Ma este ilyen újra és újra hozzászólós kedvem van alvás helyett, így nem bírom megállni, hogy ne fűzzek pár keresetlen szót a mindenféle blogokon és fórumokon feltűnő retorikai(nak szánt) fogáshoz, mely szerint aki megkritizál valamit, az azért teszi azt, mert irigyli a kritika tárgyát. Ez egy létező patent az életben, a gyermekkori "annak a csajnak húzzuk meg a copfját, aki legjobban tetszik" szindróma méltó folytatása. Ugyanakkor remélem, hogy mégsem pusztán az irigység a kritika - mint intézmény - leggyakoribb kiváltó oka. Hanem egyszerűen az, hogy valakinek valami böki a csőrét.

Jelen esetben ez a probléma úgy lépett fel, hogy írtam valami kritikát az autósokra, ami után egyből kiderült, hogy igazából csak irigykedem rájuk, mert nekem rossz az, hogy a hideg villamosmegállóban kellett állnom melóból hazafele jövet. Namármost ebből két dolog derült ki számomra:
1. Az illető nem tudja, hogy milliónyi rosszabb dolgot el tudok képzelni annál, hogy egy villamosmegállóban álljak, miközben havazik, lévén villamos- és hómániás vagyok :)
2. Az illető (és az autósok internetes kommentekben megnyilvánuló részének jelentős része) szerint az autós a tápláléklánc csúcsa, akit mindenki irigyel.
A két pont közül az első valószínűleg klinikai dolog, amire nem lehet mindenki felkészülve,  a második viszont annak a magyarázata, hogy miért fogunk még egy jó ideig forgalmi dugókban fuldoklani (tudom, nem gond, a klímák manapság már porszűrősek; amúgy az egésznek nem feltétlenül az autósok az okai, hanem a politikusok, akik teljesen közlekedési koncepció mentesen hagyták ezt a várost).

Mivel már lejárt a tévémaci munkaideje, nem kezdek térítésbe a második ponttal kapcsolatban, de három dolgot le kell szögezni (ezeket is pontokba szedem, mert a pontok jók):
1. Az autók gyors direkt eljutásra lettek kitalálva. Ebben legfőképpen egy dolog tudja megakadályozni őket: egy másik autó. Méginkább százezer másik autó. Minél többen ülnek kocsiba a státusz nélküli státuszszimbólum teljes kiélvezése miatt, annál rosszabb hatásfokkal fogják tudni azt tényleg kiélvezni. Tudom, mindenkinek van magyarázata, hogy neki miért nem alternatíva bármi más, sőt, ezeknek a magyarázatoknak jó része Budapesten jogos is. De ettől még az autós közlekedés rengeteg káros hatással van a világra (ezt Perlaki Attila barátom fogalmazta meg jól: "kényelmesen utazni opcionális, levegőt venni nem az"), és ezért önmagában is lehet nem szeretni a műfajt.
2. Nekem is lehetne autóm. Még csak sok pénz se kell hozzá, hiszen használt roncsokat bagóért lehet kapni, plusz a nullaönrész-elsőévbennemkelltörleszteni-mínuszhúszzázaléktéháem korában újhoz is könnyen hozzájuthat az ember fia. De engem nem érdekel az autó. Ha Porschét nyilván nem is engedhetnék meg magamnak, én úgy sejtem, hogy ha megtehetném, se ragaszkodnék hozzá. Már csak a lustaság miatt is: ha valahol, valamikor tényleg nagyon nem alkalmas a tömegközlekedés, hamarabb hívok taxit, minthogy a háztartásban amúgy fellelhető autómobil kormánya mögé üljek :) 
3. Ha szidom is a tömegközlekedést (van rajta mit!), azért az nem feltétlenül lúzerségből van. A többséggel ellentétben én önkéntesen, de nyugodt szívvel válalom a busz-vonat-villamos kombinációt. Mert nekem megér ennyit, hogy például szunyókálhassak egy sort munkába menet a Combinón a Nyugati és a Blaha közt. Vagy hogy a hetes buszon a csajokat bámuljam, netán elolvassam az épp beszerzett sajtóterméket, annak a veszélye nélkül, hogy utána betétlapot kelljen írnom. Ráadásul olyan mázlista vagyok, hogy elmondhatom: azokban a napszakokban, amikor éppen munkába megyek, vagy onnan hazajövök, tömegközlekedéssel hamarabb megjárom az utat, mint kocsival.

De persze az is lehet, hogy egy másik sekélylélektani klisé működését látjuk, amikor sokak szerint a kritika oka csakis az irigység lehet. Tudniillik hogy mindenki magából indul ki :)