HamPLÓ

A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozaton a BKV már évek óta részt vesz; idén annyi változás volt, hogy a ferencvárosi remiz helyett a kelenföldit ismerhették meg az érdeklődők. Az ingatlan jellegű látnivalókon túl a kiállított és ráhordó járművek is megértek néhány kattintást, különösen a régi buszok, melyeket idén ritkábban láthattunk:

A két Ikarus közül ez volt az öregebb: a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. 31-esét 1959-ben építették. Érdekes módon bár nem rémlik, hogy valaha is láttam volna gyerekkoromban ezt a típust, manapság van vagy fél tucat működőképes belőle, plusz nem kevés megőrzött roncs, amiből még akármi lehet. Ez a jármű ment néhány kört utasokkal, de annyian voltak rajta, hogy inkább kihagytam (nem volt nagy áldozat, Miskolcon már mentem vele:). Azt mindenesetre jól érzékeltette a helyzet, hogy az Ikarus 30-as/31-es miért nem volt túlzottan kedvelt a Fővárosi Autóbuszüzemnél (és vélhetően az utasoknál sem). Viszont múzeumi darabként annyira jó volt látni, sok mosolygós ember szállt le róla :)

Számomra az előbbinél is kedvesebb volt ez az Ikarus 180-as, amire viszont nagyon is jól emlékszem kiskoromból. Sajnos vele most nem lehetett menni, de talán még idén lesz rá lehetőség - ismét, mert korábban szállított ő is utast, csak talán lejártak a papírjai?

A remiz oldalsó kis udvarán járműkiállítás volt, a szokásos pályacsengőt nyomogató gyerekekkel, és az őket irigylő apukákkal :) A nosztalgiakocsik cserélődtek, attól függően, hogy épp melyik ment egy kört a Deák térre vagy a Batyira - de tulajdonképpen a jobb oldali Combino se mindennapos látvány errefelé.

A Bengálinak benne van a lábában a bugi. Oktatóanyag a Budapesti Nemvalódiegyetem Tömegközlekedési és Tömegkatasztrófa Szakának Utaselriasztási és Pályarombolási Tanszékéről:

Igen, megint videó jön, mert lusta elfoglalt vagyok :) Repülős mozi, de azért nem a "két pixel rohadt hangosan eltűnik a képből" kategória, mert nem csak teljes forszázzsal dübörgő vadászgépek szerepeltek a repülőprogramban, hanem egészen halkak is, például vitorlázók, plusz közepesen halkak, mint a Goldtimer Alapítvány Li-2-ese. Aztán voltak helikopterek és kötelékek is. A többi tudnivaló ott van feliratként a videón :)

1987-ben sajnos nem fényképeztem autókat NDK-beli családi utunk során. Nem azért, mert féltem: a Nemzeti Néphadsereg Légierejének alacsonyan járőrőző MiG-23-asait simán megörökítettem a Kelet-tenger partján - tizenkét évesen egyszerűen eszembe se jutott, hogy ez gázos lehetne (azért amikor vörös csillagos MiG-ek tartottak éleslövészetet valami pár kilométerrel arrébbi lőtéren, azt már hanyagoltam). Inkább azért nem, mert eszembe se jutott, hogy autókat is lehet fotózni. Pedig voltak ott csodák: kétkormányos katonai IFA tetőbúvólyukkal, Trabant "Kübelwagen" (valami haditengerészeti bázis mellett volt az üdülő, ritkán láttunk civil járművet a strandra vezető úton a sajátjainkon kívül), IFA-ra rögzített fakonténeres gyerekszállító (VEB Fabrik "Fakarusz"), földúton ötvennel száguldó kiskerekű Wartburg, "Faros" és Ikarus 180-as még normál forgalomban (akkor, amikor nálunk már a ráncajtó is elkezdett kimenni a divatból a 200-asokon)... Aztán néhány évvel később sajnos a MiG-ekről készült képek is elvesztek, szóval csak az emlékek maradtak. Most viszont, ha már arra jártam, odafigyeltem, hátha látok pár érdekes jószágot.

