Nem siránkozásból (dehogynem:), de mostanában kicsit leült a blog. Nyár környékén volt egy időszak, amikor rákaptam a minél több bejegyzés irására, és úgy éreztem, a visszhang, amit szeretek, is megvolt: beszélgettünk, véleményt cseréltünk, nem csak én meséltem, hanem a kommentelők is. Aztán a téli szünetben megint rákapcsoltam, és úgy is maradtam; csak gyártottam az írásokat az éppen eszembe jutó témákban; viszont valahogy ritkán tudtam olyat írni, aminek visszhangja volt. Ez biztos az én hibám, valószínűleg túlságosan igyekeztem elkerülni a provokatív, megosztó tartalmakat - na meg az én témáim sose érdekeltek annyi embert, mint az aktuális cicirázós/képlopós/politikusfikázós oldalak. Mindenesetre az elmúlt hetekben még lendületből ment a blog, előre megírt bejegyzésekkel, de én már mást csináltam esténként - ha nem angol vagy német szkeccseket nézegettem, akkor általában zenével kapcsolatos dolgokat. Ennek most vége, mert elfogytak a konzervbejegyzések, újakat írni meg nincs kedvem, mert néha tényleg olyan, mintha egy üres szobának adnám elő magam. Gyorsan leírom, hogy nem az hiányzik, hogy sokan leírják, hogy "k...vajó a blog" (de, az is;), hanem hogy beszélgetni tudjunk; ha ez nincs, akkor kötelező menet az egész blogírósdi, azt meg nem szeretem. Nem kell megijedni, nincs dráma, nincs sértődés, nem ugrottam a Dunába a vélt sikertelenség miatt, egyszerűen csak mással foglalom el magam. Már csak terápiás szempontból is :) Azért ne szedjetek ki a kedvencekből, nem hagyom abba, csak lehet, hogy ritkábban írok majd!

Eredetileg csak ennyit akartam írni, aztán eszembe jutott, hogy addig, amíg megint lesz kedvem valamit írni, be is rakhatom azt, amit tegnap este nézegettem blogírás helyett - egy félórás filmecskét a Gibson (gével mondjuk, nem dzsével!) Nashville-i gitárgyáráról:

Fura volt végignézni, mert mindig azt hallottam ifjúkoromban, hogy "a nagy márkák az USA-n kívül csak tömegtermelést folytatnak, de az amerikai az még igazi, kézzel készült minőségi termék" - ehhez képest itt egy tömegtermelésre berendezett üzemet látunk, ami tonnaszámra ontja magából a szárazfát. Másrészt viszont a 22. perctől kezdve látható hangszerek még így, videón is gyönyörűen néznek ki, és totál elhiszem róluk, hogy jók :) Sejtem, hogy a "custom" modellek nem így születnek, de érdekes, hogy az elején csak egy rakat fát látunk, mintha az OBI-ban járnánk, aztán felkockázzák, összeragasztják, vagdossák, fúrják őket, és pár nap múlva nem madáretető és fakanál lesz belőlük, hanem olyan hangszerek, hogy látatlanban elfogadnám akármelyiket. Kicsit prózai, hogy ez is csak egy (minőségi) iparcikk, de a fene egye meg, nagyon szép iparcikk :)