Tizenhét éve ezen a napon gyorsan benyomtam a reggelit, hogy ne késsek el a gimiből. Közben csak fél füllel figyeltem oda, mi az egyik hír a rádióban: Freddie Mercury szóvivője útján tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy HIV fertőzött. A dolog megrázott, de nem nagyon volt időm gondolkozni rajta; fontosabbnak tűnt, hogy ne legyek teljesen felkészületlen, ha a kémiatanár kihív felelni - márpedig csak úgy készülhettem fel az ilyesmire, ha első óra előtt elkérem valakitől az előző kémiaóráról készített jegyzeteit (mert jegyzetelésben nem voltam jó).

A nap persze eltelt, eseménytelenül, úgyhogy nyugodtan értem haza. A kései ebédhez bekapcsoltam a tévét, és mivel akkoriban sok más néznivaló nem volt délután három környékén, az MTV-re (márminthogy Music Television) kapcsoltam. Eléggé ledöbbentem, mert éppen hírműsor ment. Már nem emlékszem, hogy Steve Blame, Pip Dan, vagy ki volt a műsorvezető, csak a háttérben látható felirat ugrik be: "Freddie Mercury 1946-1991". Nem értettem: máris emlékműsort tartanak neki, csak mert bevallotta, hogy AIDS-es?

Jópár másodperc eltelt, mire megértettem, hogy nem ez a helyzet: a szóvivő tegnap jelentette be, amit bejelentett, a rádió azt ma reggelre vette át, de délutánra Freddie már meghalt - halála előtt alig 24 órával tudatta csak a világgal, hogy haldoklik.

Én csak ekkor, sőt: ezután jöttem rá, milyen fontos számomra a Queen zenéje. Bár pár számot persze ismertem már, igazából a '85-ös Live Aid közvetítésén (egy erősen vágott verziót adott le a magyar tévé) "láttam" először játszani őket. NAGYON jók voltak. Egy évvel később Zágrábban a családdal megvettük a Kind of Magic lemezt - ha már egyszer ugyanezen nyaralás miatt lemaradtunk a Népstadion-beli koncertről. Mert lemaradtunk róla: ez volt életem első koncertje, amire el akartam volna menni - aminek persze 11 éves koromban még nem nagyon tudtam, hogyan adjak hangot. Mindenesetre éreztem, hogy valami fontosból maradtunk ki, pláne, amikor Szarajevóban láttam egy lemezbolt kirakatában a hirdetést, hogy ennyi és ennyiért lehet eljutni a Népstadionba Queen-ezni.

Ekkor még messze nem volt olyan fontos az életemben a zene, mint most (11 évesen a Csillagok háborúja képek gyűjtése jobban lekötött), de a Kind of Magic sokat forgott a lemezjátszón. Főleg akkor, ha a szülők nem voltak otthon, mert anyu nem értette, miért a One vision és a Princes of the Universe című - elég kemény - számokat hallgatom a címadó, jóval szolídabb darab helyett. Bár bevallom, azért a Friends will be Friends-t is imádtam, de Peterka barátommal az általános suliban akkor is inkább a "Princes" dallamaira játszottunk kardozóst (a la Highlander) a szünetben.

Ezután ismét szünet jött: akkoriban inkább repülős füzeteket rajzoltam-írtam zenehallgatás helyett. Persze a Breakthrough tetszett a következő lemezükről, már csak a gőzmozdonyos klip miatt is, ami akkoriban nagyon sokat ment a Sky One-on (vagy a Super Channel-en?). A rákövetkező lemez slágerei (Innuendo, Headlong, These are the days) viszont idegesítettek. A The Show must go on-t pedig kimondottan utáltam - nem értettem, miért ilyen nyomasztó, és nem értettem, hova tűnt az a lendület, ami a One vision jellegű számokat jellemezte.

Hát 17 évvel ezelőtt, délután megértettem.

A következő naptól kezdve mindent tudni akartam a Queenről és Freddieről. Levente barátom - akinek egyébként a "Hörcsi" -> "Hamster" nick is köszönhető - szerencsére rendelkezett mindenféle lemezekkel, úgyhogy gyorsan felfedeztem az együttes 1984/85 előtti munkásságát. És azt is, hogy ez mennyivel jobban tetszik bármilyen más, addig hallott zenénél. A Queen II-nél és a Sheer Heart Attack-nél (harmadik Queen LP) például csak egy jobb lemez létezik szerintem: a Jazz (a hetedik Queen LP). De bevallom, nekem a Queen funky-diszkós kirándulása, a Hot space, illetve Freddie szinti-diszkós szólólemeze, a Mr. Bad Guy is bejön. Sajnálom, hogy mindezt csak utólag ismertem meg - bár nem tudom, ez változtat-e bármin is. Vélhetően nem.

Nem tudom, érdekelt-e bárkit is ez a kis visszaemlékezés, de valamit írnom kellett ezen a szomorú évfordulón. És hogy maga a ZENE se maradjon ki a bejegyzésből, álljon itt egy élő felvétel a Queen és Freddie (egyik) legzseniálisabb korszakából:

R.I.P., Freddie.