HamPLÓ

Azt már láttuk, hogy egyes épületek hosszú évtizedek után kiégett romjaikból épültek fel, mások viszont végleg eltűntek, vagy esetleg megmaradtak, de abban se sok köszönet van. Most megnézzük, milyen variáció van még a témára.

Kezdjük talán a város bohémnegyedével, a Külső Újvárossal (Äussere Neustadt), ahová az itt futó egyvágányú villamosszakasz (egyszer erről jön villamos az egyetlen vágányon, egyszer arról) miatt kavarodtam be:

Egy olyan része ez Drezdának, mely rejtélyes módon viszonylag egyben átvészelte a második világháborút, és ahol a rendszerváltás után a helyiek kikiáltották az Újvárosi Színességi Köztársaságot (németül jobban hangzik: Bunte Republik Neustadt az NSZK, azaz a Bundesrepublik Deutschland helyett), ami valószínűleg egy utopisztikus anti-konzum mozgalom, egy városvédő szervezet és a Schönherz QPA keveréke lehetett (például kitűzték politikai célnak  a Vatikánhoz való csatlakozást). Erre a három éves időszakra manapság az évente megrendezésre kerülő "városrészi fesztivál" emlékeztet.

A Görlitzer Strasse egyfajta ifjúsági és művész-főutcának tűnt számomra (németes renddel párosítva, tehát ez nem piroslámpás negyed). A távolban látható fák a nyolchektáros,  füves-fás területével már inkább parknak mint térnek nevezhető Alaunplatz-hoz tartoznak, ahol jókora élet volt, fűben ülő, sétálgató, beszélgető emberekkel, ahogy azt Budapesten egyre kevesebbszer látni.

Ilyen utcákat a nyugati oldalon is ritkán látni, úgyhogy örültem, hogy idekeveredtem. És hogy még élet is volt benne, az hab volt a tortán.

A képen látható takarékpénztári épület (eredetileg jánosvárosi... izé, agyamra ment a fordítgatás... Johannstadt-i városháza) megint egy érdekes eset: kívülről régi, belülről viszont állítólag új építés (94-97), mivel a háború utáni újjáépítések során nem maradt az eredetiből semmi. De ezt csak olvastam, kívülről nézve nem is gondoltam volna.

A Tartományi Bíróság épülete igazi szigorú neoreneszánsz batár az Igazság és az Igazságszolgáltatás allegórikus szobraival, és egyéb közhelyekkel. Az előtérben levő betonlapos járda viszont nagyon szoci örökség :)

A másik "minőségi mennyiség" márka a TDK volt. A tőlük származó kazettáim nagy része ebbe a sorozatba tartozik:

Ennél átlagosabb kinézetet nehezen tudok elképzelni, de használatilag sose volt bajom velük. Persze nem nézni kell, nem videókazetta ez :) Mondjuk az "acoustic cassette" szóösszetétel fából vaskarikának tűnik számomra - én mindig elektronikusan erősített hangmegszólaltató rendszerekben használtam őket, és bizony sokszor elektromos hangszerek is szerepeltek a rávett zenékben. Írták volna rá érthetően, hogy ez egy unplugged kazetta..!

Kicsit későbbi talán ez a típus, ilyenből is sok van. Bevallom, sose értettem, mit jelent az, hogy "IEC/Type I", nem is eszerint vásároltam, úgyhogy tengermély tisztelettel nézek azokra a kommentelőkre, akik leírják, hogy melyik kazetta volt jobb a CD-knél, meg ilyenek.

Ez egy kicsit más kinézetű darab - vajon mivel tudott mást, mint az előző? Merthogy ez nem "D90", hanem "T1" vagy "ST1" (milyen hülye felirat ez már!). Mindenesetre ugyanazt ígéri: "low noise, high output".

