"Awake and nervous", így hangzik a mindjárt beágyazott IQ nóta címe, de mivel hangulatfestő leírásnak szánom ezt a blogbejegyzést, a második felét le kell hagynom, mert ideges egyátalán nem vagyok - csak aludni nem bírok. Valószínűleg azért, mert a melóból hazaérve este nyolckor azonnal ledőltem, pár perccel később pedig már aludtam is. Aztán éjféli egykor meg felébredtem, és azóta nem bírok visszaálmosodni. Mivel perpillanat se a villamosokhoz, se Budapest gondjainak taglalásához nincs hangulatom, zenéket hallgatok-nézek, köztük "kedvenc ismeretlen bandám", az IQ felvételeit:
Ezzel a fajta zenével Mr. Bungle barátom ismertetett meg '95-ben, amikor egy szakítás után bármi mással szívesebben foglalkoztam volna, mint a saját gondolataimmal. Bungle két bandát nyomott erősen: a Dream Theatert és ezt. Mivel akkoriban épp az egy másodperc alatt lejátszott hangok maximalizálása iránti rajongás korszakában voltam (minden metálgitár-rajongó átesik ezen a korszakon), előbbit könnyebben megettem, míg utóbbiban az énekes hangját kicsit irritálónak éreztem, pontosabban nem elég rockosnak. Jó tíz évvel később döbbentem csak rá, hogy Dream Theatert már egyátalán nem hallgatok (nem is hiányzik), míg az IQ továbbra is sokat pörög a walkmanben (később pedig az iPodban). Ekkor - mivel itthon egyszerűen nem találtam boltot, ahol kapni lehetett volna - több IQ CD-t is rendeltem az Amazonról. Soha nem voltam különösebben progresszívzene rajongó (gyakorlatilag csak nagyon felületesen ismerem az ezzel a jelzővel illetett műfajt), de ez valahogy nagyon rámtalált. Vannak benne l'art port l'art zenei részek, de a zenészek nem próbálják egymást túljátszani, és nincsenek ötperces "kromatikus skálázás tizenhét ötödben, hatszáz hang per másodperces tempóban" részek. Vannak viszont érzések - tavaszi-nyáresti csavargásokhoz elsőrangú hangulatkeltők. Itt egy másik kedvencem:
Ez a szám azóta is '95 nyarára emlékeztet, az akkori bulikra, meg egy szigligeti hétvégére, amit a balatonboglári borfesztivál meglátogatásával koronáztunk meg... Illetve Budapestre, amit sokszor bejártam egyedül akkoriban (is), ezt a zenét hallgatva, közben azon gondolkozva, mi történjen akkoriban íródó regényem következő fejezetében... Vagy azon töprengve, hogyan tudnék a Jolana helyett valami normális gitárt szerezni :)
Mivel három a magyar igazság, még egy videót beágyazok - egy többtételes darab középső részét, ami szerintem nem is annyira progresszív, egyszerűen csak tetszik:
Ez megy most