Az első zsákmány véletlen volt: a Potsdamer Platz felhőkarcolóit próbáltam befogni a rendelkezésre álló szűk látószöggel, amikor felfigyeltem egy ufóra, ami a közeli piros lámpánál fékezett. Bakker, egy Tatra 603-as! Ennyit sikerült elkapnom belőle. Ha futottam volna, lehet, hogy szemből is lefotózhattam volna, de az a véleményem, hogy fusson, akinek nincs bora, ez a fekete zongora hat anyja van, és mindet Bélának hívják.

Lipcsében sikerült nem lefotóznom egy gyönyörű állapotú P70-est, mert túl mélyre dobtam a hátizsákba a fényképezőgépet, és mire kiszabadítotottam az esőkabát alól, a kis kétütemű már messze járt - á, nem voltam mérges... Cserébe viszont több emeletes buszt is lekattintottam - velük csak egy baj volt: hogy nem voltak őshonosak. Ez a Büssing DE73 például nyugat-berlini volt, ...

... ez meg egy Bristol Lodekka, azaz a "piros angol emeletes busz" kategória egy szép képviselője (köszönet Sam.Joe-nak az azonosításért). Ezen felül láttam még MAN emeletes buszt is, míg Ikarust egyet se. Sic transit a mai turista/násznép.

Kint hideg szürkeség van, vígasztalanul esik az eső... emlékezzünk hát vissza azokra az időkre, amikor még 35 fok volt, ragyogó napsütés, kék ég... én meg ott álltam a sínek mellett a susnyában, mert Ícé rábeszélt, hogy menjünk Sziget-vonatot fotózni :) És jó is volt ez, úgyhogy ha már nálam volt az állvány, a videókamerát ráültettem; így nem mindig csak a mozdonyt örökítettem meg, hanem egész vonatokat is (meg azt, hogy a sínek állapota miatt a tehervonatoknak sebességkorlátozása van). Mondhatni relaxálós videó ez is, mert nem sok minden történik, csak mennek jobbra-balra a döcögények:

Az mindenesetre levehető a videó alapján, mennyire megváltozott a sínek világa gyerekkorom óta: ma már nem csak kék, esetleg piros mozdonyok rohangásznak barna teher- vagy kék személykocsikkal; a vontatójárműveknél soha nem lehet tudni, melyik cég milyen színű, típusú és eredetű járgánya jön majd. Egész csinos színkavalkád van, legalábbis a hegyeshalmi vonalon, az ország legforgalmasabbján...

A Buckow-i kisvasút (Buckower Kleinbahn) egy mellékvonal Brandenburg tartomány Märkisch-Oderland körzetében; egy természetvédelmi körzetet köt össze az egykori Porosz Keleti Vasúttal. Eredetileg 750 milliméter nyomtávú volt, gőzvontatással, de 1930-ban átépítették normál nyomtávra, és villamosították. A XX. század utolsó évtizedére gyakorlatilag leépült "mellék-mellékvonalon" a végén már dízel motorkocsik jártak, majd 1999-ben bezárták. Szerencsére 2002-ben újra meg tudták nyitni, ismét villamos vontatással, de már múzeumi üzemként.

A vonalon normál esetben kéttengelyes motorvonatok járnak (majd mutatok olyanról is képet), de időnként előveszik a strausbergi villamosüzem levetett villanymozdonyait, a vasútbarátok nagy örömére. Augusztusi berlini látogatásom alkalmával eredetileg pont Strausbergbe akartam menni, de elbizonytalanított az ottani negyven perces ütem (tehát hogy csak negyven percenként indul villamos). A menetrendre rákeresve csak véletlenül fedeztem fel előző este, hogy Buckow-ban másnap a motorkocsik helyett a strucchegyi (kis jóindulattal ezt jelenti Strausberg neve, és bár a város valószínűsíthetően nem a futómadárról kapta a nevét, még a címerében is szerepel) mozdonyok egyike fog járni - naná, hogy átalakítottam aznapi menetrendemet - ami egyébként Ikarus 66-osozással és elveszett villamosvonal bejárásával kezdődött!

