A Keleti pályaudvar az ismert univerzum egyik legkellemetlenebb pontja - a közlekedéssel kapcsolatosak közt legalábbis biztosan dobogós. Gyros- és testváladékszagban kerülgeti az ember az "utcai pénzváltás tilos" táblák tövében utcaipénzváltó embereket, miközben a vágányokhoz igyekszik - és akkor még meg se próbáltunk jegyet venni, ami további mentális és fizikai kihívás lehet, ha nem a legegyszerűbb belföldi útra szeretnénk elindulni. Talán a poggyászmegőrző a legjobb része a helynek; oda még nem jutott el a XXI. századi magyar rögvalóság - ott inkább még 1976-ot írnak (jó sok cirillbetűs körítéssel).

Ehhez képest az ember ha a metróépítés okozta szlalompálya felől közelíti meg ezt a lokális káoszcentert, ilyet láthat:

Az indulási oldalon levő, 670 négyzetméteres "Lotz-terem" (azért tettem idézőjelbe, mert a "loccterem" nekem már mindig a Divatcsarnokban marad) még a nyáron nyitották meg újra. Döbbenetes "nekünk erre is futja"-demonstráció lehetett annak idején is, és most még furcsábban hatnak Lotz Károly és Than Mór freskói, az aranyozás és a márványoszlopok az igénytelenség fővárosi székházában (mert sajnos ettől még az marad, és nem a funkciója, hanem általános állapota miatt). Aki évek óta kerüli az épületet, annak is érdemes megnéznie, hiszen a Nyugati királyi várótermével ellentétben ezt nem csak fogadások alkalmából és videóklipek készítéséhez nyitják ki.

Mindenesetre szerintem az "felemás" szó magyarázataként a Keleti pályaudvar fotóját kellene az Ablak-Zsiráf következő kiadásába betenni...