Annyit emlegettem már a "cracktro" szót itt és itt, hogy ideje külön bejegyzést szentelni a témának. Naszóval, a Commodore 64 nagyon sikeres játékgépnek bizonyult, százával jöttek rá a mindenféle mókák. Persze a vásárlást akkor is sokan hanyagolták, így ismerkedhettünk meg már akkor a "warez" szóval. Persze Magyarországon az, hogy csak úgy adogatták egymás közt az emberek a játékokat, nem volt zavaró, hiszen a szerzői jogok védelmének bizonyos aspektusai akkoriban még nem jutottak át a Vasfüggönyön (vagy erről is COCOM-lista tehet?:). Ma már megdöbbentő, de akkoriban népszerű számítógépes újságokban teljesen nyíltan hirdették játékprogramok másolását - ez volt az emlékezetes nevű :) "Kazettaküldő Szolgálat" (sokunknak ugyanis a kazetta volt az egyetlen elérhető adathordozó, mivel a floppymeghajtó baromi drága dolog volt).
Persze a programokat készítő cégek nem örültek annak, hogy ellopják azt, amibe ők pénzt fektettek, így igyekeztek mindenféle másolásvédelemmel ellátni programjaikat. Ez viszont egy új sportágat hozott létre: a crackerséget (nem kréker: krekker!). Az eme névre büszke egyének - jórészt lelkes tinédzserek - azon versengtek, ki tud hamarabb feldurrantani egy-egy játékot. Ha sikerült nekik, a program elejére odaírták a becenevüket, jobban mondva a csapat nevét, amihez tartoztak. Plusz üdvözölték a haverokat. Aztán egy idő után már nem csak simán odaírták a mondókát, hanem mindenféle effektekkel is megspékelték az önreklámot. Mindezt zenei aláfestéssel, melyet hol más játékokból szedtek (rippeltek), hol saját maguk szereztek. Néha az is megtörtént, hogy a cracktro (a szó a "crack" és az "intro" szavak keresztezéseként keletkezett) jobb volt, mint maga a játék, ami elé odatapasztották.
A cracktrók egyfajta művészetté váltak: mai ésszel nézve hihetetlen, hogy milyen kevés memóriába (a játék mellé) mi mindent bele tudtak gyömöszölni! Az agyam eldobása akkor lett teljes, amikor olyan trükköket használtak, amiket elvileg meg se lehetett volna csinálni a hatvannégyessel. Eddigre persze a cracktrók egyfajta ujjgyakorlatnak számítottak a demókészítéshez, ahol a "demó" egy önmutogató audiovizuális effektorgiát jelentett, amellyel az egyes csapatok a tudásukat demonstrálták a többiek előtt. Izgalmas idők voltak, na - még nekem, egyszeri "lámer" (=béna) nézelődőnek is.
De visszatérve a crackerekre: azoknak a csapatoknak a nevére, akik sok programot törtek fel, még ma is sokan emlékszünk: Ikari, Triad, Fairlight... Gondolom ezek a srácok azóta már valami komoly munkát végeznek, talán nem is büszkék egykori szórakozásukra, de az biztos, hogy sokakban hagytak mély nyomot egy-egy jól sikerült sinus scrollal, vagy poénos szöveggel!
Utóbbira a legjobb példa a sokszor emlegetett Last Ninja 2, melynek dobozára a gyártó a következő feliratot nyomtatta: "Ezt a játékot lehetetlen másolni, úgyhogy ne is próbálkozzatok vele!". Az első crack (asszem Ikari) intrója emiatt valahogy úgy indult, hogy "valamit elkutyulhattak... a játék feltörése 6 órába telt" :)
Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül mutatok pár ilyen cracktrót a Youtube-ról. Figyelem: a "dicsőség" nem az enyém, hanem azé, aki feltette őket.
Kezdetben ilyen, vagy még egyszerűbb intrókat tapasztottak a feltört játék elejére. A lényeg az volt, hogy a csapat nevét terjesszék. Mégiscsak kultúráltabb módszer volt, mint vírust írni, vagy valami hülye "sziasztok, józsi vagyok, szeretem az emót, most éneklek nektek egy kicsit" videót feltölteni a Youtube-ra :)
Azt hiszem ilyen Ikari-intróból elég sokat láttunk idehaza.
Na, ez viszont már egy advancedebb (ezt cé-vel kell mondani, úgy igazán elit;) cracktro. Szaladgáló betűk, színes csíkok, ugráló logó - a szüleink az ilyentől mentek a falnak, ez már nekik túl gyors volt :)
Na, erre az intróra egészen konkrétan emlékszem. Aki az előzőtől szemfájást kapott, az el se indítsa ezt! :)
Na, ez is egy klasszikus! Érdekes viszont, hogy egész kevés öndicséret került bele a szövegbe. Igaz, meg is magyarázzák, miért nem köszöntik a haverokat: mert nincs idejük. Vajon a címzettek elolvasták egyátalán ezeket az üzeneteket?
Ez egy elég uncsi intró, de szintén látszik rajta az a bizonyos kereten kívülre rajzolás: a C64-en elvileg csak egy kisebb téglalapra lehetett grafikát rakni, azon kívül csak a színt lehetett állítani. Namármost itt az alsó és felső lila (?) csík kilóg a keretből - viszont megfigyelhető, hogy a jobbról balra haladó felirat nem: a keret egyik szélén jelenik meg, a másikon pedig eltűnik.
Ez egy kimondottan soványka intró, mégis, nagyon tetszik, ahogy a három szövegsor "kerülgeti" egymást. Ez a rutin valószínűleg inkább csak játék volt annak, aki készítette: kipróbálta, meg tudja-e valósítani az ötletét. Ennek ellenére - főleg a zene hiánya miatt - vélhetően kevesen olvasták végig a dumát. Inkább nyomtak egy space-t, hogy elinduljon a játék.
Ez a darab nincs túlbonyolítva, de a felső felirat "hullámzása" elég jellegzetessé teszi. Meg a zene - abszolút nyolcvanas évek feeling!
Na, ezt még benyomom ide, mert ez a zene is vagy húsz éve a fülemben van. Mára talán ennyi elég is lesz...
Egyébként lehet, hogy annak, aki ezt az egészet nem élte át akkor és ott, ezek csak bélyegnyi méretű képeken ugráló amorf betűk, némi csipogással kísérve, ezért leírom, én hogyan "fogyasztottam" őket: C64 bedugva az Orion Viking tévébe, hang feltekerve, a szoba lámpája leoltva... Az effektek a szoba falára vetülve másodpercenként változó fényorgiát varázsoltak körém, a tévé pozdorjából készített doboza pedig rá-ráreccsent a zenék dobritmusára... Jó volt, na! :)
Aki pedig tovább intrókat akar nézni, nézze meg ezt az oldalt, melynek gazdája több tucat ilyen kütyüt koncertált flash-be. Én a minap végigkattogtattam az összeset, és jópár ismerőst találtam.
Ez megy most