2016. december 30-án a vasútmániások országon belüli területi eloszlása teljesen felborult: aki csak tudott, a Budapest - Tapolca vonal mentén sorakozott fel. Az ok egy különvonat volt, melynek élén nyolc Nohab dübörgött. Egy évvel korábban volt egy hasonló menet, amire sajnos nem tudtam elmenni; akkor hat svéd gép tette meg az utat, Tapolcán csatlakozott hozzájuk egy hetedik. Most egy fokkal feljebb emelték a lécet:

A megkésett karácsonyi ajándékot útközben több helyen is elkaptuk, de más, amikor csak elhussan melletted az a rengeteg acél, és más, amikor van időd nem csak a fényképezőgép objektívjével, hanem a saját szemeddel is befogni a látványt. Valami egészen különleges hangulata volt ennek a napnak, mely egyfajta jóvátétel volt azért, hogy 2013, 2014 és 2015 után 2016-ban elmaradt a menetrendszerinti balatoni Nohabozás.

A Tapolcára érkezés után a mozdonyok szétszortírozták magukat, hogy egymás mellé tudjanak állni a fűtőház előtt. Ez eleve érdekes logisztikai feladat volt, különösen úgy, hogy minden tele volt fotósokkal, plusz a normál vonatközlekedés sem állt le. Aztán amikor végre mindenki kiment a képből, és elkészültek a fotók, ismét össze kellett állnia a fogatnak, megint volt mit nézni. És hallani: gyönyörűen duruzsoltak-röfögtek a motorok!

A résztvevő gépek közt gyakorlatilag nem volt két azonos festésű, nézzük hát meg őket közelebbről is! A vonatba sorozotthoz képest fordított sort a Tizenheteske nyitja, a MÁV feltuningolt masinája: gyorsabb, mint a többi, és villanyfűtésre alkalmas - a sorozat ugyanis eredetileg gőzfűtéssel rendelkezett, csak villamos fűtőkocsi segítségével tudtak újabb kocsikkal együtt dolgozni.

A Kárpát Vasút Kft. néhány éve vált Nohab-üzemeltetővé, a hagyománytiszteletből 21-es és 22-es pályaszámot kapott gépek azonban különböznek a MÁV egykor volt húsz M61-esétől, legfőképp abban, hogy csak négy tengelyük hajtott. A 22-es 2015-ben érkezett Svédországból, de eredetileg a dán államvasútnál szolgált, amit az is mutat, hogy még mindig ottani legutolsó festését viseli. Különleges ismertetőjele az orrkamra ajtaja, amitől számomra még amerikaiabban néz ki :)

Az eddig látott két mozdony '64-es és '65-ös gyártású, a menet korelnöke azonban a 21-es volt, melyet 1957-ben gyártottak, szintén a dán vasutak számára. A kinézet itt is régebbről örökölt: még az előző tulaj idézte meg a Sante Fe vasúttársaság "Warbonnet" festését; a Kárpát Vasút ezt egy nemzetiszínű csíkkal toldotta meg.

A 10-es ismét ex-MÁV gép, 1963-ból; ma a Nohab-GM Alapítvány tulajdona, és mint ilyen, rendszeresen látható teher- és különvonatokkal. És ha már az alapítványról van szó, érdemes megemlíteni, hogy ők további Nohabokkal is bírnak: egyrészt a lángvágótól megmentett 2-essel, másrészt a norvég eredetű Di3.623-assal, mely 1960-ban járt Magyarországon - "ő" győzte meg a MÁV-ot arról, hogy ezt a típust vásárolják, ne a németek kétmotoros, dízel-hidraulikus csodáját! Ezen túl nemrég alkatrészbányának beszereztek egy belga gépet is, ami ugyan ránézésre nem Nohab, de igazából mégis rokon. Ha így folytatják, néhány éven belül több Nohab lesz az országban, mint valaha :)

Gyerekkoromban ugyan még láttam néhány "csíkos orrú" Nohabot, de a többség már úgy nézett ki, mint most a 19-es. A MÁV Nosztalgia Kft. legtöbbször tehervonatok élén használja; néha szoktam is random módon találkozni vele: leggyakrabban Kelenföldön, máskor pedig a semmi közepén felbukkanva.

Néhány évvel ezelőttig a 20-as volt az utolsó magyar Nohab. Ő is Nosztalgiás gép, és nemrég újrafesthették, mert pár éve még kopottabb volt. A festések egyébként mindig vita tárgyai, mert a pirosak is különböznek egymástól - és a megszokottól -, illetve a csíkokat se mindig sikerül úgy felvinni, ahogy régen voltak. Tessék csak megnézni a 20-as festését, azt mindig megmorogják a nálam kevésbé színtévesztő, viszont precízebb vasútbarátok :)

És itt van az első magyar Nohab is, amely múzeumi jellege miatt tarthatta meg az orrát díszítő vörös csillagot. Néhány évvel ezelőttig őt láttam legtöbbször különvonatok elején, manapság mintha kímélnék - vagy legalábbis a 17-es és a 10-es mindig elviszi előle a melót.

A sor végén - és a különvonat elején - a 6-os futott, mely egyrészt nemrég lett felújítva, aminek örülök, másrészt viszont "ő" is becsíkozódott, aminek nem örülök, hiszen ez a gép egészen eddig megmaradt narancsnak. Értem én, hogy a csíkos festés izgalmasabb, de az egyszerűbb kinézet is pont ugyanannyira a magyar vasúttörténet része, mint a csíkos - nem kellene teljesen kiretusálni az emlékeinkből. Ráadásul sikerült egy újabb orrdíszt kitalálni az eddigi verziók mellé: nem vörös csillag (amit egyébként méltányolhatunk, hiszen ez nem múzeumi példány, hanem munkagép), de nem is címer, mint a 17-esen, és nem is Nohab-logó, mint a 10-esen és a 20-ason, hanem egy inverz, "amerikai" csillag, aminek semmi jelentése vagy értelme sincsen. Szerencse, hogy egy Nohab még üresen hagyott karikával is szép lenne :)