról van szó, és ritkábban épületekről. Ideje változtatni az arányokon!

Mainz amolyan kitérő úticél volt augusztusi utamon. Valamikor 15 éves koromban jártam már itt, de nem sok minden maradt meg, úgyhogy jó volt végigszaladni az óvároson. Bevallom, egyátalán nem emlékeztem arra, hogy ennyi fachwerk épület áll itt, mint például ez itt középen a XVII. század végéről, ...

... vagy ez ugyanazon század elejéről.

A Kirschgarten azaz Cseresznyéskert környékén még régebbi favázasok sorakoznak, ...

A múltkor nem csak a minimozdony minivonatát láttam a Gyermekvasúton, hisz volt más néznivaló is, például a nosztalgia motorkocsi. Persze nekem a "nagy" mozdonyok is tetszenek, azt meg teljesen elfelejtettem, hogy vannak nem mindenütt megálló vonatok is:

Az előző három képes-beszámolós oldal elkészítése közben még álmodozhattam arról, hogy mit csináltam volna, ha én lettem volna a döntéshozó a pénzeszsákkal, most viszont már a látottakra kellett hagyatkoznom. Az első képeken még csak a betont pumpálják a vágányok köré, az utolsókon már az elkészült teret láthatjuk:

A Márnemmoszkva tér átépítése IV-VI.
A Várfok utcai alagút teljes kibontásától a jelzőberendezési és szőkőkút-próbákon át az átadásig

UI: Ezt az oldalt még be kellett fejeznem, nem hagyhattam félbe, de most egy időre lábrázásom van a sok képtől, videótól. Remélhetőleg egyszer valaki értékelni fogja ezt az önkéntes krónikási tevékenységet, mert ennél tulajdonképpen szórakoztatóbban is el tudnám tölteni az estéimet :)

Alice Cooper '88-89-ben nem kispályás módon tért vissza a porondra: Trash című lemezébe besegített a fél Bon Jovin túl majdnem a teljes Aerosmith is, a számok többségét pedig Desmond Child igyekezett slágerré alakítani, számos további zeneiparos - például Dianne Warren és Joan Jett - mellett. A maszkos rémmester két évvel később megpróbált újrázni - énekesek helyett viszont ezúttal inkább gitárosokkal vette körbe magát, konkrétan a "shred generáció" isteneivel: Joe Satrianival, Steve Vai-jal, Vinnie Moore-ral, Al Pitrellivel, illetve Slash-sel és a fél Mötley Crüe-vel.

A címadó szám klipje csak mérsékelten tudott mit kezdeni a drog- és öngyilkosságellenes szöveggel: egyszerre akart vicces és ijesztő lenni, ami persze nem sikerült, de még így is teljesen beleillett az MTV akkori kínálatába. Amikor először láttam, nem értettem, hogy a vége felé miért látunk még egy gitárost, amikor a szám közben már láttunk hármat (két szóló és egy basszus)? És aközben az Ozzy-s "júúú nóóó, aááááj nóóó" vokál közben miért mutatnak egy meredt szemü fickót? Jaaaa, hogy az maga Ozzy, a plusz egy gitáros meg Joe Satriani? Ez már eleve nem rossz vendéglista, pedig az akkoriban legnagyobbnak mondható sztár kimaradt a filmecskéből: a gitárszólót és filleket ugyanis Slash játszotta fel. Az persze jó kérdés, hogy ehhez képest kiket látunk a klipben: talán Al Pitrellit és Vinnie Moore-t? Akkoriban mindketten felbukkantak Cooper mester körül.

A Feed my Frankensteint a Wayne világából ismerhetjük, a klip is a filmhez kapcsolódik. Akárcsak a Hey Stoopidnál, itt se azokat látjuk a gitárszólót előadni, akik a lemezre feljátszották, pedig a zenészvilág két prominens tagjáról van szó: az imént hallott Joe Satrianiról, aki a lemez öt dalában is szerepelt, illetve nem kevésbé híres tanítványáról, Steve Vairól. Ja, és a Mötley Crüe-s Nikki Sixx basszusozik.

A múltkor kicsit szomorú voltam, hogy nem láttam Budaörsön An-2-est fel- vagy leszállni, de tulajdonképpen nem vesztettem semmit, hisz nyáron házhoz jöttek:

Mondjuk legközelebb poloskák ellen is szórhatnának valamit, mert borzasztó, hogy hetente hány bejön... az ember már szellőztetni se mer :-/

Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem szeretem a három percnél hosszabb tömegközlekedési videókat. Tudom, hogy vannak, akik teljes TranszSzib dashcam filmeket lepörgetnek esténként, de én pár perc után mindig beléjük tekerek. A saját videóimmal is így vagyok: ugyan gyakran összeállítok négy-öt perces anyagokat, a végén mindig két perc húsz másodperc lesz belőlük. Most megpróbáltam ellenállni a kísértésnek, alig húsz másodpercet nyiszáltam le a majdnem kész videóból. Van benne rendes tuja, nosztalgia tuja, rendes busz, nosztalgia busz, egy kicsi HÉV, meg egy kicsi minden más:

UI: Eredetileg arról volt szó, hogy november 1-től szervezik ki a HÉV-et a BKV-ból, aztán mondták ismerősök, hogy 7-től, ezt is írtam a videóba tegnap. Ma viszont olvasom, hogy még csak most jegyezték be a BHÉV ZRt.-t... továbbra se látom át, hogy akkor most mi van.