És még egy fajta: "ferric" - de szintén "low noise high output". Kicsit tartok is tőle, hogy mindjárt jön sako kollega, és beírja, hogy a "ló nojz" az a nyerítés, tehát ezek agrárkazetták :D

Ha már ott jártunk, megnéztük Brüsszel nem-nosztalgia villamosait is, NZA értő kalauzolásával. Összességében nem győzött meg a dolog, persze már maga a város se jött be soha. De azért egy napot legalább el lehet tölteni ott villamosozgatással még így is:

 
 
Brüsszel villamosai
PCC-től a "csuklós forgóvázig", domboldaltól a csatornapartig, metrópótló villamostól a Heysel stadionig

Lehet megrendelni az ötödök (frászt ötödik: harmincegyedik!!!) évados DVD-ket, az enyém már úton van. Amíg megérkezik, ikszedszerre is megnézem az extrák közül azt, amit vélhetően nehéz lesz überelnie bármilyen más extrának: az első és második, illetve az ötödik és hatodik rész közti átvezetést. Kamaradramedy, ha van ilyen - Steven Moffetnek gyakrabban szabadjára kellene engednie a humorát a forgatókönyvekben, mert marha jó ebben a műfajban (is). Persze ezt eddig is tudtuk, de Tizenegyesnek különösen jól áll ez a komédiázás.

Először tehát nézzük meg, hogyan ismerkedik meg Amy Pond a magát kék fabódénak álcázó tér-időgép koncepciójával - már úgy értve, azon túl, hogy "you have a wooden time machine... do you feel stupid?":

Mindkét színész nagyon élvezhette ezt a pár perces jelenetet, lubickolásnak tűnik, amit csinálnak. És mellesleg Amynek az egész sorozatban nem volt annyi jó szövege, mint itt :) De Matt Smith is elemében van.

"Every time the TARDIS materializes in a new location, within the first nanosecond of landing, it analyzes its surroundings, calculates a twelve-dimensional data-map of everything within a thousand mile radius, and determines which outer shell would blend in best with the environment... And then it disguises itself as a police telephone box from 1963... It’s probably a bit of a fault, actually. I-I’ve been meaning to check." LOL, ha szabad ezt mondanom :D sőt XD

A másodikban Tizenegy megpróbálja elmagyarázni Amynek, hogy nem azért hozta magával, mert be van indulva rá. Ő nem holmi pasi, hanem inkább... Gandalf. Űrgandalf.

"I look at a star and it’s just a big ball of burning gas and I know how it began and I know how it ends and I was probably there both times! You know, after a while, everything is just “stuff”. That’s the problem. You make all of time and space your backyard, and what do you have? A backyard."

Nna, most megyek és megnézem még párszor. "Skótangol" nyelvleckének is remek :)

A SONY volt az a kazettafajta, amiből eleinte csak kettő volt a családi gyűjteményben, felnőtt koromra viszont azt vettem észre, hogy a márka átvette az uralmat a fiók (később pedig a kazettatartó fal) felett. Az első kettő így nézett ki - voltaképp a nyolcvanas évek elejéhez képest egész látványosak voltak:

A borítójuk végtelenül funkcionális volt - semmi ezüstözött dombornyomás, semmi háttérminta - viszont jó sok hely a számok címének:

Ehhez képest a kilencvenes évek SONY-ja elég rideg volt - legalábbis abban az árkategóriában, amit meg tudtam fizetni:

A "kék korszakban" néha felbukkant egy kis sárga is - de csak jelzésértékkel, mint a zöld-kék csík a sárga Combinó tetején:

A kontinens közepén elég kevés olyan nagyváros van, melynek látképén nem ejtett  maradandó sebet a második világháború. Persze azóta már többnyire beállt egyfajta egyensúly ezen városok életében: ami volt - volt, ami van - van. Drezdára - főleg politikai okokból kifolyólag - furcsa kettőség volt a jellemző a háború után: egyrészt az "ezt meg ezt a kerületet bekerítjük, megtartjuk romnak", másrészt az "azt meg azt teljesen ledózeroljuk, és mást építünk a helyére". Az NDK kimúlása után mindkét "irányzat"  eredményeit elkezdték korrigálni, de mindig vannak átmenetek, és emiatt a fentebb említett egyensúly még Budapestnél is kevésbé érezhető (SZVSZ).

Kis túlzással azt mondhatnánk, hogy Drezda nagy része a budai Dísz tér/Palotanegyed építészeti és kognitív státuszának "örvend" (amit én leginkább a "disszonancia" szóval tudnék jellemezni) - csak több a pénz, így a felújítások és újraépítések gyorsabban mennek, látványosabb az eredmény.

