Őszintén szólva a Deep Purple 1990-es, Slaves and Masters című lemezét akkor hallottam először, amikor Mariannom egy időben állandóan azt bömböltette a kocsiban 2004 körül, de - bár nem az a tipikus klasszikus Purple - nekem meglehetősen bejött. Valószínűleg már csak azért is, mert bírom Joe Lynn Turner hangját (Malmsteen, Odyssey lemez, hejj!). Ez a szám pedig akkor is király, ha érződik rajta, hogy eleve rádiós slágernek írták, az éppen aktuális, kicsit hideg, elektronikus hangzással (ez a gitáron nem érződik, a basszuson és a billentyűn szerintem igen, pedig Turnert kivéve ez egy elég klasszikus felállás). A kliséknek megfelelően lassan ér el odáig, de érdemes megvárni az első refrént 1:15-nél, aztán ezerrel headbangelni vagy légdobolni rá, majd a végén újrahallgatni ;)
Aztán ha megvan, érdemes belefülelni a '91-es budapesti koncertbe is, amiről már többen meséltek - a jelek szerint rajtam kívül mindenki kint volt :) A hangzás itt mintha kicsit jobban hasonlítana arra, amire az együttes neve alapján számítanék:
Ez megy most