Mindig furának találtam, amikor pestiek ott állnak a Citadellában, és kérdezgetik egymást, hogy mi az a nagy, vöröses ház a kapuval. Eddig még sose tűnt fel nekik az a bazi épület a Deák térnél (a panorámában balra)? E panoráma darabjainak készítése közben is végighallgattam egy ilyen párbeszédet :)

A sok állóképes szünetjelzés után ezúttal mozgóképeset kaptok. Első körben síndöcögényeset, a Szigetről hazafele tartó tizenhat kocsis különvonatról:

... aztán a kassai repülőklub hagyományőrző csapatának, a Retro Sky Teamnek szovjet és német színekre festett sportgépeit, amint éppen eljátsszák a második világháborút (Zlin Tréner rulez!):

... majd egy eredeti második világháborús harci gépet, a Lockheed P-38 "Lightning"-ot, mely a RedBull történelmi gyűjteményének részeként repült, szintén Szliácson:

A végén pedig egy kis helyiérdekű villamos, Woltersdorfból, ahol még mindig NDK-s tuják járnak, csak már nem kézzel kell nyitni az ajtajukat (én azért majdnem megpróbáltam, de még időben rám szóltak):

Annyi mindenből tudnék válogatni témailag, hogy nem bírok választani, és inkább alszom helyette, meg tévézek. Hogy azért kapjatok egy kis ízelítőt, van olyan, hogy

meg

valamint

illetve

ezen túl pedig

.

Több ezer képet készítettem olyan utcákról, ahol a házak megmaradtak, de a villamossín eltűnt, most lehetőségem volt az ellenkezőjére is...

A német főváros mellett a mai napig működik három, a berlinitől független villamosüzem, mely egy-egy S-Bahn állomástól indulva a környező településeket tárja fel. Valahogy úgy kell elképzelni, mintha a törökbálinti vasúti megállóhelytől méteres nyomtávú tuja járna Budakeszire, a biatorbágyi vasútállomástól normál nyomtávú Sóskútra, Etyeken át... Az egyik ilyen Berlin-Friedrichshagentől Schöneichén át Rüdersdorfig halad, 1912 óta (két évvel korábban még Schöneiche volt a végállomás, ezért a vonalat a mai napig leginkább "schöneichei villamos" néven emlegetik, holott voltaképp viszonylatszáma is van: 88-as).

A vonal 1977-ben érte el mai hosszát, akkor hosszabbították meg Alt-Rüdersdorfig. Ez azonban nem sima hosszabbítás volt, hanem az eredeti vonal egy szakaszának feladásával járt - a megszűnt szakasz egyetlen vágánya azonban mai is a helyén van a kockaköves úton! Normál esetben egy rácsos kapuban végződik pár száz méter után, most nyáron azonban a megnyitó századik évfordulóján ünnepséget rendeztek a régi végállomáson, és tovább lehetett menni (illetve a vágányon lóvasút is járt). Naná, hogy ezt látnom kellett!

Az egész utca olyan, mint valami  fura horrorfilmben: van úttest, van padka, vannak lámpák, ott a sín (felsővezeték azért már nincs), de az egész nem vezet sehova. A magyarázat egyszerű: ami itt erdei útnak tűnik, egykor kisvárosi utca volt:

Sajnos a régi képeket csak a látogatás után kaptam, úgyhogy nem tudok rendes "régen és most" képpárokkal szolgálni, de a fenti házsor talán valahol itt lehetett:

Az egykor Kalkberge néven önálló településre kezdetben benzolmotoros mozdonyok vontatták a kocsikat, egy ilyen szerelvényt látunk ezen a képeslapon: