Újabb "majdnem elveszett, de aztán mégse"-videó, szintén Svájcból, közelebbről Zürichből. Svájc egyik legfontosabb városaként egy időben itt is elhitték a hatvanas évek dogmáját, miszerint metró nélkül nem lehet egy város világváros. El is kezdtek volna mindenfele ásni meg betonozni, de aztán kiszámolták, hogy nem éri meg (mégiscsak svájciak, szóval megnézik, mire adnak ki pénzt, nincs nekik olyan sok belőle, mint nekünk). Végül csak pár föld alatti betondoboz épült: a főpályaudvar ("Zürich HB" - nem ám "Hbf", mint a németeknél, hanem "HB"!) előtti tér alattiban (nem véletlenül írtam így: maga a pályaudvar alatt egy másik alagútban a "sima" S-Bahn állomása van) a SZU végződik, ami nem egy már nem létező ország rövidítése, és nem is holmi fában lakó rovar, hanem a "Sihltal-Zürich Uetlibergbahn" kódja (és ha már itt tartunk, egy újabb svájci szokás: nem szívesen használják az umlautos magánhangzókat nagybetűként (Ö, Ü), lásd Oerlikon, Uetliberg).

A másik alagút egy autóút alá épült, és 1986-ig kihasználatlanul állt, amikoris az ott porosodó kettőhöz építettek még egy megállót, és bekötötték a villamoshálózatba. Érdekessége, hogy középperonnal épült; a zürichi villamosoknak viszont csak a jobb oldalán van ajtó, ezért az alagút két végénél felcserélődik a két irány, hogy a megállókban az utasoknak ne az alagút falára kelljen leszállniuk :)

Alapvetően ez a videó se nagy szám, viszont a végén, amikor végre megáll a szerelvény, érdemes megfigyelni, hogy félhalkan zene szól. Nem tudom, ez default szolgáltatása-e a megállóknak, ottjártunkkor mindenesetre folyamatosan szólt valami liftzene - talán azért, hogy kicsit kellemesebbé tegyék az amúgy durván barátságtalan állomásokon való tartózkodást...