Ez a templom (egy panellakóteleppel átellenben) még mindig a világháborús mementó szerepét játssza. Vajon mi a terv vele? Persze ha marad ilyennek, annak is megvan az értelme, hiszen vannak dolgok, amikre emlékezni és emlékeztetni kell - még a nyugati, szerencsésebb Németországhoz tartozó Kölnben is van hasonló romtemplom!

Aztán vannak régi utcák, amiket újjáépítettek a háború után, és melyek ma ennek ellenére elég lehangoló látványt nyújtanak. Ez a ház a képen például egy (új)belvárosi utcában áll, hangulata nem különbözik olyan rettentően Terézvárostól.

A város ipari negyedeiben természetesen nem meglepő romos épületeket látni, ezért inkább egy menőbb, szerepileg inkább a Pasarétre hasonlító helyről mutatnék egy elhagyatott házat. Ránézésileg ez ráadásul nem tűnik rossz állapotúnak, csak hát üres... Felső-Szilézia egykori porosz bányavárosaiban százával állnak ilyenek, hasonló állapotban, de itt sokkal mellbevágóbb ilyesmit látni!

A fenti két elhagyatott ház kapcsán persze jó lenne tudni, hogy azért néznek így ki, mert nincs tulajdonosuk, és azért nincs tulajdonosuk, mert építészetileg borzasztó állapotban vannak, vagy van tulajdonosuk, csak azoknak nincs pénze felújíttatni  őket (esetleg nem foglalkoznak vele).

És hát persze a DDR időszakból is számos elhagyatott építményt látni mindenfelé. Érzésre talán többet is, mint Budapesten. Mindezt csak azért bátorkodtam megmutatni, hogy aki csak a belvárosban turistáskodott, lássa, ott se kolbászból van a kerítés...

Folytatás: a rehabilitált Drezda (MAJD!)

Megint fogtam egy villamost is mutató látványrajzot, ezúttal a Károly körúton, a 47-es és 49-es villamosok régi végállomásának romjaitól pár méterre, a Budapest Kőszíve - lánykori neve Madách Imre, később Deák Ferenc, pedig az kicsit arrébb van - téren:

Namármost két gondom is van ezzel kapcsolatban. Az első, hogy a képen látható végállomási vágányzat nem hasonlít az általam ismert tervekre, azokon ugyanis szélső peronok vannak*.

A másik az, hogy ezeket a sematikus síndöcögényeket kivételesen nem tudom létező járműnek megfeleltetni**. Hasonlítani sokmindenre hasonlítanak: kicsit a Stadtbahn B-re, kicsit a Ganz kisföldalattira, a Manchester Metrolink eredeti kocsijaira... De azért nem teljesen. Pedig úgy sejtem, valami létező alapján készült a modell, de mi lehetett az eredeti? Esetleg valami amerikai LRV?

*Nem kell megijedni, nem arról van szó, hogy komolyan próbálok venni egy olyan látványképet, amit az is lehet, hogy olyan valaki rajzolt, aki azt se tudja, merre van a Deák tér :) csak játszom.

**Továbbra sem kell megijedni, nem arról van szó, hogy komolyan próbálok venni egy olyan látványképet, amit az is lehet, hogy olyan valaki rajzolt, aki sose látott még villamost... csak játszom :)

Tudom, elég idétlen dolog, de amikor megpróbáltam kitalálni, a sorozat harmadik része mi alapján legyen csoportosítva, ugyanaz jutott eszembe, mint ami alapján a bagolyházat és a háromszemű megfigyelőt is megénekeltem e blogban: szemek! Freudista-jungista szakos olvasók elkezdhetnek gondolkodni azon, mi okozza ezt a látószervi fixáltságot nálam, én pedig bemutatnám a mai felhozatalt. Kezdjük a legkönnyebben felismerhetővel, a Fehér Ninjával:

Szerintem világos, hogy a Fehér Ninja rosszallóan néz ránk, vagy legalábbis gondterhelten ráncolja homlokát. Vele ellentétben a Fekete Ninja nyugodtan várakozik, arckifejezése semmit nem árul el gondolatairól (pedig biztos csúnyakat gondol, mert irtó rondán van csévélve):

