A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozaton a BKV már évek óta részt vesz; idén annyi változás volt, hogy a ferencvárosi remiz helyett a kelenföldit ismerhették meg az érdeklődők. Az ingatlan jellegű látnivalókon túl a kiállított és ráhordó járművek is megértek néhány kattintást, különösen a régi buszok, melyeket idén ritkábban láthattunk:
A két Ikarus közül ez volt az öregebb: a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. 31-esét 1959-ben építették. Érdekes módon bár nem rémlik, hogy valaha is láttam volna gyerekkoromban ezt a típust, manapság van vagy fél tucat működőképes belőle, plusz nem kevés megőrzött roncs, amiből még akármi lehet. Ez a jármű ment néhány kört utasokkal, de annyian voltak rajta, hogy inkább kihagytam (nem volt nagy áldozat, Miskolcon már mentem vele:). Azt mindenesetre jól érzékeltette a helyzet, hogy az Ikarus 30-as/31-es miért nem volt túlzottan kedvelt a Fővárosi Autóbuszüzemnél (és vélhetően az utasoknál sem). Viszont múzeumi darabként annyira jó volt látni, sok mosolygós ember szállt le róla :)
Számomra az előbbinél is kedvesebb volt ez az Ikarus 180-as, amire viszont nagyon is jól emlékszem kiskoromból. Sajnos vele most nem lehetett menni, de talán még idén lesz rá lehetőség - ismét, mert korábban szállított ő is utast, csak talán lejártak a papírjai?
A remiz oldalsó kis udvarán járműkiállítás volt, a szokásos pályacsengőt nyomogató gyerekekkel, és az őket irigylő apukákkal :) A nosztalgiakocsik cserélődtek, attól függően, hogy épp melyik ment egy kört a Deák térre vagy a Batyira - de tulajdonképpen a jobb oldali Combino se mindennapos látvány errefelé.
Ez megy most