Azt már láttuk, hogy egyes épületek hosszú évtizedek után kiégett romjaikból épültek fel, mások viszont végleg eltűntek, vagy esetleg megmaradtak, de abban se sok köszönet van. Most megnézzük, milyen variáció van még a témára.
Kezdjük talán a város bohémnegyedével, a Külső Újvárossal (Äussere Neustadt), ahová az itt futó egyvágányú villamosszakasz (egyszer erről jön villamos az egyetlen vágányon, egyszer arról) miatt kavarodtam be:
Egy olyan része ez Drezdának, mely rejtélyes módon viszonylag egyben átvészelte a második világháborút, és ahol a rendszerváltás után a helyiek kikiáltották az Újvárosi Színességi Köztársaságot (németül jobban hangzik: Bunte Republik Neustadt az NSZK, azaz a Bundesrepublik Deutschland helyett), ami valószínűleg egy utopisztikus anti-konzum mozgalom, egy városvédő szervezet és a Schönherz QPA keveréke lehetett (például kitűzték politikai célnak a Vatikánhoz való csatlakozást). Erre a három éves időszakra manapság az évente megrendezésre kerülő "városrészi fesztivál" emlékeztet.
A Görlitzer Strasse egyfajta ifjúsági és művész-főutcának tűnt számomra (németes renddel párosítva, tehát ez nem piroslámpás negyed). A távolban látható fák a nyolchektáros, füves-fás területével már inkább parknak mint térnek nevezhető Alaunplatz-hoz tartoznak, ahol jókora élet volt, fűben ülő, sétálgató, beszélgető emberekkel, ahogy azt Budapesten egyre kevesebbszer látni.
Ilyen utcákat a nyugati oldalon is ritkán látni, úgyhogy örültem, hogy idekeveredtem. És hogy még élet is volt benne, az hab volt a tortán.
A képen látható takarékpénztári épület (eredetileg jánosvárosi... izé, agyamra ment a fordítgatás... Johannstadt-i városháza) megint egy érdekes eset: kívülről régi, belülről viszont állítólag új építés (94-97), mivel a háború utáni újjáépítések során nem maradt az eredetiből semmi. De ezt csak olvastam, kívülről nézve nem is gondoltam volna.
A Tartományi Bíróság épülete igazi szigorú neoreneszánsz batár az Igazság és az Igazságszolgáltatás allegórikus szobraival, és egyéb közhelyekkel. Az előtérben levő betonlapos járda viszont nagyon szoci örökség :)
Az egyik leggázabb dolog, amit láttam, ez a nagyonposztmodern tűzlépcső volt, amit a városi múzeum (Stadtmuseum, Pirnaischer Platz) oldalához ragasztottak pár éve. Ezt egyesek dekonstruktívizmusnak hívják, én inkább úgy fogalmaznék, hogy aki ezt tervezte, képtelen lett volna az épülethez illőt alkotni, hát odahányt valami nagyon oda nem illőt. Hogy ez valaki művészinek nevezi, arról a régi, "te, én belesz*rok a zongorába... hagyd, úgyse értenék" vicc jut eszembe. Kár volt, különösen a jobbfelé látható rendőrfőkapitánysággal alkotott disszonancia miatt.
És ezzel végére értem a drezdai képes beszámolómnak. Hogy ne egy hebrencs vaslépcsővel fejeződjön be az oldal, visszatérünk arra a részre, ami miatt "az Elba Firenzéjének" hívják a várost:
Még látszik a korom, még dolgoznak a díszítésen, de azért már így is szép. A Hofkirche és a Residenzschloss közti hidacska vajon megmarad ilyen feketének, vagy letisztítják? Esetleg ez lenne az eredeti színe?
És mivel a háttérben látható Brühlsche Terrasse-t negyed annyira se tudnám bemutatni, mint a Táj-kert blog, inkább csak annyit mondok, hogy a fehér lapátkerekes gőzős 1926-ból származik. És hogy Budapesten miért nincs közlekedő gőzhajó? :)
Ez megy most