A metró a legtöbb helyen új dolog, viszonylag kevés helyen van nosztalgiázás rajta (kivétel Budapest, a 116 éves kisföldalattival... meg a piros metró kocsijaival:). Berlinben van mire visszatekinteni, hisz ott is száz évnél régebbiek az első vonalak, és bár az ilyesmi drága dolog, nosztalgia szerelvényeik is vannak. Idén augusztusban a Múzeumok Éjszakáján sikerült elcsípnem az egyiket.

Húzós nap volt, bár nem akarom sajnáltatni magam, mert nagyon élveztem: utaztam DDR villamoson, faros Ikaruson, láttam lóvasutat, elveszett síneket és nosztalgia villamost, utaztam tehermozdonnyal vontatott kisvasúti kocsin, majd ezerrel kellett tepernem, hogy visszaérjek Berlinbe, elcsípni a Warschauer Strasse-i kocsiszínből az U1-es magasvasúti szakaszán át az U2-esre tartó öreg szerelvényt:

Hogy hat nosztalgiakocsi egyszerre működjön, az még Berlinben sem mindennapi dolog - ha jól tudom, egy ideje nem volt példa ilyesmire - mázlim volt! A szerelvény elején az 1924-es építésű 262-es motorkocsi, mögötte az 1925-ös 722-es pót (melynek piros színe azt jelentette egykor, hogy szabad rajta dohányozni), az 1926-os 294-es és 7-es motor-, az 1925-ös építésű 737-es pót-, majd zárásként az 1926-os 302-es motorkocsi.

A vonat - melyet itt már az U2-es vonal Mendelssohn-Bartholdy-Park és Gleisdreieck állomása közt látunk - kocsijait a XX. század eleji német vasúti- és gépgyártás krémje készítette: a 262-est a Fuchs, a 722-est és 737-est a Credé, a 294-est a van der Zypen, a 7-est a Busch, a 302-est pedig az O&K. Persze ez körülbelül senkit se érdekelt a helyszínen, a lényeg az volt, hogy a közel kilencven éves szerelvény jól nézett ki:

... és szépen muzsikált:

Az este nem telt el minden bonyodalom nélkül: az egyik menet során két állomáson is húsz perc körüli időt töltöttünk. Nem derült ki, hogy mi a gond, a hangosbemondó csak annyit mondott, hogy "fennakadások vannak a vonal közlekedésében" és "türelmet kérnek". A kézzel nyitható ajtókra vigyázó személyzet is csak várt és figyelt:

Valószínűleg a pályával lehetett valami, mert az alagútban végig égett a világítás, a szerelvények minden elinduláskor kürtöltek, egy helyen pedig emberek mozogtak a sötétben a síneken.

A Vörös Városházás bejegyzésben írtam, hogy Budapestről meglehetősen hiányzik egy "városházás városháza". Nos, hiányzik még valami: egy egyszerű címer, szerethető címerállattal. Bár a német főváros neve valószínűleg nem a medve ("Bär") szóból származik, remek PR-re ad lehetőséget, hisz a macikat mindenki szereti... a berlini szuvenírárusok sose fognak éhenhalni :)

Még egy kép a laternás tetejű szerelvényről, Gleisdreieck állomás előttről - erre a környékre talán az "ipari vadromantika" lenne a megfelelő jelző. Bár a szovjet metrókocsiknak nem ez, hanem a néhány évvel későbbi, széles profilú C2-es volt az előképe, azért ebben a homlokfalban is ismerősek az arányok, nem?