A Sötétszürke Ninja még autentikusabb - ő olyan, mint a Last Ninja 2-ben a jobb alsó sarokban pislogó figura, melynek animációja néha beragadt; ilyenkor a pislogás féloldalas lett:

Na jó, ez így elég béna, de valahogy el kellett indítanom ezt a bejegyzést így pénteken ;) A továbbiakban megpróbálok nem arcot látni a kazettákba... mondjuk a most következőbe nehéz is lenne:

Az előző részben bemutatott vadonatúj "régi" épületek mellett természetesen vannak olyanok is Drezda belvárosában, melyek egykor nagyon modernnek, újszerűnek épültek, mára viszont elavultnak tekinthetők.

Ezek nagy része lakóház, melyekre szükség van (a rendszerváltással ott se járt együtt, hogy hirtelen mindenki kertesházba költözhessen), ezeknél a megoldás az itthoni panelprogram kinti megfelelője. De mi legyen a középületekkel? Például a Kultúrpalotával, ami félúton fekszik a régi és az új piac közt:

Tipikus szocmodern művház - azaz egy nagy téglatest, sok üveggel burkolva. Tulajdonképpen bárhol állhatna, senki nem venné észre; itt is csak akkor fog kilógni az összképből, ha mögé teljesen visszaépül a barokk óváros. Igazi érdekessége nem is maga az épület, hanem az oldalán látható mozgalmi falikép, melyet 2001-ben kulturális műemlékké nyilvánítottak:

Úgy sejtem, ez a mű nem feltétlenül segíti elő a kultúrház közkedveltségét, bár a jelek szerint a (kelet-)németek nem akarják a szocialista korszak minden jelét eltüntetni; például a gyalogoslámpák figuráinak esetében meg is harcoltak azért, hogy az ő "lámpaemberkéik" megmaradjanak kalaposnak, az európai szabványnak tekinthető kalaptalannal szemben:

Egyesek szerint a zöld figura leginkább dildót cipelő törpére emlékeztet, és hát tényleg :) Egyébként a sétáló figurás, kétlencsés gyalogoslámpa (a képen a harmadik, felső, - "jelzésváltás következik" - egy olyan kiegészítő, ami viszonylag későn került a képbe, akkor is csak opcionálisan) NDK találmány, Kelet-Berlinből indulva terjedt el a világban. Drezdában állítólag copfos kislányos figurájú lámpa is van valahol, de sajnos azzal nem találkoztam.

Most már sajnálom, hogy nem fotóztam őket, de a Zwinger közelében - tehát a legtörténelmibb belvárosban - is állnak tízemeletes panelházak, nem csak arányaikban a régi házakat idéző 2-3-4 emeletesek. Ezek egy része még nem lett felújítva, ennek köszönhetően szemügyre lehet venni, hogy errefelé kavicsok helyett csempével (vagy valami hasonlóval) burkolták a panelokat:

Forrás: X-Weinzar, de.wikipedia.org
 

Ami viszont elég furcsa a régi város újraépítéséhez képest: a Postplatz-on lebontottak pár szocialista kockaépületet, majd a helyükre építettek pár (kapitalista;)) kockaépületet.

Transzformermorfer autóbotok a Postplatz-on:

A hirtelen jött (hogy érted, hogy lassú vagyok, he?:) lámpaváltás miatt annyira belejöttek a képbe az autók, hogy inkább abbahagytam a panoráma készítését, ezért lemaradt a villamosmegálló-komplexum jobboldali ága. Csak azt nem értem, akkor ezeket a rész-képeket miért nem töröltem, hisz akkor több hely maradt volna a memóriakártyákon a normális témáknak...

Itt is félbehagytam a svenkelést, mert hirtelen vége lett a fotohalt-nak, és némi utascsere után a nosztalgia-Tatra elindult. Úgyhogy nem egyedi nyitást látunk a képen, csak az AutoPano Pro így rakta össze a nyitott és a csukott ajtós képeket. Mondjuk itt eleve nem innen kellett volna fotózni, csak körülöttem és a hátam mögött minden tele volt fotósokkal :)